Van itt olyan aki sokat-akár évekig-agyalt azon hogy szakítson, de nem tette? Mi lett a vége?

Eltávolodás, dögunalom, elhidegülés.

Nem voltunk egymáshoz valók.

Vége lett, mert beleszerettem másba.

6 évekig éltem egy alkoholista, drogos, szerencsejátékosok mellett. Mi tartott össze?

Szerettem. Bíztam benne, hogy megváltozik.

Sosem tette.

Hogyan lett vége?

Elhunyt.

Tavaly januárban vetődött fel úgy igazán a gondolat, hogy külön kéne menni. Húztam egy fél évet, hánytam-vetettem a dolgot magamban. Nem tudom, mi tartott ott. Talán a gondolat, hogy nem vagyok elég, nem próbálkoztam eleget, nem csináltam jól. Hogy nem lenne helyes otthagyni, mert beteg. Hogy lesz ez még jobb is, hiszen összeköt a "sok" év (majdnem 10, a csak baráti időszakkal együtt)

Aztán kiabált velem egy banális dolog miatt, fogyatékos meg retardált meg tiszteletlen voltam szerinte, már megint. Akkor sírva aludtam el, és megfogadtam, hogy ha egy picikét is szeretem magam, akkor ezt nem hagyom.

Én nem hiszek abban, hogy egy kapcsolatban nekem harcolnom kéne azért, hogy a másik normálisan bánjon velem, ezért fogtam magam, és beindítottam az eseményeket: segítséget kértem, "megterveztem" a szakítást (azaz csak azt, hogy a szülei jelenlétében történjen, mert akkor neki is ott lesz az érzelmi támogatás, engem is véd egy esetleges kirohanástól, és az sokkal valódibb, kevésbé lesz ott a hamis remény hogy csak egy pillanatnyi téboly részemről.

Hazassag lett a vege.

Nem volt szakitas, mert "mit fognak szolni masok". Hozzateszem - falu.