Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit kezdhetek azzal, ha bánt...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit kezdhetek azzal, ha bánt a párom kihívó öltözködése?

Figyelt kérdés

Egy elég kínos problémáról szeretnék beszélni. Már régóta emészt és eddig úgy tűnt, elég nagy terhet okoz nekem.


Kezdeném azzal, hogy más vagyok, mint a pasik általában. A szerelmi és szexuális ügyeket illetően elég konzervatív nézeteim vannak. Ezt persze csak magamra nézve értem, más magánéletébe nem szólnék bele. Elég konzervatív nevelést is kaptam ezt illetően. Egyáltalán nem bántak szigorúan velem, csak egyértelműen tudatták velem, hogy mi a helyes és mi nem.


Tudom, hogy ez nem nevezhető komoly problémának és ennél sokkal rosszabb dolgok is vannak, de szeretném végre kibeszélni, mert egyre jobban emészt és nem enyhül. Nem igazán van olyan ember az ismeretségi körömben, akivel ezt megoszthatnám.

Azt is tudom, hogy a mai világban ez teljesen hétköznapi és elfogadott dolog, hogy egy nő szexuálisan figyelemfelkeltő és kihívó ruhákat is hord. Akár szándékosan csinálja ezt akár tudattalanul hordja ezeket a ruhákat, senki sem csinál belőle problémát.


Jó ideje együtt vagyunk, nagyon rendes lány és szeretjük egymást.

A barátnőmet kezdetben elég szolid és egyszerű öltözködésűnek ismertem meg. Részben ez volt az egyik, ami nagyon bejött. (Valahogy sejtettem már előtte is, hogy nekem a párkapcsolatban gondot okozna a kihívó öltözködés.) Volt amikor számomra kicsit kihívónak tűnt valami, megbeszéltem vele és úgy tűnt visszavesz magából. Lényegében azt mondta, hogy inkább az én jelenlétemben hordana ilyen ruhákat. Az utóbbi időben azonban egyre gyakrabban és egyre rövidebb ruhákat hord.


Nekem már a kivágottabb felsők is sértik a szememet. Valahogy zavar, hogy egy nő ennyit mutat meg magából. Ráadásul télen, amikor még csak a melegre sem lehet fogni a lenge öltözködést. (Most már kezdek tartani attól, hogy mik jöhetnek majd nyáron.)


Ezeket eddig próbáltam a tudtára adni vagy kifejezni a nemtetszésemet. Kezdetben úgy tűnt megért, de újabban mintha figyelmen kívül hagyná a véleményemet. Szerintem tudja nagyon jól, hogy nekem rosszul esik amit csinál, de nem foglalkozik vele. Eddig hűséges volt hozzám és nem érzem úgy, hogy aggódnom kéne a megcsalás vagy ilyenek miatt. De elég sok fiú barátja van és a környezetében nagy arányban vannak férfiak.


Engem ez eléggé bánt és nagyon rosszul esik. Olyan érzés, mintha mutogatná magát nekik. Vagy ha konkrétan nem erről van szó, engem zavar ez a szemérmetlenség. Volt, hogy szóba akartam hozni a ezt, de inkább csak veszekedés lett belőle. Sokszor úgy tűnik, mintha kerülné a témát. Az utóbbi időben valami már eléggé zavart, megkértem rá, hogy ne hordjon ilyen rövid ruhát, ebbe beleegyezett, de azt mondta, hogy olyan mintha korlátoznám.


Nekem egyre kényelmetlenebb a helyzet. Nem szeretném korlátozni őt, viszont komolyan zavar, mert nem ilyennek ismertem meg és másra számítottam. Próbáltam már magamban feldolgozni vagy beletörődni, de nem megy. Időnként ha belegondolok, hogy szexis ruhákban mutatkozik más férfiak előtt, nekem eléggé szívszorító.


Elhiszem, hogy nem akar kikezdeni velük, de megérteni sem akarja azt, hogy ez más férfit beindít. És olyan, mintha préda vagy céltábla akarna lenni.


