Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit gondoltok, összejöhetünk...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit gondoltok, összejöhetünk esetleg újra?

Figyelt kérdés

3 hónapja szakítottunk, elég csúnya volt, mindketten nagyon bőven tehettünk róla. A hibáinkat beláttuk (részemről beteges féltékenység, meg több kisebb dolog, részéről hazugságok, stb - amúgy neki első kapcsolata volt), megbeszéltünk mindent. Látja, hogy megváltoztam, én is látom, hogy ő is változott.

Szóval tegnap szóba került az újrakezdés. Azt mondta, nem tud semmit még, gondolkozik, meg majd találkozunk, ilyesmik.. Erre én mondtam, hogy na akkor ebből nem lesz semmi, ismerkedem másokkal. Mondta, hogy miért, közben vele nem lehet folytatni a beszélgetést vele? Erre írtam, hogy nem szeretek egyszerre több pasival.. Ekkor írta, hogy akkor esetleg lehetne-e ő az, aki előnyt élvez?


Mit gondoltok? Én azt hiszem jó lenne, ha összejönnénk, másrészt meg eléggé félek is ettől.. Másrészt meg 2 napja azt írta, hogy nem tud most komolyat elképzelni, tegnap meg hogy belegondolt, és jó lenne ha együtt lennénk...


2014. jan. 29. 18:28
1 2 3
 1/21 A kérdező kommentje:
Ja igen és én vagyok a lány :)..
2014. jan. 29. 18:29
 2/21 anonim ***** válasza:
"3 hónapja szakítottunk" Ami nem működött, azt nem kell újra erőltetni. (Nem olvastam ennél tovább, de szerintem az ég világon semmit nem vesztettem azzal, hogy nem olvastam végig.)
2014. jan. 29. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 A kérdező kommentje:

Értelmesebb választ adhattál volna pedig.


Másrészt volt olyan kapcsolatom, amit újrakezdtünk, és teljesen jól ment..

2014. jan. 29. 18:32
 4/21 anonim ***** válasza:
Összejöhettek, ha úgy döntötök. Az már más kérdés, hogy jobban fog-e működni, mint előtte.
2014. jan. 29. 18:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 anonim ***** válasza:
Szerintem is csak a toltottkaposzta jo melegitve. Kibekulhettek sokszor, de valojaban csak az idot huzzatok.
2014. jan. 29. 18:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 A kérdező kommentje:

Hát annál csak jobb lehet... :D

Az volt a gond, hogy neki első kapcsolata volt, és úgy gondolta, beleférne kisebb ferdítések. Utána elveszett a bizalmam, még több hazugság, féltékenység...


Most úgy látom, teljesen őszinte.

2014. jan. 29. 18:33
 7/21 anonim ***** válasza:
"elég csúnya volt" én eddig jutottam, és itt mondom, hogy nem ajánlanám... még ha valami olyan indok miatt szakítottatok volna, hogy elköltözött valaki, vagy nem tudtok időt szánni egymásra, stb, na de egy durva szakítás volt, akkor várható lesz még egy... át akarod élni újra? szerintem ha újra is kezditek, akkor ne menj bele mélyen, ha azt látod, hogy megint problémák vannak, ne fájjon kétszer
2014. jan. 29. 18:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 Moszuke ***** válasza:

másrészt VOLT olyan kapcsolatod ahol újrakezdtétek és teljesen jól ment...

na ezt is ha újrakezditek valahogy így fogod a jövőben jellemezni:

"több olyan kapcsolatom is VOLT ahol megérte újrakezdeni"

okay?


másodjára már nem lesz meg a spontán bizalom.

neked is ajánlom:

http://www.youtube.com/watch?v=-zRfr2vWoNQ

2014. jan. 29. 18:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 anonim ***** válasza:

"Másrészt volt olyan kapcsolatom, amit újrakezdtünk, és teljesen jól ment.."


atmenetileg, mert ha jol sejtem mar nem ezzel a fiuval vagy (mondom, hogy csak idohuzas) :P

2014. jan. 29. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 A kérdező kommentje:
De annak a kapcsolatomnak a távolság miatt lett vége..
2014. jan. 29. 18:35
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!