Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Miért tartunk még mindig itt?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért tartunk még mindig itt?

Figyelt kérdés

A párommal már két és fél éve együtt vagyunk. Online ismerkedtünk és három hónap után találkoztunk előszőr. Ezalatt én nem is azt mondanám, hogy ismerkedtem, de nyitott voltam és ha arról volt szó, flörtölgettem, jól éreztem magam. Messze laktunk egymástól, így a találkozásaink száma nem volt túl sok, de nagyon tartalmas volt, nagyon élveztem. Fél évig voltunk nagyjából így, utána közel költöztem hozzá és nagyon komolyan elmélyült a kapcsolatunk, nagyon szeretem.


Ebben a fél évben azonban volt egy este, ahol csókolóztam egy férfival egy szórakozóhelyen. Nem jelentett semmit.

Ez később kiderült, amikor már fülig belezúgtam és tökéletesen működtünk együtt. Fordított esetben nekem sem esett volna jól, nagyon megbántottam és leginkább azzal, hogy simán elmondhattam volna az elején és tiszta lappal kezdhettünk volna. Rövidesen megoldottuk és építgettük a kapcsolatunkat. Mostanában esett szóba az ismerkedésünk, és én lelkiismeret furdalás nélkül benyögtem, hogy flörtölgettem az elején, meg beszéltem férfiakkal, dehogy semmilyen szándék nem volt ezzel.


Most ott tartunk, hogy én megint nem mondtam el, hogy mi minden fog még kiderülni rólam, hogy ezt az elején le kellett volna tisztázni és a többi.


Én elhiszem, hogy a hallgatásommal egy rossz tüskét vittem a kapcsolatunkba, de engedjük már ezt el. Három éve történt, és vele vagyok, őt szeretem és semmiért nem hagynám el. Miért tartunk még mindig itt? Elmondtam mindent, ami abban a fél évben történt, de úgy érzem megfulladok a számonkérésektől, hogy mondjam el mi történt. De én nem fogok negyven oldalas jelentést írni, hogy három éve, flörtöltem az egyik munkatársammal az irodában, miközben banánt ettem. Miért nem képes elengedni ezt a dolgot? Azóta csodálatos az életünk, megkérte a kezem, de most, hogy újra szóba került és én mondtam, hogy igen flörtölgettem, két napja nem szól hozzám, és olyanokat vág a fejemhez, hogy megbízhatatlan vagyok, meg menjek a bikáimhoz.

Szeretem és szeretném ha ezt elengedné, hiszen már rég nincs jelentősége. Hogyan segítsek neki?



2022. aug. 17. 15:57
 1/5 anonim ***** válasza:
100%

"Én elhiszem, hogy a hallgatásommal egy rossz tüskét vittem a kapcsolatunkba, de engedjük már ezt el."

Ez vicces, ha kiderülne, hogy lefeküdt valakivel az elején, azt valahogy te sem felejtenéd el.

Ez a nem jelentett semmit meg olyan szar duma, szánalmas. Ha valami nem jelent semmit, akkor azt nem csinálod. Ráizgultál egy pasira, kb még egy vodka választott el, hogy alá feküdj, de nyilván az sem jelentett volna semmit.. :D

2022. aug. 17. 16:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%
Már hogy ne lenne jelentősége? Kétszer is elhallgattál előle dolgokat, amit később mégis bevallottál. A bizalom törékeny dolog és te ezzel tönkre tetted. Garantáltan azon gondolokzik, hogy vajon tényleg ennyi volt-e, vagy szexelgettél jobbra-balra abban a fél éveben
2022. aug. 17. 16:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
90%

Valószínűleg nem hitte, hogy ezt csinálod mellette az elején. Oké, hogy messze laktatok, és ritkán találkoztatok. De biztos máshogy állt volna hozzád, ha őszinte vagy akkor, pl: "Olyan jól éreztem magam a múltkor, tök jó programot csináltunk. Legközelebb mehetnénk ide meg ide. Jó? Na zsír. Máris hiányzol. Ja és amúgy smároltam egy másik sráccal, ez több lett, mint az összes flörtölésem, hopsz... de hát na, úgyis veled találkozok legközelebb."

Ha nem érzed valakivel a szikrát, minek vagy vele? Talon?

Ha érzed, hogy ebből jó kapcsolat lehet, minek kavarsz mással? Ennyi az erkölcsöd?

Ha ilyet is csináltál, de tényleg nem volt több és nem jelentett neked semmit, és most tök jó a kapcsolatod, minek mondod el évekkel később? Ennyire nem érted az emberi működést?


Én a helyedbe azért megpróbálnám kiengeszteni a párom, lehet neki többet jelnlent ez. Bár a jelek szerint nem ismered eléggé.

2022. aug. 17. 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
"Én elhiszem, hogy a hallgatásommal egy rossz tüskét vittem a kapcsolatunkba, de engedjük már ezt el." - Engedjétek el. Rajtatok múlik.
2022. aug. 19. 22:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
Elmondtam mindent, ami abban a fél évben történt - ő is elmondta, hogy vele mi történt?
2022. szept. 7. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!