Azt is tudom, hogy a többi férfit nem zavarja, ha a barátnője szexis ruhában jár. És kb én lehetek az egyedüli ilyen degenerált. Olyankor sem szeretem éppen a rövid ruhákat, amikor találkozunk, de olyankor főleg nem, amikor nélkülem van. Meg kicsit nekem is kínos, amikor együtt vagyunk és ő többet mutat magából. Ilyenkor nem tudom mit gondolhatnak rólam a külső szemlélők, hogy nekem ez az öltözködés bejön vagy hogy szexis nővel akarok dicsekedni. Másrészről meg magamon is észrevettem azt, hogy arra ösztönöz ezzel, hogy inkább a szexualitásra koncentráljak.


Szeretnék valahogy túllépni ezen a témán. Az utóbbi időben akaratlanul is, de fájó érzéseket gerjesztett bennem.


2013. nov. 22. 14:17
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
53%

Sajnos tanácsot adni nem tudok, viszont annyit mondhatok, hogy egyáltalán nincs veled baj.

Nekem hatalmas melleim vannak, amiket elég nehéz elrejteni. A párom imádja őket, viszont nagyon érzékeny az öltözködésre, egyszerűen bántja, ha minimális dekoltázsom is van, amit valljuk be, nehéz elkerülni. Nagyon igyekszem erre odafigyelni, én teljesen tiszteletben tartom az ilyen jellegű problémáit. Soha nem csalnám meg, és sosem rakom ki direkt a mellemet, de azért nagyon nehéz olyan felsőket találni, amik nem emelik ki különösebben.

Szóval ezt csak azért írtam le, hogy lásd, van az az oldal, amikor a lány ezt megérti. Nekem semmi bajom azzal, hogy a párom így érez, meg tudom érteni, valószínűleg nekem se tetszene, ha lányok előtt mondjuk kigombolt ingben mászkálna vagy ilyesmi...

2013. nov. 22. 14:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
70%
De miért ide írod ki? Miért nem ülsz le és beszéled meg vele ha kell akkor többször? Máshogy nem fognak megoldódni aproblémáitok!!!! A kommunikáció az alapja mindennek! Ha nem hagyja abba és továbbra is ezt fogja csinálni akkor vagy megszoksz vagy megszöksz, vagy tényleg megbeszéled vele. nem kell nekiesni csak szimplán, lazán közölni vele... BESZÉLGESS VELE!!!!
2013. nov. 22. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 ASOT ***** válasza:

2-essel értek egyet.

Ha jó a kapcsolat akkor ezt szépen elmondod neki.

2013. nov. 22. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 A kérdező kommentje:

"Ezeket eddig próbáltam a tudtára adni vagy kifejezni a nemtetszésemet. Kezdetben úgy tűnt megért, de újabban mintha figyelmen kívül hagyná a véleményemet. Szerintem tudja nagyon jól, hogy nekem rosszul esik amit csinál, de nem foglalkozik vele."


" Volt, hogy szóba akartam hozni a ezt, de inkább csak veszekedés lett belőle. Sokszor úgy tűnik, mintha kerülné a témát. Az utóbbi időben valami már eléggé zavart, megkértem rá, hogy ne hordjon ilyen rövid ruhát, ebbe beleegyezett, de azt mondta, hogy olyan mintha korlátoznám. "


<- ezekért írtam ki ide.


Arra szeretnék választ kapni, hogy velem van-e a baj vagy nem. Ha velem, akkor hogyan tudnék változtatni ezen. Ha nem velem, akkor hogyan beszéljem meg vele. Próbáltam már megbeszélni, úgy tűnik eredménytelenül.


Volt egy beszélgetésünk erről, amikor azt mondta, hogy mostantól gyakrabban fog egyberuhákat hordani és ha nem tetszik nekem akkor szakíthatok. Engem nem az egyberuhák zavarnak, hanem a rövidségük. De úgy látom már kezd tabutémává válni ez köztünk. Egyre ingerültebb, ha szóba hozom.

