Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Ti mit tennétek, hagyjuk a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ti mit tennétek, hagyjuk a kapcsolatot, haza költözzek?

Figyelt kérdés

28 évesek vagyunk, 2 éve együtt, 1 éve élünk együtt albérletben.

Szóba került a házasság, hogy lehet róla szó, de most már a kapcsolatunk forog veszélyben, nem hogy a házasság, eljegyzés.

Az a probléma, hogy nincs munkám, már kb. 2 éve.

Mikor összejöttünk, egy helyen melóztunk, csak megszűnt a cég, azóta nincs állandó munkám.

Bevallom, 1 évig nem is kerestem, sajnos ennek több oka is volt. Egyrészt kényelmes voltam, másrészt sajnos a párommal sok gondunk volt, sokat hazudozott, nem bíztam benne, ezért nem is akartam dolgozni, mert akkor nagyon keveset lehettünk volna együtt. Más városban éltünk, szinte csak hétvégén találkoztunk volna.

Aztán párom kapott egy jó állást egy másik városban, hát összeköltöztünk, hátha én is könnyebben kapok itt állást.

Sajnos nem így lett, 1 év alatt nem találtam semmit. Időszakos melók azért voltak.

Hogy miből éltem? Volt annyi tartalékom. Mostanra fogyott el.

Beszélgettem erről párommal, azt mondta, semmi gond, eltart majd addig, míg nem lesz melóm.

Sajnos sokat veszekszünk, saját bevallása szerint is inkább miatta, elég hirtelen és hisztis.

Ezért mostanában napról napra változik a véleménye, hogy eltart, máskor azt mondja 1-2 hónap max., utána menjek haza. Szerintem a barátai is befolyásolják.

Tudom, hogy úgy jön le, el akarom tartatni magam, de nem így van, csak tudni szeretném, mit várhatok el tőle.

Meg a lustaságom is megszűnt, az elmúlt évben legalább 100 önéletrajzot adtam be, sok interjún voltam, próbálkozom, de eddig nem jött össze komolyabb dolog.

Pláne azért zavar ez, mert van egy nagyobb összegű megtakarításom még, amihez én már a kapcsolatunk elején azért nem nyúltam, mert a közös jövőnkre szántam. Sajnos ehhez a pénzhez egyelőre nem tudok hozzájutni.

Mit tegyek, hazaköltözzek, emiatt a dolog miatt eléggé megingott bennem a dolog, nem esik jól.

Mégegyszer mondom, nem akarom magam eltartatni, az zavar, hogy össze vissza beszél.


2014. jan. 30. 08:39
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
Én erről meghallgatnám a párod verzióját is! Nagyon gyanus ha valaki 2 év alatt nem tudott munkát találni. Az már nem más hibája, hanem a tiéd. Én nem tartanék el egy lányt sem, szerintem egy szavad sem lehet és maradj csöndben.
2014. jan. 30. 08:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 A kérdező kommentje:

Írtam, hogy az első évben nem is kerestem, le is írtam, hogy miért. Tudom, hülyeség volt.

Az elmúlt egy évben meg írtam, hogy ezerrel kerestem, minden alkalmi melót el is vállaltam.

2014. jan. 30. 08:46
 3/19 anonim ***** válasza:

Akkor menj el árufeltöltésre, az is munka, mellette meg lehet keresni!

Én egy hónap alatt küldtem 100-at, nem egy év alatt! Kinyomtatod az önéletrajzod és beadod minden közeli boltba, plázába stb.

Ne csodálkozz, hogy össze vissza beszél, nagy öröm neki eltartani téged, mert te lusta vagy!

2014. jan. 30. 08:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:
Szerintem nem hülyeség,hogy nem talált... tényleg van ilyen,sajnos.
2014. jan. 30. 08:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 anonim ***** válasza:
Én is voltam hasonló cipőben mint te. Mikor mi összeköltöztünk a párommal én akkor fejeztem be az iskolát,neki pedig fix munkája van. Ezt az elején tisztáztuk és azt mondta ő szeret és vállalja,hogy amíg nem találok munkát addig eltart. 5 hónap után találtam ilyen időszakos call centereket meg ilyeneket. Aztán önként mondtam fel, persze megbeszéltük mikor kikezdtek velem és más kollégáimmal. Közben összeházasodtuk lesz egy babánk így én se dolgozom. Azért mondom,mert egyszerűbb lenne leülni és tisztázni vele a helyzetet,hogy mit is akar és jó e neki így ez a helyzet vagy nem vállalja,hogy eltart de akkor azt is mondja a szemedbe. Én se tartatom el magam mindig voltak időszakos munkák de sajnos ritka az olyan amelyik nem jutalékba dolgoztat manapság. Próbálj olyanokat nézni ha nincs más ami ideig óráig de jók. Kitartás.
2014. jan. 30. 08:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 anonim ***** válasza:
100%
Elhiszem én, hogy nehéz, én is sokáig kerestem DE azért nem dolgozni, hogy többet legyek a pasimmal - abszurd. Ha meg hazudozik, nem bízol benne, akkor miért nem hagytad ott?
2014. jan. 30. 08:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 A kérdező kommentje:

Az időszakos melóim árufeltöltések voltak.

Minden nagyobb áruháznál ott van az önéletrajzom, még ismerős is van az egyiknél, mégsincs semmi állandó egyelőre.

Sajnos nagyon sok itt a munkanélküli, a helyiek is mondják, hogy teljesen megváltozott a város, iszonyat nehéz munkát találni.

Sajnálom, itt és a környéken nem tudok havi 100 önéletrajzot beadni, nincs hova.

Pestre meg nem mehetek, párom nem hagyná itt a munkáját, akkor megint ott vagyok, hogy vége.

2014. jan. 30. 08:59
 8/19 A kérdező kommentje:
Ha nem derült volna ki, én vagyok a férfi.
2014. jan. 30. 09:00
 9/19 A kérdező kommentje:

Még annyit az egyik válaszolónak, hogy eddig nem tartott el, ez után kellene neki, ha nem jön össze valami gyorsan.

Hozzáteszem, mikor még külön éltünk és volt pénzem, akkor persze jó volt a páromnak, hogy mindent én fizettem... szórakozás, beültünk kajálni valahova, ilyenek.

Ezért is zavar, én mindent megtettem érte.

2014. jan. 30. 09:02
 10/19 A kérdező kommentje:
Természetesen itthon mindent megcsinálok, mosogatok, takarítok, bevásárolok, páromnak itthon semmit sem kell tennie.
2014. jan. 30. 09:11
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!