Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Van nála esélyem? Menthető a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Van nála esélyem? Menthető a dolog?

Figyelt kérdés

Van 1 srác akit látásból ismerek, és szám.gépen keresztül felvettük a kapcsolatot. Megkérdezte, hogy lenne-e kedvem vele találkozni, beülhetnénk valahova, amikor mindketten ráérünk. (Addig is az egyik közösségi oldalon leveleztünk, dumálgattunk..elárulta, hogy nagyon szimpi vagyok neki, alig várja, hogy jobban megismerjük egymást. Aztán egyik napról a másikra hirtelen megszűnt köztünk a beszélgetés, nem írt; én pedig nem vagyok az a nyomulós fajta lány, aki ráakaszkodjon egy pasira, szóval hagytam a "fenébe" én is, (persze legbelül őrlődtem)..

A napokban volt a születésnapja, ezért kapóra jött, hogy felhívjam és felköszöntsem. Úgy jött le a dolog,hogy örül a hívásomnak, rögtön kérdezte, hogy ráérnék-e pár percre, hogy összefussunk, de sajnos nem voltam a városban..

Rákérdeztem, hogy haragszik-e rám valamiért, azzal magyarázta h. ugyanmár, nincs oka rá.. =) és hogy elég nagy baj h. már nem beszéltünk egy ideje..

Hazaértem, láttam h. ő Online van, ugyanúgy nem írt rám..

Ilyenkor mire gondoljon az ember?? érdeklem vagy sem?? vagy teljesen közömbös vok számára, és várjam meg amíg ő jelentkezik újra??


22/L


2010. dec. 13. 12:42
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
lehet nem is nézte hogy te online vagy e nyugodtan irj neki ha látod
2010. dec. 13. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:

Szerintem (ha magamból indulok ki), ez azért van, mert bár érdekled, de érdekli más is, és úgy tűnik, h jött vki olyan, aki miatt visszacsúsztál másodhegedűsnek. A srác keresni fog, ha az elsőt megunta, vagy nem jött neki össze. Az érdeklődésed viszont vmennyire szeretné fenntartani, ezért hogy ha te hívod, még szép, hogy azt mondja "sajnálja, h rég beszéltetek', de hidd el, megvan nélküled is.


Én is gyakran csináltam ilyet (nem vok rá büszke)...de tudod, amíg nem fog meg vkiben vmi, addig mindig találunk jobbat, szebbet, érdekesebbet...

2010. dec. 13. 12:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
Te egészen pontosan miért nem írsz neki?
2010. dec. 13. 12:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 A kérdező kommentje:

Mert sajnos elég sok lány "nyomul" rá, érdeklődik iránta, én vhogy nem vagyok ez a fajta, szeretem ha a pasi teszi a dolgát és udvarol nekem, ne cserélődjön fel a szerep.. : ) lehet, hogy kicsit konzervatív hozzáállás, de valamiért úgy gondolom, hogyha ráírkálnék, akkor úgy vélné, hogy ráakaszkodom stb. vagy ezt csak én gondolom így? :/

Egyébként köszönöm a válaszokat, sokat segít! : )

2010. dec. 13. 12:52
 5/14 anonim ***** válasza:

77%-os vok.


Nekem speciel mindig vonzóbb volt egy olyan lány, akiért küzdenem kellett, keresnem, mert "sza.t" a fejemre(az elején;):P). Egy rám akaszkodó lány max egy éjszakára volt nálam első helyen. Bár ez csak az én véleményem. Persze azért nem árt ha küld jeleket, de ne vigye túlzásba, és ne akaszkodjon rám. Nincs ezzel semmi baj, h te nem írsz rá. Ha akar vmit, írjon Ő. Elvégre neki kell meghódítania téged, és nem fordítva.

2010. dec. 13. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 A kérdező kommentje:
szóval akkor én ne keressem, stb.? : ) lényegében arra vagyok kíváncsi, hogy nekem ilyenkor mi a teendőm?? mert eléggé érdekel, és bánt, hogy "sz*rik a fejemre" :/ törődjek bele?
2010. dec. 13. 12:57
 7/14 anonim ***** válasza:
Ne keresd.
2010. dec. 13. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:

nem olvastam végig, nemis értem annyira, csak annyi esik le, hogy várod a sült galambot. Legbelül örlődsz, de azért se keresnéd. Hát azért ilyenkor okozunk magunknak felesleges szenvedést.

És tessék ezt a netes dolgot elfelejteni! Baromira unom már, hogy "nem lájkolja a dolgaimat, szakitsak vele? Nem ir rám MSNen, szakitsak vele"??? hagy meg a 15 éveseknek. Ha jól sejtem, még az életben nem találkoztatok, ugye?

2010. dec. 13. 13:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 A kérdező kommentje:
nem még nem találkoztunk, de itt nem a "lájkolásról" és ilyesfajta dolgokról van szó.. : )
2010. dec. 13. 13:09
 10/14 anonim ***** válasza:
ideje találkozni, vagy hagyd a fenébe. Kizártnak tartom, hogy két ember ne tudjon találkjozni. Az idő megoldható, nem vagyok 24/24 elfoglalva.
2010. dec. 13. 14:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!