Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Őszintén, szerintetek ez...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Őszintén, szerintetek ez normális?

Figyelt kérdés
Szóval, az az alap helyzet hogy most 1 hetet nálunk tölt a barátnőm 6 éves unokahúga, mivel a nővére megkérte hogy vigyázzon rá, de hétközben napközis táborban volt, szóval csak hoztuk-vittük, és nálunk volt este. Ma hazamentem olyan 1 körül, edzeni voltam, a barátnőm az unokahúgával együtt főzött. Megkérdezte hogy feladtam-e azt a levelet a postán, amit elvállaltam, mert hogy mondtam hogy segítek neki, és ezt rám bízta még 3 napja. Persze elfelejtettem a posta meg szombaton délig van nyitva. Lecseszett és még egy gombát is hozzám vágott dühében, hogy hagytam volna rá, mert akkor inkább megoldja, és hogy csak ennyire kért meg. Holnap az unokahúgával együtt leutazunk a szüleihez, ott adjuk vissza a kislányt, meg akkor ott töltünk egy napot ilyen szülinapi ünneplés miatt. És elvileg hétfőn pedig már kicsúszik valami 8 napos határidőből ami a levélre volt. Szerintetek komolyan fair volt hogy emiatt leb@szott és még egy gombát is hozzám vágott? Amit jelzem utána én takarítottam fel…

2022. júl. 30. 21:12
1 2 3 4
 31/36 anonim ***** válasza:

#30 vagyok

Kieg. De viszont az első alkalom után nem fogok Disney hercegnőt játszani pasi létemre..

2022. júl. 31. 08:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/36 anonim ***** válasza:
Mit főzött?
2022. júl. 31. 10:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/36 anonim ***** válasza:
78%
Igen a te hibád, teljesen igaza van. Minek vállalod el, ha b szod megcsinálni? Raadásul nem lehet akármikor feladni a levelet, valszeg fontos volt és miattad kicsúszott a határidőből.
2022. júl. 31. 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/36 anonim ***** válasza:
15%
Nem, nem a te hibád és semmiben sincs igaza a csajnak. Bárkivel megeshet, hogy elfelejt egy vállalt feladatot. Ezután a hiszti meg gombadobálas után még örülhet, hogy ő nem kapott a pofájába egy tányért. Az ilyen toxikus pitsát úgy vágnám ki, hogy a lába nem érne a földet.
2022. júl. 31. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/36 anonim ***** válasza:
23%

De tényleg fordítsuk már meg a helyzetet.


Nő elfelejt vmit, férfi hozz.ábassza a gombát, vagy egy szelet kenyeret, tök mindegy. Nem azt fogjátok mondani hogy örülj, hogy nem kaptál egy tányért a pofádba, hanem hogy szakíts ezzel a vadállattal, hiszen mi az, hogy egy hibád miatt ilyen heves reakciót kapsz.

2022. júl. 31. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/36 anonim ***** válasza:

Utolsó 2🤡🤡

F

2022. júl. 31. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!