Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit tehetnék ebben a helyzetben?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tehetnék ebben a helyzetben?

Figyelt kérdés

Nem vagyunk együtt,de szeretjük egymást és volt egy megállapodásunk,miszerint csak egymással randizunk, fekszünk le...Ezt először én szegtem meg (petting,de az ő szemében szex volt), majd ő (randi mással, flört mással), majd megint én (2 randi mással és smaci,de ezekről nem tud). Hogy ő azóta tett-e bármit is, nem tudom. Elmondása szerint nen, de nem hiszek neki 100%-ban. Én 100%-ig nem csináltam semmit ezek után az esetek után.

A lényeg, hogy emiatt és más miatt is -többször hazudtam, ferdítettem neki, azt mondtam segítek, miközben tudtam,hogy nem fogok (kétfelé húzott a szívem, illetve meg akartam felelni neki)- megingott a bizalom, főleg az ő részéről. Most azon szorgoskodok, hogy mindig őszinte legyek vele, de nem könnyű, ha közben folyamatosan azt vágja hozzám, hogy nem hiszi el,amit mondok és mindig gyanakszik. Erre megkérdezem tőle, mi értelme van bármit is mondanom/válaszolnom,ha azt se hiszed el, amit kérdezek? Erre valami olyasmit felelt,hogy azt várja, amikor végre nem fogok hazudni. Ez elég lehúzó számomra. Ennyi erőből mondhatok én akármit.


Nem inkább azt várja,hogy végre elhiggye, amit mondok,mert megadja a bizalmat? 50%-ban rajta is múlik a bizalom-visszaépítése,nem? Vagy tévedek? Mégis mit tehetnék még azon kívül, hogy őszinte vagyok vele, ha törik,ha szakad és türelmes vagyok? Vegyem le a kódot a telefonomról,amikor találkozunk? Szerinte el kell viselnem egy szónélkül azokat a mondatokat,amik a gyanakvását mutatják. Pl. mostani sztori: beteg vagyok, ezért lemondtam a hétvégi találkát. Erre válasz: megértem,ha beteg vagy és sajnálom,de gyanakszom. Erre azt mondtam neki,legalább a mostani helyzetre való tekintettel, jó lenne,ha nem piszkálna ezzel. Nem. Most is el kell viselnem a gyanakvását. Próbáltam bebizonyítani, hogy igazat mondok, erre: ,,tuti, hogy nem mondasz igazat,ha ennyire bizonygatsz, a hangodon se hallani, hogy orrhangod van (telefonban beszéltünk). Mondtam neki, hogy tehet ő is valamit a bizalom-visszaállításáért: pl. járjon utána a dolgoknak. Szerintetek ez mennyire jó ötlet?

Amikor egy olyan szitu volt, hogy később más (akinek jobban hisz) mondta azt,amit én bizonygattam, azzal kapcsolatban nem mondott semmit sem.



2021. okt. 19. 17:51
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
86%
Nekem csak egy kérdésem lenne. Miért nem vagytok együtt? És ennek fényében miért viselkedtek így??
2021. okt. 19. 18:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
90%
Ti nem szeretitek egymást hanem kihasználjátok. Csak megy el a drága időtök ezzel a bohóckodással..
2021. okt. 19. 18:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 A kérdező kommentje:
Valaki a kérdésre is tudna válaszolni?😃
2021. okt. 19. 18:18
 4/14 anonim ***** válasza:
100%

Nem vagytok együtt, de azért vannak szabályok, amik mentén mégis együtt vagytok? Ez teljesen értelmetlen.

A bizalmát többször megcsaltad, ezt már nem lehet helyrehozni.

2021. okt. 19. 18:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
100%
Az a baj ezzel az egésszel az elejétől fogva, hogy azt mondtátok, ez nem kapcsolat, mégis elvárásokat támasztottatok egymás felé. Ráadásul még azokat sem teljesítette egyikőtök sem, csalódtatok és csaltatok. Ezek után nincs mire felépüljön a bizalom. Veszett fejsze nyele a dolog.
2021. okt. 19. 18:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
83%
Nem értem mit játszod az őszintét amikor 2 randiról meg smaciról még nem is tud. Mikor tervezed elmondani?
2021. okt. 19. 18:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
100%

Irtózatosan sok sebből vérzik a kapcsolatotok úgy, hogy még nem is vagytok kapcsolatban. Konkrétan féltékenységi rohamokkal tarkított megcsalásokkal "szórakoztatjátok" egymást.

Egyértelmű, hogy nem egymást keresitek.


Én egészen biztosan őszintén megmondanám neki, hogy "ne haragudj, nekem nem te vagy az, lépjünk tovább".

2021. okt. 19. 19:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
100%

Ja és azt tisztázzuk, kérdező, hogy a petting nem az "ő szemében" szex, hanem szex. Kész, nincs mit szépíteni rajta. Amikor neked lazán kiveri a csaj vagy te gyengéden a mennyekbe repíted az ujjaiddal, az ugyanúgy szex, mintha felnyársaltad volna vadul.


A szex nem csak "pénisz bemegy vagina" szinten szex. Te konkrétan szexeltél mással, miközben elvileg hűséget (vagy micsodát, eléggé zavaros a kérdésed, őszintén szólva) fogadtál ennek a nőnek.


Mindegy, hagyjátok ezt a "kapcsolatot", csak szivatjátok egymást most.

2021. okt. 19. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 A kérdező kommentje:

6-os: Attól, mert te a múltban gondolkodsz, nekem miért kéne abban? Arra koncetrálok, ami most van. Őszinte vagyok és igyekszem jól csinálni a dolgokat. Azok amúgy is elfuserált,komolytalan párkeresési próbálkozások voltak férfiakkal, amik őt nem érintik, mivel van valakije (nekem is mellesleg...és mind a négyen nők vagyunk) és tudja, hogy bármikor beüthet az,hogy találok valakit,aki nem ő. A kikötése annyi volt,hogy tudjon róla.

8-cas. Miért csak férfi-nő helyzet létezhet? Itt konkrétan két nőről van szó, szóval felesleges volt belém kötnöd. Ő leszbi, én biszex. Ha pettingeltem egy faszival, az ő szemében az ugyanaz,mintha belém dugta volna a farkát, szerinte ugyanúgy "megdugott". Ezen lehet még tovább vitatkozni, de aki nem leszbikus, vagy minimum nem biszex, az úgysem fogja megérteni. Na, ennyit erről a mini részletről.

2021. okt. 19. 20:39
 10/14 A kérdező kommentje:
*Mármint, arról tudjon, hogy alakul valaki, komolyabb.
2021. okt. 19. 20:44
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!