Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » A barátnőmmel szakítottunk 1...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A barátnőmmel szakítottunk 1 hónapja, most elkezdtünk beszélgetni és megbeszéltük, hogy augusztus végéig mindketten gondolkozunk, utána elmegyünk 1 napra valahova és végleges döntést hozunk a kapcsolatunkat illetően, ezt mit jelenthet női szemmel?

Figyelt kérdés
A kapcsolatunkat állandóan fúrták külső emberkék, és nagyon sok rosszat tettek ellenünk, amivel annyira féltékennyé tettek, hogy vitákhoz vezetett.... Ez és sok más miatt szakítottunk, viszont mindketten a mai napig szeretjük a másikat... Eddig a barátnőm hallani sem akart arról, hogy akárcsak elgondolkozzon a folytatáson, erre most ezt beszéltük meg. Ez azt jelentheti, hogy talán van még remény a folytatásra, kezdhetek újból reménykedni? Ő 29 éves nő én pedig 27 éves férfi vagyok. Nagyon szerelmes vagyok, úgy érzem még Ő is, azt mondta többször is, hogy szeret ez soha nem is volt kérdés és én voltam számára a nagybetűs szerelem.

2013. júl. 10. 19:15
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:

A kérdés, szerintem, amit a barátnőd magában morzsolgat az, hogy kiküszöbölhetőek-e a "körülmények", és más emberek ráhatása a kapcsolatotokra!

Valahogy próbáld neki bebizonyítani, hogy nem tudnak beleszólni a kapcsolatotokba, ki tudjátok ezt zárni, és csak Ő érdekel Téged, és az, hogy együtt legyetek! :)

Akkor szerintem vissza fog menni hozzád.


/Nálunk is ez volt a kapcsolatunk elején, sokan fúrták- mi mindenkivel megszakítottuk a kontaktot, akik rosszat akartak nekünk- azóta béke és nyugalom van :) /

2013. júl. 10. 19:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 A kérdező kommentje:
Az addig oké, de 1,5 hónapig megőrülök nélküle, addig meg megbeszéltük, hogy nem nagyon beszélünk, max ha Ő hív vagy kérdez valamit a döntése meghozatalával kapcsolatban. Így elég nehéz bizonyítani akármit is :)
2013. júl. 10. 19:36
 3/12 anonim ***** válasza:

Adj Neki időt. Utána, amikor leültök megbeszélni, elmondhatod Neki, hogy be akarod bizonyítani, hogy túl tudtok lépni ezen a dolgon!

Milyen egyéb okok vezettek még a szakításhoz?

2013. júl. 11. 08:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 A kérdező kommentje:
Egyik haverom feltörte a számítógépét, a céges levelező rendszerét és küldözgette a főnökeinek a más pasikkal történő beszélgetéseit,ebből nagy botrány lett, én magamra vállaltam helyette, mert tudtam így nem lesz rendőrségi ügy, nem is lett, viszont elvesztettem Őt :( Most 1 hónappal később elmondtam neki az igazat, amikor kicsit lenyugodott, nem nagyon hiszi, de kezd neki összeállni a kép, hogy tényleg nem lehettem én. egy világ omlott benne össze, amikor a szemébe mondtam, hogy én tettem, bennem ugyan úgy, nagyon rossz volt, azt mondta elárultam. Erre az a félnormális (már csak volt)haverom kiszúrta a két hátsó kerekét, mondanom sem kell csúnyán elbeszélgettem vele, teljesen bekattant a gyerek, élvezte, hogy valaki alá tehet.... Ezek után beszéltük meg azt, amit fent leírtam.... Nem egyszerű sajnos :(
2013. júl. 11. 10:59
 5/12 anonim ***** válasza:

A haverod egy pszichopata! Az ilyet fel kell jelenteni a kerék kiszúrás miatt pl!

És már az elején nem Neked kellett volna ezt a számítógépes dolgot bevállalnod, ezzel senkinek nem tettél jót, mert ez nem egy "kegyes hazugság" volt, hanem egyszerűen balgaság!

A Pároddal mindig légy őszinte! Most magadnak csináltál ezzel egy törést a kapcsolatban- feleslegesen egyébként!

Ezt a gyereket, meg ha nem ért a szép szóból, meg kell veretni, és akkor lenyugszik :D Vagy kerüld el jó messzire, vagy jelentsd fel!

A Pároddal ezt szerintem meg lehet beszélni, ha őszinte vagy hozzá- és ha van szerelem, akkor ezek ellen lehet azért védekezni :)

2013. júl. 11. 11:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 A kérdező kommentje:
Tudom, hogy nagyon nagy hülyeség volt magamra vállalni ezt az egészet, a barátnőm azt mondja ez inkább magyarázkodásnak tűnik, nagyon nehezen hiszi el, hogy igaz, mondta, hogy 3-4 hétig abban a hitben élt, hogy elárultam és most hirtelen mást mondok, ne várjam tőle, hogy elhiggye... valahol meg is értem szegényt. Nagyon félek, hogy ez akkora törést hozott a kapcsolatunkban, ami helyrehozhatatlan, félek attól is, hogy csak augusztus végén, amikor megjön a nyaralásból, akkor tudunk találkozni és beszélni újra,(addig gondolkodási időt kért) hogy túlteszi magát rajta teljesen. Így is azt mondta hogy a szakításunk tényét már feldolgozta és elfogadta... De nagyon sok nyitott kérdés van még benne és megpróbálja megemészteni a történteket, de egyenlőre még nem tud a folytatásra gondolni, csak fel akarja dolgozni... és hogy az idő megoldja majd.
2013. júl. 11. 11:50
 7/12 anonim ***** válasza:

Nah, látod ebben igaza van :) A nőknél az idő sok mindent megold. Ebben a helyzetben Neked el kell fogadnod, hogy időt kért, hogy túltegye magát ezen.

Ha tényleg szeret, meg fog bocsátani :)

Tekints erre úgy, mint a kapcsolatotok "erőpróbájára".

Sajnos, két lehetőség van, hogyan alakul. De mindenesetre most hagyd békén...mert ha egy nőt "gondolkozás" közben "nyaggatsz", azzal csak rontasz a helyzeten ;)

2013. júl. 11. 14:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 A kérdező kommentje:

"Ha tényleg szeret, meg fog bocsátani :)" erre az a válasza, hogy hagyjam ezzel a romantikus baromsággal, hogy a szerelem mindent legyőz, ilyen csak a filmekben van...

Elég lelombozó a csaj :(

2013. júl. 12. 16:37
 9/12 anonim ***** válasza:

A haverod aki szemét fontosabb volt mint a nőd védelme? Ahhoz, hogy megvédd a havert kellett volna kiiktatni bármilyen áron. Akkor a kerék is megmarad.


Ha van esze elkerül téged messzire!

2013. júl. 14. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 A kérdező kommentje:
Egyáltalán nem volt fontosabb, de nem akartam, hogy börtönbe menjen, ennyi. A barátnőm nekem mindennél fontosabb :(
2013. júl. 14. 12:42
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!