Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetetk van esélyem?

Figyelt kérdés
Valamivel több mint egy éve összejöttem egy lánnyal. Volt barátja, de csak távkapcsolat volt, havi 2-3szor találkoztak. Csalta őt (velem), de nem tudott vele szakítani. Idén tavasszal (miután ő is elkezdett más fiúkkal jóban lenni), megegyeztünk, hogy ő is írhat valakivel, de akkor én is, és nem leszünk féltékenyek. Én egy nap sajnos már annyira összebaráthoztam a másik csajjal, hogy szerelmet vallottam neki (nem szerettem, csak hülye voltam), megmondtam az akkori barátnőmnek hogy szakítok vele. Másnap észbekaptam, letiltottam a másik lányt, azóta nem beszélek vele, kibékültem a volt barátnőmmel. Azóta túlságosan jóban volt a legjobb barátommal. Mikor eljött velem a szülőfalumba, mindig vele akart lenni, hármasban állítólag jobb volt neki. Ezt tavasztól tűrtem, októberben szakitottam vele miatta. Állítólag egy hónapot szenvedett, sírt utánam. Egy hónap után viszont ájöttem, mennyire hiányzik, bevallottam neki, hogy kell nekem. ő viszont visszautasított, hogy már nem szeret (és nem tudna velem lenni, mivel nagyon megszerette a (már volt) legjobb haveromat). Ez 2 és fél hónapja megy, elmondtam neki, hogy bármit megtennék érte, segítettem neki, mintha a pasija volnék. Volt, hogy másoknak azt mondta, még visszajön talán, másnap már mást állított. Buszban elsírtam magam egyik kiránduláson, mellettem ült, ölelgetett, végül ő is elsírta magát (állítólag csak sajnálatból). 2 napra rá a volt legjobb barátomnál aludt... azóta már többször is. Viszont arra kért egyfolytában, hogy szálljak le róla. Megtettem, írtam neki egy levelet, hogy békénhagyom. Szerintetek most elgondolkozik, vagy tényleg nincs esélyem már nála? Ha nincs, mit tegyek? (egy osztályba járunk, még 3 évig fogunk is, eddig mindig egy padban ültünk)
2012. dec. 23. 22:15
 1/3 anonim ***** válasza:

Szerintem elég kerek perec megmondta, hogy már nem akar tőled semmit.


Másrészt, sosem bízhatnál benne, hol a párját csalta (veled), aztán a legjobb barátoddal összejön (ez ritka nagy genyóság), szóval szerintem sokkal jobban jársz nélküle !

2012. dec. 23. 22:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:
Köszönöm, esetleg tudsz egy jó ötletet, hogy tegyem magam túl rajta, nyugodjak bele? Hozzak fel rossz emlékeket, esetleg utáljam?
2012. dec. 23. 23:22
 3/3 A kérdező kommentje:
már járnak is..
2012. dec. 25. 10:25

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!