Egy kapcsolatban elvárnád a másiktól, hogy annyit keressen/annyi pénze legyen, amivel legalább magát (albérlet+élelmiszer+számlák stb) el tudja tartani?

Ez nálam alap, hogy normális egzisztenciája legyen. Nekem is van és ha nö létemre meg tudok élni egyedül, akkor én nem tudok felnézni arra a pasira, aki két héttel fizetés elött már kéreget, vagy annyi pénze sincs, hogy a fogorvoshoz el tudjon menni, ha kell, vagy mondjuk ide-oda tartozik.

A pénzügyi tudatosság is nagyon fontos, olyannal se tudnék együtt élni, aki bár jól keres, van pénze arra, amire kell, de egy fillér megtakarítása sincs, mert fizetésröl fizetésre él.

Alapból elvárom, hogy legalább magát el tudja tartani, de ha már stabil a kapcsolat, elég régóta együtt vagyunk, együtt élünk, akkor természetesen ez már nem annyira fontos. Ha stabil a kapcsolat, akkor bevállalom azt, hogy eltartom, ha úgy alakul. Háztartásbeliként csak házasság után tartanám a pasimat, arról is még kellene pár beszélgetés, mert alapból a kétkeresetű modell van előttem és arra vagyok beállva.

23 évesek vagyunk a barátommal, 3 éve vagyunk együtt, együtt élünk. Eltartanám már, ha úgy alakulna, de még nem mennék bele olyanba, hogy nem is keres munkát, csak háztartásbeli hosszútávon. Mindketten jól keresünk, pár év múlva tervezünk lakást venni, addig, amíg az nincs kifizetve, addig jó lenne, ha mindketten dolgoznánk (hitelfizetéssel kb 10 év múlvára már teljesen reális, hogy hitelmentes lakásunk legyen, amibe elfér a tervezett mennyiségű gyerek)

Nyilván most szerencsés helyzetben vagyunk, de alapból azt várom el, hogy mindketten tegyünk a kapcsolatért és mindketten a 60%-ra törekedjünk 50-50 helyett.

Illetve az is fontos, hogy ne kelljen attól félni, hogy ha szakítunk/válunk, akkor miattam utcára kerül stb

Mindenki váltsa valóra a saját álmát!

Kapcsolatban beteg lesz, na és, ha nem jövünk össze, kivel oldja meg?

Természetesen egy házasság már más, ahol közös a kassza, s minden.