A páromnak egyre több, számomra kezelhetetlen dolga van. Párterapeuta segíthet ezeken vagy ez már túlmutat rajta?

A probléma nem a kapcsolatotokban gyökerezik, hanem benne. Azonban a leírtak alapján nála komoly gondok vannak, ha el is kezdene terápiára járni (ehhez ugye az is kell, hogy ő akarja) könnyen meg lehet, hogy akár évekig fog tartani, amíg rendbe jön lelkileg. Ha rendben jön. Tekintve, hogy nagyon kötődik hozzád valószínűleg rá tudod venni, hogy kezdjen terápiára járni.

(Egyébként pont az ilyen esetek miatt lenne nagyon-nagyon fontos, hogy normalizáljuk a pszichológushoz járást, akár már gyerekkorban is. Valószínűleg, hogyha a párod már gyerekként járt volna terápiára, akkor mostanra nagyjából minden lelki terhe el lenne rendezve.)

A gond az, hogy idővel mindig szembesülni fog azzal, hogy nem illesz bele az álomképébe. Hogy ekkor erőszakos lesz-e vagy miként reagál, azt nem tudhatjuk, de ez ha nem kezelik, szerintem erősödni fog.

Tudatos döntést kell hoznod, és kb. négy választást látok.

1. Megmondod neki, hogy ez már beteges, orvosra van szüksége, és te nem vagy olyan amilyennek gondol, ez már nem szerelem, félsz tőle, és lezárod a kapcsolatot. Ekkor viszont semmi reményt nem adhatsz, hogy lesz még itt kapcsolat köztetek. Persze ez nagyon meg fogja viselni, de nem tudhatjuk, hogy nem-e erre van szüksége, neked mindenesetre a legegyszerűbb.

2. Megmondod, hogy szerinted ez már nagyon beteges, és vagy hajlandó terápiára menni, hogy kiderítsék, mi a baja, vagy szakítasz vele, de végleg. Hogy ne legyen hazudozás, hogy jár, nem jár, illetve hogy jár, de nem működik együtt, ill. hogy megtudd, mi a diagnózis, a feltétel része kell hogy legyen az is, hogy az orvost felmenti részlegesen a titoktartás alól. (Nyilván a legaprób részleteket jobb, ha nem tudhatod meg, de a diagnózishoz, a kezelési tanácsadáshoz, az együttműködési hajlandósághoz van közöd, és ezt meg kell értenie).

És világossá kell tenni pl. hogy szakító ok lehet akár egyetlen pofon is.

3. Azt mondod magadnak, hogy lesz, ami lesz, alárendeled magadat neki és az ő betegségének, és így vagy még ígyebbül akarod leélni az egész életedet, ha ver, ha nem ver, te igyekszel megfelelni neki, nehogy "befeszüljön".

4. Vele maradsz, edzésben tartod, mesélsz sztorikról, hogy milyen is voltál, és olyan is maradsz, amilyen vagy, és állandóan harcolsz vele, vagy legalábbis addig, amíg cérnával bírja. (akkor szerintem erőszakos dühkitörés is lehet, még ha amúgy talán a légynek se tudna ártani. Hogy magát vagy téged bánt, az részletkérdés.)

Tudod, hogy ez mi?

Ez minden, ami majd téged fog ronccsá tenni.

Ne vár meg.

#12 Szerintem is egyébként, pedig tényleg jókat írtam, példával együtt. (Gondolom, megint csak az első mondatot olvasták el. :)) Sajnos nekem hasonló kapcsolatot nem sikerült megmenteni.

Kérdezted, milyen mentális betegség lehet, de ennyiből nem lehet meghatározni.

A kelleténél több nárcizmus szorult belé, de nem a tankönyvi nárcisztikus. A nárcisztikusra és a borderline-ra is jellemző, hogy idealizálja a másik embert, és amint egy apró rossz dolgot is elkövet, leértékeli. Továbbá nárcisztikus jellemvonás az intellektualizálás (okoskodás) és más emberek lenézése, alábbvalónak tekintése. Az is, hogy más emberektől megpróbál elszakítani, ki akar sajátítani. Ez nagyon fojtó tud lenni, ráadásul ilyenkor nem tartja tiszteletben, hogy fontosak a szüleid, fontosak a barátaid is, nem csak egyedül ő. Nem diagnosztizálok, mert ezeknek a zavaroknak vannak más jelei is, csupán elmondtam, hogy az eddig gyűjtött információim alapján minek lehetnek a tünetei ezek.

Viszont! Amíg ő maga be nem látja, hogy ez problémás, addig nincs is esély rá, hogy megváltozzon.

Megértem, miért gondoltál párterápiára, és valóban senki sem tökéletes. Csak nem mindegy, ki milyen mértékben mutat beteges, a környezete számára megterhelő jeleket. Gondolom, te csak akkor emeled a hangod, ha már nagyon felidegesít a párod a folytonos uralkodással, okoskodással. Ezen persze, hogy mindenki felidegesítené magát... Borzasztó elviselni.

"ő rengeteget írta, hogy hiányzom, szeret stb. én csak 1x-2x vagy egyszer volt, hogy hazaértem és még elvoltam kicsit és utána írtam neki, hogy kb. fél órája itthon vagyok, akkor meg azzal jött, hogy ő bezzeg még kabátot se veszi le és rögtön ír nekem... Csak az a baj, hogy összegyűlt ez a sok dolog és azt érzem alig merek bármit mondani, rendesen gyomorgörcsöm van. Pl. amikor közös társaságban vagyunk és valaki sztorizgat, hogy voltam vele koncerten vagy bulizni, utána mindig megjegyzi, hogy régen mennyit mentem és "éjszakáztam" "

Ezek oriasi red flag-ek. Latszik, hogy mar azt sem tudod, nincs-e megis igaza valamennyire: "szerintem huszoneves korig normalis", hat NEM! En 30 vagyok, anyukam 50, es mindketten szivesen jarunk koncertekre, en bulizok es fesztivalokra is megyek meg egy jo darabig.

Tudod, mi a baj? Hogy egy eleted van...Egyszer vagy huszoneves, ezeket a szep eveket elb...od egy ilyen lelki roncs mellett.

Biztosan nem akarsz most szakitani, de a sajat erdekedben legalabb tanulj meg nemet mondani, erre legalabb jo ez a kapcsolat! Probald ki egy-ket honapig, hogy meghuzod a hataraidat (hasznalhattok Eroszakmentes kommunikaciot Rosenbergtol pl), es ha jon a hulyesegeivel, megmondod, hogy "Jozsi, fontos vagy nekem, de egyszeruen nem volt kedvem rogton telefonozni, amikor hazaertem, es szeretnem, ha ezt elfogadnad."

Azt is megmondhatod neki, hogy kezdesz eltavolodni erzelmileg a viselkedese miatt.

Ezt a konyvet ajanlom: Harriet Lerner: Tarsas tanc