Barátizóna gyanús? 19/F

Kb. 4, de lassan 5 hónapja ismerek egy csajt. Nállam két évvel fiatalabb és jókat beszélgettem vele, csak elég gátlásos voltam gyakran fogdosni, vagy legalábbis hozzá érni... Egy iskolai szakkörön ismertem meg, ami átcsapott estébe mire végeztünk. Szinte mindig bevártuk egymást és együtt mentünk a buszmegállóig. Nevettünk meg minden. Egyszer kétszer furán néztünk egymásra, mintha mondanunk kellett volna valamit, talán ez az a kritikus pillanat, amit hal elszalasztok, akkor vége? Lehet... Mindegy elhívtam egy koncertre, szerencsére hasonló a zenei ízlésünk (azt mondta, hogy jól hangzik, ott lesz). Vártam, de nem jött el, bár ennek ellenére folytattam vele az ismerkedést. kb. két, vagy három hétre rá egy osztálytársam bíztatására elhatároztam, hogy megkérdezem, hogy mi lenne, ha járnánk. Ő azt felelte, hogy lehet róla szó. Akkor kijelentettem, hogy nem is tudja milyen boldog vagyok. Megfogtam a kezét és egészen közel húzódtunk egymáshoz, aztán előre dőlt és a térdére támaszkodva nagy levegőket vett. Aztán jöttek a problémái az élettel, persze mindig próbáltam meggyőzni, hogy segíthetek neki ezeken a gondokon túlemelkedni "elbújni a rohanó világ elől". Azt mondta, hogy túl sok mindennek és mindenkinek kell megfelelnie és nem jutna rám ideje. Fel se fogtam, hogy mi ez a nagy hangulatingadozás így nem csapott le a hír elsőre. Megpróbáltam azért megcsókolni, de ő ezt nem hagyta. Azt mondta, hogy még éretlen a szerelemhez. Végülis húsz perc huzavona után elköszöntem tőle... elagbosszantóbb az egészben, hogy sose volt még barátnőm és ennyire még nm voltam egy hullámhosszon egyetlen csajjal se, ha vele nem, hát senkivel nem sikerülhet.

Erről mit gondoltok?