2013. nov. 22. 14:43
 5/12 anonim ***** válasza:
63%
ASOT, nézd csak valamelyik bekezdésben: "Volt, hogy szóba akartam hozni a ezt, de inkább csak veszekedés lett belőle." Nem korrekt a csaj, nagyon nem. És valóban, ahogy a kérdező írja, így a lány egy élő céltábla a rá éhes kanok számára, és itt jön képbe az, hogy most valójában kinek is akar tetszelegni a barátnője.
2013. nov. 22. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
100%

Vannak akik nem szeretik, ha szabályozzák őket és eltudják fogadni a másikat olyannak amilyen, s nem megváltoztatni.

Ha tudta, h téged így neveltek, akkor lehetne tekintettel. Lehet még fiatalok vagytok s nem tudjátok kezelni a helyzetet, ebből is adódhat a probléma, v. ha nem tudtok kompromisszumot kötni, megbeszélni. Esetleg, ha a hozzáállásod/felfogásod a dolgokhoz tudnád megváltoztatni könnyebb lenne, s amit eddig beléd neveltek elfelejteni, ami lehet nem is menne. Igaz az emberek változnak.

Vagy ha ez nem járható út, megnézni mi szól a kapcsolat mellett ill. ellene, s mérlegelni, és a döntéssel együtt tudni élni.

2013. nov. 22. 15:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 ASOT ***** válasza:
51%

igen 4-es ez igaz.

Egy nőnek ugye alapjáraton fontos, hogy nőies legyen h észrevegyék hogy bókokat kapjon, hogy érezze, hogy ő nő.

De akkor ha már párja van az embernek egy minimálisan visszavehet abból a kirívó öltözködésből mert elvileg már nem vadászaton van.

És hát valljuk bekevés férfiszereti ha a barátnője már szinte k---rvásan öltözködik ha kint van mindene. Legyen csinos, mutassa meg a combjait is ha akarja de ne legyen rib--ancos. Mert talán a "kérdezőnek" is az lehet a rossz, hogy másoknak esetleg az lehet a véleménye, hogy milyen kis rübit szedett össze, és nem az értelmes nőt látják benne.


Szóval a kirakom mindenemet meg a szűz eszkimó öltözet között kéne lennie.

2013. nov. 22. 15:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat.

Nem tudom, hogy hozzam egyáltalán szóba. Eddig amikor szóba hoztam, látszott hogy nem tetszik neki a téma.


Én nem akarom szabályozni őt. Viszont amikor elkezdtünk járni, azt hittem hogy nem ilyen. Ezért is kellett nekem, mert azt hittem, mellette nem lesz ilyen problémám.


Amióta észrevettem, hogy egyáltalán lányok is vannak a világon, valahogy önkéntelenül is megfigyeltem a viselkedésüket és az öltözködésüket. És próbáltam az egésznek mögé gondolni. Lehet, hogy túlreagálom, de már gyerekkorom óta tudom, hogy nem érezném jól magam szexisen öltöző nő mellett. Valahogy már akkor is erre jutottam, pedig közelébe sem voltam annak, hogy barátnőm legyen.


(A problémám az, hogy engem zavar már, hogy a manapság így járnak kelnek a nők. Akármerre néz egy férfi, mindenhonnan lényegében egy szexuális felhívás mered rá. Ezt öntik az újságból, tévéből, reklámokból, internetről és még az utcán is. Ami meg furcsa, hogy az úgynevezett tisztességes nők is kihívóan öltöznek, mert szerintük ez csinos. Engem valamiért irritál, ha a környezetemben egy nő ilyen. Kb egy enyhe zaklatásnak vagy erőszakoskodásnak érzem. Nem szólnék érte, vagy nem adnám ki magamból, csak megvan a véleményem. És nem tudok úgy tekinteni erre, mint a többi pasi, hogy örüljek hogy miket lehet látni. Nekem ez soha sem tetszett. Rendben van felőlem, ha az egész világ ilyen, csak aki az enyém, attól nem ezt várnám.)


