Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Hogyan lépjek túl egy hosszú...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan lépjek túl egy hosszú kapcsolaton? Hogyan tegyem túl rajta magam?

Figyelt kérdés

A volt barátommal 3 hónapja szakítottunk, 4 év 6 hónapot voltunk együtt. Nagyon szerettük egymást. Egészen fiatal korunk óta együtt voltunk(16 évesen jöttünk össze)

Mondhatjuk úgyis hogy első igazi szerelem volt mindkettőnknek. Vele éltem át mindent először és ő is velem.

De több mint 3 hónapja valami megromlott, nem olyan volt már a kapcsolatunk, elhidegültünk egymástól,nem tudtuk sajnos megmenteni a kapcsolatot,mert nem tudtuk mi az oka. Talán csak egyszerűen így kellett történnie.ELMÚLT..

De én még mindig szeretem. Ő is érez irántam,de nem szeret. Csak ragaszkodik, mint mondta is.

Ezalatt a 3 hónap alatt sokat beszéltünk, 3x majdnem ki is békültünk. Találkozgattunk,összejártunk.

Nagyon nehéz volt.

Ha én megismerkedtem valakivel,akivel csak beszélgettem,akkor ő mindig megjelent,hogy elmondja nem tud nélkülem élni,nem akar mással látni stb.(pont mire kezdtem volna kicsit túltenni magam a szakításon,mindig megkeresett...)

De pár napja megbeszéltük,hogy többet nem keressük egymást. Azóta állandóan sírok, úgy érzem üres vagyok és értelmetlen az életem. Számomra ő annyira fontos volt,hogy elmondani nem tudom, de rá kellett jönnöm hogy jobb ha elengedem, mert ennek már nem volt értelme.

Mit tegyek? Kérlek titeket, adjatok tanácsot hogy mit csináljak? Annyira magam alatt vagyok :(

SOkszor azt érzem hogy már nem bírom :'(


2013. nov. 22. 13:02
 1/5 anonim ***** válasza:

Én is egészen hasonló helyzetben vagyok és azt kell, hogy mondjam, hogy nen nagyon lehet jó tanácsot adni.

Másra kell gondolnod, elfoglalni magad más dolgokkal, ismerkedni, szar lesz, de el fog múlni.

Ha meg mégis nagyon Õ jár a fejedben próbálj meg a negatív dolgokra is emlékezni, hogy nem ok nélkül lett vége.

2013. nov. 22. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
Vond ez a figyelmed barátokkal! Sokat segítenek, én 1 hete szakítottam a 2.5 éves kapcsolatomból, ami 14 éves korom óta tartott. (Szóval most 17 vagyok) Nálunk is kb ugyanez volt a szitu, és én is rengeteget sírok, de a barátok, érzem, sokat segítenek! Soha ne legyél egyedül, este is nézz valami vígjátékot, nevess és ne gondolj rá! Ha pedig igen, hozd fel a rosszabb élményeket is, ne csak a jót. :) Idővel elmúlik, garantáltan... de persze lehet, hogy nagyon hosszú lesz az az idő. :S
2013. nov. 22. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
Nekem is hasonló a helyzet én is döglődök mert újra újra találkozgatunk de az exemnek már lett valakije. Akkor élheted túl ha megszakítasz minden kapcsolatot vele. Eleinte hihetetlenül nehéz lesz de utána könnyebb. Bár könnyű ezt mondanom én még nem tudtam ezt meglépni így csak depresszióban haldoklom.
2013. nov. 22. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

Elég rossz helyzet...de én is csak azt tudom mondani, hogy ez bárkivel megtörténik...velem is ez volt...

Én is mindig sírtam, néha még a barátok sem tudtak felvidítani :/

Nem tudom kinek mi jön be figyelemelterelésnek...

Énnekem a filmek, sorozatok elég jól beváltak, és a kavarás...

Én akkor úgy éreztem hogy üres vagyok, úgy éreztem hogy már senki iránt nem fogok így érezni, de úgy gondoltam, hogy ha másokkal flörtölök akkor elmúlik az amit iránta érzek...teljesen nem múlt el, csak eltompult...

És igazuk van az előttem szólóknak! Gondolj a rosszra, és ne a jóra, ha már túl vagy rajta, onnastól bármikor gondolhatsz a jóra, az nem tűnik el, de ahhoz, hogy túllépj rajta, sajnos a rosszra kell gondolnod, de a végső kiábrándulás az lesz, ha csalódsz benne, ha például ő összejön valakivel, és hidd el, egy idő után meg fogod látni a hibáit!

És azt hiszem, hogy ha már a hibáit is észreveszed, túl vagy a nehezén :)

2013. nov. 22. 14:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

Hát.. ez tényleg egy nagyon rossz helyzet , én is hasonlóban voltam az elsővel igaz mi 3évet votlunk együtt de mindent együtt éltünk meg. Fél évig ki voltam , pszichológushoz jártam nem ettem stb...

Megszokhattad ,hogy egy biztos pont az életedben és amióta nem keresitek egymást ki vagy de hidd el,hogy ő is!

Ha úgy érzed most,hogy nem tudnál senkit annyira szeretni mint őt akkor semmiféle képen ne menj bele másik kapcsolatba! Várj... Tudom könnyű ezt mondani de csak az idő segíthet esetleg sport , barátok ami elvonja a figyelmed. Kitartás!

2013. nov. 24. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!