Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Túlreagáltam hogy találkoztak...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Túlreagáltam hogy találkoztak volna kettesben?

Figyelt kérdés

Egy táborban voltunk, a barátom ezzel a lánnyal jó haveri viszonyban is lett. Nem is beszéltek azóta, most kereste fel a barátom őt hogy miújság, beszélgettek sokat, és egy közös kérdésben a barátom mondta (munkakeresés) h segítene neki tanácsot adni, talizzanak. Nekem ezt elmondta, de nem egyből, mert félt h féltékeny leszek stb.


A gond ott volt hogy ő mindig is tudta h már a táborban zavart a lány, láttam hogy tetszene a lánynak a barátom, ám nem csinált semmi olyat ami miatt féltékeny kellene legyek. A lánnyal jóban vagyunk, közösen buliztunk is.



Alapjáraton nem lennék féltékeny, ha nem tudnám h esetleg bejöhet neki a barátom. Persze jeleztem h mennyire zavar, így mondta a lánynak h jönnék én is a talira, úgyis rég láttuk egymást. Ő pedig nagyon korrekten mondta hogy akkor a barátom miért nem mondta ezt hamarabb, hiszen nem akarja én se hogy megharagudjak stb



Kicsit szerintem mindkét oldalról félreérthető volt a szituáció. A barátom abban a táborban nagyon örült hogy kiszakadt a munkahelyéről és szívesen barátkozik. Vannak régi lány barátai, fiúk is, rájuk nem vagyok féltékeny


De miért kellett a semmiből felkeresnie egy olyan lányt akiről tudja hogy zavart? Még ha csak baráti érdeklődésből is?



A barátomnak nagyon rosszul esett hogy ennyire nem bízok benne, hiszen csak barátilag kereste meg, egyszeri alkalommal beszélgettek bővebben, tehát nem rendszeresen. De mégis hol van a határ? Hagynom kellett volna hogy kettesben találkozzanak?



Nagyon szeret engem, és rosszul érezte magát mikor ezt megbeszéltük, hiszen ő semmi többet nem akart, csak segíteni akart neki hogy érdemes e azt a munkát elvállalni hiszen neki ezen a területen van tapasztalata



Kérlek írjátok meg, hogy ezt határt sértett e, vagy hogy jól reagáltam e



Az illetővel mindketten jóban vagyunk, semmi flört nem volt csak érdeklődés egymás hogyléte felől és a barátom talira invitálta h segítsen neki a kérdésben, állítása szerint nem akart semmi "többet"


Sosem volt indokom megcsalásra, nem az a fajta, nagyon őszinte és jószívű ember



2021. dec. 17. 13:49
 1/10 A kérdező kommentje:

A lány egyébként írta is neki miután feldobta hogy jönnék hogy szólhatott volna hamarabb,hiszen nem akar ebbe belefolyni és hogy megharagudjak rá.

A barátom szeret haverkodni, a lánnyal pedig mi is jóban vagyunk, csak ki tudja, tetszett e neki tényleg a barátom

Egyébként volt erről egy órás beszélgetésünk, és nagyon sajnálta, nem akart semmit tőle, és hogy szeret engem

2021. dec. 17. 13:51
 2/10 anonim ***** válasza:
98%
azt nem tudom, ha tényleg csak ennyiről volt szó, miért nem lehetett telefonon megbeszélni, esetleg hármas találkozóra menni veled?
2021. dec. 17. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
2021. dec. 17. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
100%
Hát figyelj, én kb 3 chatüziben adok bárkinek munkakereséshez tanácsot, ehhez nem kell talizni. 31f
2021. dec. 17. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
64%
Elég átlátszó ez a szitu.
2021. dec. 17. 15:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
100%
Nem értem mik azok a jótanácsok, amiket ne lehetne messengeren leírni.
2021. dec. 17. 16:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
100%

Én azt nem értem, hogy miért kellett a csajnak beszélni arról, hogy te féltékeny vagy.


Van olyan, hogy én vagy a férjem nem akarja, hogy kettesben menjek, akkor annyit írok, hogy Peti is ott lesz a közelben, nem gond, ha ő is beugrik kicsit?

2021. dec. 17. 18:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 A kérdező kommentje:

Nem mondta hogy feltekeny vagyok,hanem hogy en is jonnek es esetleg a tobbiekkel is talalkozhatnanak!

Gondolom ebbol szurte le

2021. dec. 17. 18:30
 9/10 anonim ***** válasza:

"Nem mondta hogy feltekeny vagyok,hanem hogy en is jonnek es esetleg a tobbiekkel is talalkozhatnanak!


Gondolom ebbol szurte le"


Ès szerinted mièrt pont ezt szűrte le? Normális esetben az lett volna a reakció, hogy persze, jöjjenek a többiek is.

Csak èppen nem erre számított, miután egy mondvacsinált indokkal találkozóra lett hívva.

Mert te is tudod, hogy ez csak ürügy volt, hogy találkozzanak. Ès a lány is tudta, azèrt lepődött meg a kèsőbbi felvetèsen, hogy többes találkozó legyen.


Hiábba adta elő a barátod a bulshitet, hogy szeret, meg csak barátilag akart találkozni, te is èrzed, hogy kilóg a lóláb. Ez a segítsèg telefonon keresztül is megoldható lett volna.

Te sem vèletlenül vagy fèltèkeny kezdettől fogva erre a lányra. Hiába jószívű, őszintén ember a párod, tuti biztos, hogy bejön neki a csaj.

Úgyhogy legyèl körültekintő.

2021. dec. 18. 01:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
100%
Fiunak minek lanybarát? 🤦🏼‍♀️
2021. dec. 18. 09:27
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!