Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tegyek a csajjal?

Figyelt kérdés
Egy éve vagyunk együtt a barátommal. Eddig semmi komoly veszekedésünk nem volt, ám mostanában eléggé megváltozott minden. Én gimi 3.-ba járok, ő pedig végzős. Idén volt a szalagavatója. Teljesen arra számítottam, hogy engem fog felkérni ám végül az osztálytársa kérte fel őt, aki mellesleg egy bombanő. Itt volt egy kis nézeteltérés köztünk, ám képes voltam e fölött is szemet hunyni, megbeszéltem a lánnyal is. Minden oké volt. Ám a csaj a mai napig folyamatosan rá van kattanva, szívecskéket írogat neki, puszikat küld neki, közös képeket csináltat vele és folyton a közelében akar lenni. Persze erre az a válasz, hogy "csak barátok vagyunk". Már többször mondtam a barátomnak, hogy véges a türelmem, de eddig nem nagyon ért semmit. Meg persze nem is a barátomban nem bízom, hanem a csajban. Úgy érzem kezdi veszélyeztetni a kapcsolatunkat. Persze emiatt totálisan idegroncs vagyok az utóbbi időben (gondolom a barátom se veszi jó szemmel és gondolom idegesíti is őt). Mit tegyek? Hogyan rázzam le az idegesítő csajt?

2013. dec. 28. 02:08
 1/6 anonim ***** válasza:

1.lehetőség


megmondod neki,hogy figyelj béla,ez nekem nagyon nem pálya.

koptasd le magadról a csajt,mert nekem szar.


2.csináld te is ezt.

2013. dec. 28. 02:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
Az inkább egy bambanő.
2013. dec. 28. 02:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:

Nevetséges, hogy így parázol.

Ha akar úgyis megcsal, felesleges enned az ideget.

Ha nem bízol benne akkor hagyd ott.

2013. dec. 28. 09:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
Jó reggelt a pályán! Ideje lesz észrevenni, hogy az élet erről szól. Megszerzem/megtartom, amit/akit akarok, miközben más is ezt teszi. Ha kell a pasi, legyél te az álomnője.
2013. dec. 29. 12:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
szerintem beszélned kéne a barátoddal hogy ez neked rosszul esik és hanyagolhatná a lányt. Ha ezután sem változik a helyzet a legjobb amit tehetsz hogy szakítasz a fiúval mielőtt megcsalna
2013. dec. 29. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:

"legjobb amit tehetsz hogy szakítasz a fiúval mielőtt megcsalna"

Na, ez aztán a remek taktika. Kihátrálni, elmenekülni ahelyett, hogy megharcolnád a rád váró harcokat. Persze, megteheted ezt is, de az ilyen elmulasztott dolgokat az ember később bánni fogja.

2013. dec. 30. 12:17
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!