Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Lehet ebből valami? Osztálytár...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lehet ebből valami? Osztálytársammal eléggé érdekes a kapcsolatunk. Én nagyon szeretem de ő viszont nem biztos benne, ha szeret akkor sem akar járni mert ő úgy van vele hogy osztálytárssal nem érdemes mert ha szakítunk akkor rosszabb lesz.

Figyelt kérdés

Nagyon jó barátok vagyunk, mindent megbeszélünk egymással akár egy pár.

Na tehát, tavaly évvégén az osztálykiránduláson majdnem lefekündtünk és aztán amíg suli volt szinte amint találtunk rá alkalmat mindig csókolóztunk, sűlve főve együtt voltunk. Szóval teljesen mintha jártunk volna csak nem mondtuk ki( amit egyébként szerintem nem is kell ha az ember érzi hogy szereti a másikat).Néhányszor mondta hogy szeret.

A nyáriszünetben is az elején ilyesmi volt de aztán a volt barátja elkezdett belekavarni a dologba és engem nagyon megbántott vele, de később szintén "visszajött" hozzám, viszont a kapcsolatunk azóta sem olyan mint amikor olyanok voltunk mint barát és barátnő. Most is ugyanúgy bízunk egymásban mint azelőtt, aféle lelkitársak vagyunk.

Talán azért nem olyan a kapcsolatunk mert tényleg nem akar osztálytársal járni és mivel látta, hogy hogy összetörtem a nyári dolog miatt ezért nem is akarja hogy addig járjuk.

Hozzáteszem nem játszott velem és nem egy ribanc.

Mostanában is viselkedik velem úgy mint anno de nem ugyanolyan.

Lehet ebből valami ha esetleg elballagtunk vagy esélytelen szerintetek

Én nagyon szeretem és néha látom rajta hogy ő is hasonlóképp érez.


Előre is köszönöm a válaszokat. 18/F


2010. okt. 4. 18:10
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
Meddig lesztek még egy osztàlyban?.. lehet ki lehet húzni ha csak ez az ok..bàr szerintem ez nem elegendö
2010. okt. 4. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 A kérdező kommentje:

Még ez az év és vége.

De még régebben azt mondta hogy velem boldog lenne.

Tényleg nagyon jó a kapcsolatunk.

2010. okt. 4. 18:14
 3/12 A kérdező kommentje:
Várom a válaszokat! :D
2010. okt. 4. 18:21
 4/12 anonim ***** válasza:
Szerintem még simán lehet köztetek valami. Nem lesz egyszerű, de legyél türelmes.
2010. okt. 5. 17:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 A kérdező kommentje:
Értem, remélem is, az leszek köszi:D
2010. okt. 5. 17:25
 6/12 anonim ***** válasza:

Uh!Kemény !

Voltam hasonló helyzetben,és hidd el a szerelem kinyírja az igaz barátságot!Az a baj,hogy a szerelmes embert ez nem érdekli,csak akkor döbben meg mikor beteljesedik a szerelem,mégsem működik!Akkor a másikban újra a barátját keresi,de többnyire nem leli meg azt!Ekkor mondják hogy kezdjünk nulláról mindent,kezdjük újra,tiszta lapokkal!

Na ilyen nincs!

Remélem érted amit írtam!

Minden jót neked!

2010. okt. 5. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 A kérdező kommentje:

Igen, értem, hogy mit mondassz.

De van egy olyan elmélet hogy nő meg férfi között nincs barátság hosszú távon. Ha ezt nézzük akkor ő most még jó barátjának tekint de ez valószínű megváltozik. Ezt abból is tudom mert vannak jelek.

2010. okt. 5. 20:06
 8/12 anonim ***** válasza:
Ebben igazad van!Nincs hosszú távú barátság!
2010. okt. 5. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 A kérdező kommentje:
Mi már 3 éve vagyunk "barátok" ami az elmúlt évben szinte szerelem, vagyis az én részemről az az ő részéről meg nem tudom, még ő se tudja, vagy nem is akarja
2010. okt. 5. 20:30
 10/12 anonim ***** válasza:

"Voltam hasonló helyzetben,és hidd el a szerelem kinyírja az igaz barátságot!"


Ezt magyarázza már el nekem valaki, hogy miért. :)

2010. okt. 11. 18:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!