Felszínes lennék?

Ha nagyon megtetszik nekem külsőre egy fiú, elkezdek vele barátkozni. Ha belsőre is kedves velem és szimpatikusak vagyunk egymásnak, rögtön többet akarok tőle. Kezdem átvenni a szokásait, a beszédstílusát, az életritmusát, kezdek rá hasonlítani belsőre, átveszem, szinte "lemásolom" a véleményét. Úgy akarok viselkedni ahogy ő. Majd elkezd rám nyomulni, és rögtön beadom a derekam. Ha egyáltalán nem lép felém, akkor én hívom el randira. Két lehetőség van innen: visszautasít, és én azon nyomban, könnyedén elfelejtem, és keresek egy másik helyes pasit, akiért rajonghatok és akihez ragaszkodhatok lelkileg-testileg. Ha nem utasít el, és összejövünk, onnanstól kezdve csak az övé vagyok. 2. fázis (mikor már együtt vagyunk): amit a legjobban értékelek benne, az a külső kinézete, őt tartom a leghelyesebbnek az egész világon. Teljesen átveszem a stílusát, úgy viselkedek ahogy ő, kezdek hozzászokni, ragaszkodni hozzá, egy csapásra megszeretem a belsőjét, és más pasira már rá sem tudok nézni, csak ő érdekel, mert számomra ő a tökéletes és legértékesebb fiú. (Sosem magamat adom, mindig a pasit utánozom, az ő belső tulajdonságait próbálom elsajátítani. Mert a rajongás ezt hozza ki belőlem.) Ez hetek leforgása alatt megy végbe.

Majd kis idő múlva ő szakít velem, mert már nem szeret, mert már rámunt, stb. Már nem tudok könnyen továbblépni, elkezd gyötörni a fájdalom. Sírás, szomorúság hónapokig. Majd hirtelen megint fellép a színre egy másik nagyon helyes, ideálomnak totál megfelelő srác. És kezdődik a történet elölről.

Ez az én kis sztorim. Ezek szerint én felszínes lennék? Min kellene változtassak, hogy ne sérüljek ennyit?

17/L