Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Lányok/Nők! Nektek erre mi a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lányok/Nők! Nektek erre mi a magyarázatotok? Bocsi, hogy hosszú lett.

Figyelt kérdés

Na szóval arról van szó, hogy van egy lány, akit már féléve ismerek. A megismerkedésünk tök szépen és jól indult illetve alakult, egy szerény, megnyílni nem igazán tudó, visszahúzódó lányról van szó. Időközben elkezdtünk találkozgatni, egyre inkább megnyílt felém, szinte mindenről tudunk beszélni, és kiderült, hogy nagyjából Én vagyok neki a másik fele. Úgy lassan egy hónapja kijelentettem neki, hogy elkezdtem többet is érezni, mint barátság és úgy gondolom, hogy megpróbálhatnánk egy párkapcsolatot. Ez eddig rendben is van, megbeszéltük, habár kissé gátlásosan ugyan(mert ő azon az állásponton van, hogy fél belemenni egy ilyen párkapcsolatba, mert a barátságra megy rá stb stb). Egy hete "jöttünk össze", de igazából csak "egyoldalú" a dolog. Szóval hogy is mondjam, Ő nem tekint úgy, mint egy párkapcsolati személyre, inkább úgy, mint egy barátra, aki felé többet mutathat ki azért, mint barátság. Nekem azt a magyarázatot adta, hogy ő olyan, mint egy kiscica, aki úgy érzi, hogy sarokba van szorítva és térre van szüksége, kissé fél tőlem, ezt persze Én tipikus női magyarázatnak vettem, amit nem igazán akartam elhinni. Aztán mivel holnap van csak Valentin-nap, de holnap nem tudunk találkozni, készültünk egymásnak kis ajándékkal: Én csináltam neki egy verses keretet Photoshoppal, és a keretbe saját verset írtam, Ő pedig muffint sütött. Az ajándékomnak nagyon örült, és úgy éreztem egyre közelebb kerülök a célomhoz. Néha átkarolt, néha nem hagyta. Volt, hogy foghattam a kezét, aztán megint nem hagyta. Aztán adhattam puszit, később megtagadta magától, azonban amint felszálltunk a buszra, ismét foghattam a kezét, adhattam neki puszit, és amikor átadtuk az idősebbeknek a helyet, egy kis idő után rádőlt a vállamra, átkarolt és úgy utaztunk tovább. Ezenkívül még mondta, hogy menjünk el együtt Bálba, amire Én rögtön helyeseltem. Elköszönéskor két puszival köszöntünk el, illetve a részemről kapott egy homlok puszit(és persze ezt fogadta is).

Tehát igazából amit szeretnék kérdezni az az, hogy ez normális a félénkebb lányok esetében? Az, hogy tudja, hogy mennyire szereted, de mégis tart valamitől? Az, hogy nem hagyja, hogy megcsókoljam, de úgy kezel, mint egy félig barátot, félig szeretőt? Hiába is próbáltam ezt a viselkedést megfejteni, nem sikerült. Ti mit gondoltok erről? Csak Én vagyok túlságosan "erőszakos" és gyorsan akarom, hogy pörögjenek az események, vagy ez most teljesen normális így?

19/F

19/L



2014. febr. 13. 18:54
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
0%

Egyszerre vagy 19/F és 19/L is? WTF??

[link]

2014. febr. 13. 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 Pain for Pleasure ***** válasza:
96%
Nagyon határozatlan a lány és lehet ennek nem lesz jó vége így. Én is a félénk lányok táborát erősítem, de elhiheted, ha valaki tetszik, akkor azt kimutatom és nem változtatom egyik percről a másikra a viselkedésem vele szemben.
2014. febr. 13. 18:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
93%

Semmi esetre sem vagy erőszakos. Érthető, hogy neked ez fura, és igen, szerintem sincs egészen rendben a dolog. Nem tudom, hogy gondolkodnak a nagyon félénk lányok, egy kicsit talán el tudom képzelni, hogy tényleg nehéz neki megszokni a helyzetet, fél (bár nem hiszem hogy van mitől), de a másik oldalon meg szerintem ha igazán szerelmes lenne, akkor nem így viselkedne. Nekem ez úgy jött le, hogy nem tudja maga sem hogy mit akar. Most rajtad áll, hogy vársz-e, hátha megnyílik, vagy nem...

Mindenesetre szerintem azért beszélj vele erről, hogy mégis mit szeretne ő. Mert ez nem egészen normális, hogy nem hagyja, hogy megcsókold..

2014. febr. 13. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
Szerintem a lány agyi szintjével adódhatnak igen komoly gondok.
2014. febr. 13. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
38%

Van ilyen, nagyon félénk és nem mer gyorsabban haladni, nehogy rosszul süljön el és megbántsák

De látszik hogy ő is többet érez

2014. febr. 13. 19:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
100%
Most erről hirtelen az jutott az eszembe, hogy mi van, ha nincs meg a lánynál a kémia, csak lehet vár, hátha még beléd szeret, ad egy esélyt a dolognak, nem tudom. Szerintem ne éld bele magad ebbe a kapcsolatba.
2014. febr. 13. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 A kérdező kommentje:

Kedves harmadik!

Már beszéltem Vele erről, de továbbra is azt a sablon szöveget kapom, hogy ő fél ettől az egésztől meg ilyesmi. Nem értem mitől fél, hiszen szeretem, talán a kapcsolat gondolatától?

Kicsit még várok, mert mégis kincs ez a lány, de nem várhatok örökké, bizonytalanul, habár ennél már volt sokkal bizonytalanabb is a helyzet Vele 1-2 héttel ezelőtt.

Köszönöm az eddigi válaszokat. :)

2014. febr. 13. 19:08
 8/17 anonim ***** válasza:
Ne győzködd. Inkább távolságtartóbb légy a kelleténél, mint tolakodó.
2014. febr. 13. 19:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
71%
Szerintem nem jössz be neki. Jól érzi veled magát, meg minden, próbál is jobban megszeretni, de akkor sem jössz be neki.
2014. febr. 13. 19:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 A kérdező kommentje:

Kedves 9.

A külsőmmel nincs probléma, sem arccal, sem alkatilag, ezt ő már ki is jelentette, hogy nincsenek ilyen jellegű problémái. De azért köszönöm a válaszod! :)

2014. febr. 13. 19:12
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!