Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit kezdhetek ezzel a helyzett...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit kezdhetek ezzel a helyzettel? Változtassak egyáltalán valamin?

Figyelt kérdés

A következőről van szó: sok lány ismerősöm van, főleg az elmúlt 1-2 évben ismerkedtem meg sokkal. A nagy számok törvénye szerint sok lányból akadt néhány, aki tetszett. El is kezdtem velük beszélgetni, elsősorban interneten keresztül, jóban is lettem mindegyikőjükkel, sokat beszélgettem velük, találkozgattunk. Normálisabb gyereknek mond a környezetemben szinte mindenki, és azon a véleményen vannak az ismerőseim, hogy jól el lehet velem beszélgetni, szinte bármiről. Általában a fent említett lányokkal is jókat tudtam beszélgetni, és –ami meglepett- 1-2 hét után olyan súlyú dolgokat mondtak el nekem, olyan témákban kérték ki a véleményem, a tanácsomat amiket én azokkal az emberekkel szoktam megbeszélni, akiket évek óta ismerek, és maximálisan bízom bennük. Ennek eleinte örültem, hogy mégis megbízhatónak tartanak. Általában mindegyik lánnyal vártam legalább 1 hónapot, hogy megismerjem, és mégse a kapcsolat kellős közepén derüljön ki számomra, hogy nem teljesen olyan személyiséggel vagyok együtt, akit elképzel az ember maga mellé. És a lényeg az, hogy 4-5 hét után, mikor mégis elkezdtem gyakorlatilag tényleg "udvarolni" nekik, mondták, hogy nincs velem semmi baj, külsőre se, (pedig aláírom, tényleg nem vagyok egy Brad Pitt) a személyiségemmel se, mert vicces vagyok, kedves vagyok... (nem, mielőtt bárki is felvetné, ezt nem én állítom magamról, hanem ők mondták), de nem szeretnék tönkretenni a barátságunkat, mert olyan jó nekik, hogy van valaki, aki fiú, és fiú szemmel képes látni az ő dolgaikat, problémáikat, és ezt semmiképp sem szeretnék elveszíteni.


Először mosolyogtam rajta, másodjára kissé elgondolkodtatott, de most, a hetedik hasonló esetnél csak eltöpreng komolyabban az ember azon, hogy esetleg benne van a hiba...Úgyhogy most ez a tényállás, van szám szerint hét olyan lány, akikkel szívem szerint összejöttem volna, de most úgy tekintenek rám, mint az egyik legjobb barátjukra. Nem azzal kapcsolatban kérek segítséget, hogy az eddigi baráti kapcsolataimat átalakítsam, hanem abban, hogy a jövőre nézve min kellene változtatnom, ha párkapcsolatot szeretnék.


Bocsi, ha hosszúra sikerült. Minden választ előre is köszönök.

17/f


2012. júl. 17. 21:49
 1/8 anonim ***** válasza:
Ha az elején nincs meg a bizsergés, nem látod a lányon, hogy többet akar, te viszont többet szeretnél, akkor nincs értelme barátkozni velük. 24F
2012. júl. 17. 21:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 Hole Hunter ***** válasza:

Semmin ne változtass! A lányoknak még talán nem jön be (bár sztem ilyen is van nem kevés). Viszont a nőknek igencsak fontosak azok a jellemvonások, amiket felsoroltál! Nyugi, teljesen jó úton haladsz!

Üdv.

44/VP

2012. júl. 17. 21:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:
Köszönöm! :D
2012. júl. 17. 21:56
 4/8 anonim ***** válasza:
Barátkozz azokkal is, akik nőként nem tetszenek, de mindenkinek mutasd ki már az ismerkedés elején, mit akarsz tőle.
2012. júl. 17. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
100%
Pont ez a baj szerintem, hogy indításnál a "barátkozás" megy! Ne várj 4-5 hetet arra, hogy randira hívd azt a lányt, aki tetszik neked. Persze a nyomulás sem vezet eredményre. Egyszerűen csak annyit kell tenned, hogy megmondod a kiszemelt lánynak, hogy mennyire szimpatikusnak találod, és szeretnéd jobban megismerni. Meglátod, az hogy milyen jellem már az első néhány találkozásnál ki fog derülni! Sőt, idővel egyre jobb emberismerő (ha odafigyelsz!) lehetsz, akkor gyakorlatilag már az első beszélgetésnél tudni fogod, hogy kell-e neked, vagy sem.
2012. szept. 16. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
17 évesen még semmiről sem vagy lemaradva! Meglátod gyakorlat teszi a mestert csajozásban is.
2012. szept. 16. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
100%
Hetekig úgy viselkedtél velük, mint aki nem akar tőlük semmit mint nőktől, úgyhogy elkönyveltek téged szexuálisan érdektelen lénynek. A következő alkalommal a legeslegelején is éreztesd a lánnyal, hogy nem csak barátkozni akarsz vele. Attól még nem kell lerohanni, de éreztesd vele. Vagy egyszerűen csak mondd meg neki.:)
2012. szept. 16. 15:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:
Köszönöm mindenkinek a válaszokat! Megfogadom.
2012. szept. 16. 18:05

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!