Elhiszem, hogy lehet én is már szélsőséges eset vagyok. Én nem szeretem, ha a barátnőm mutogatja a combjait. Azt hittem azok alapján amiket mondott, hogy ő sem szereti mutogatni magát.

Amikor megismertem a barátnőmet, akkor pont olyan egyszerű és szolid öltözködésűnek tűnt, aki nem hordana kihívó ruhákat. Volt amikor 1-2szer felvett valamit, de én azt hittem, hogy nem tudja hogy mit tesz és milyen hatása van. Nekem azt mondta, hogy nem akar más pasiknak tetszeni, nem akarja hogy bókoljanak neki, azt meg főleg nem, hogy kikezdjenek vele. Ezért próbáltam utalgatni, hogy számomra mi kihívó és úgy tűnt, hogy megérti. Volt amikor szexisebben öltözött, de azt mondta, hogy csak az anyja miatt. Azt hittem már nem tenné többet.


Engem valóban így neveltek, hogy "elítéljem" a szexuális kihívóságot. Ne értsetek félre, nem akarok szidni minden kihívóan öltöző nőt vagy ilyesmi. Csak annyiról van szó, hogy a saját életembe nem választanék olyan nőt. Igen, igaz hogy fiatalok vagyunk. A felfogásomon meg nem tudok már változtatni. És nem arról van szó, hogy dühös lennék rá vagy kiabálnék vele vagy ilyesmi (Hallottam olyan pasikat, akik kb qrvázták meg verték a párjukat ezért. Na én ilyet soha sem tennék. Csak azért mondom, hogy nehogy olyan képet fessetek rólam.) Egyszerűen csak baromi rosszul esik, hogy szexis akar lenni. Nem veszi figyelembe, hogy ez a férfiakat beindítja meg hogy kb nyáladzhatnak utána. És én nem erre számítottam. Nekem máshogy mutatkozott be.


Azt sem veszi észre, ha megnézik. Legalábbis azt mondja, hogy nem veszi észre. Meg elég sok ruhára mondja, hogy szerinte nem kihívó és csinos, amikor meg szerintem az. És enyhén szólva is szeméremsértő. Vagy legalábbis én illetlenségnek tartom olyanba megjelenni bizonyos helyeken.


Nagyon furcsa is ez az egész. Időnként úgy tesz, mintha nem tudná, hogy mi kihívó és mi nem. Viszont azt mondta, hogy a kapcsolatunk elején nem akart kihívóan öltözni előttem. Tehát ezért tűnt úgy nekem és volt annyira szimpatikus az öltözködése. Kicsit átverve érzem magam.


Nem nagyon tudok erről a témáról senkivel sem beszélni. Pedig jólesne. Nincs ilyen közeli fiúbarátom meg attól is tartok, hogy kiröhögnének. Szóval próbáltam sokáig elfojtani magamban meg feldolgozni valahogy, de nem sikerült.

2013. nov. 23. 11:04
 9/12 anonim válasza:
Pont mintha én írtam volna ezt a kérdést! Az én párom is mintha mostanában kezdett volna el kihívóbban öltözködni és megtetszettek neki a kivágott felsők meg rövid ruhák stb. Elég sokszor vita tárgya ez mostanában sajnos nálunk is. Remélem sikerült megoldanotok ezt a problémát. Ha igen, akkor hogyan? Csak mert nagyon kétségbe vagyok esve és semmiképp nem akarnám elveszíteni emiatt a párom :(
2019. jan. 12. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim válasza:
Szintúgy, pont ugyanebben szenvedek én is, egyszerűen belehalok abba, hogy ez van, és elbizonytalanít.. és nem is tesz semmit, minthogyha őt hidegen hagyná. Fáj.
2019. dec. 26. 01:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!