Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Rossz párkapcsolat, alig működik, de én még mindig ragaszkodok a megmentéséhez. Van még más lány aki megalázkodik a fiú miatt? Helyes ez szerintetek?

Figyelt kérdés
Két év és még pár hónapos kapcsolatról van szó. Első évet együtt, a második már távolságban töltöttük. Ment is kb fél évig, addig még érdekeltem jobban, törődött, még távolágból is kedveskedett nekem ezzel-azzal (pedig nem vártam el). És aztán ez megszűnt szépen lassan, veszekedni kezdtünk, ő szörnyen türelmetlen lett én meg nem tűrtem ezt (anyagi gondjai miatt volt ilyen és a mai napig is türelmetlen velem szemben-holott most irtó sokat keres, tehát 0 anyagi gondok). Idén Karácsonykor már annyira ekfajultak a veszekedések hogy szakítani akartam vele, de ő nem akart, hivatkozva arra hogy megváltozik. Úgy gondoltam rendben, én is szeetem annyira hogy tudok adni neki egy második esélyt. Aztán ő szépen visszament, az igérete tartott 1 hétig kb. Ismét türelmetlen lett, én igyekszem megakadályozni ezt, képes vagyok konkrétan megalázkodni ennek érdekében, nyelni nem is egy dolgot le, de mindig talál valami kötekedni valót. Ebbe én már kezdek belefáradni de megbeszélni lehetetlen vele. Kétségbeesés, indulat, harag kavarog bennem és érzem hogy ezzel a vislekedésével eléri azt hogy totál kiszeretek belőle. Én egyedül mégis hogy mentsek meg egy kapcsolatot, a fr*ncba már... ?

2014. febr. 17. 21:01
 1/7 anonim ***** válasza:
Ennek már vége, fogadd el. Ha meg kiszeretsz belőle, akkor meg miről beszélünk? Lessz jobb, hidd el. Ne alázd meg magad előtte, mert attól csak rosszabb lesz.
2014. febr. 17. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:

Sajnos a dolog kissé bonyolultabb. Bár érdek embernek fogtok képzelni, leírom : már szeptember óta készülök oda kimenni hozzá, ott végezni el egy egyetemet. Nem vagyunk pénzesek, szüleim már elég sokat belefektettek ebbe (angolórák, angol nyelvvizsga és gyűjtik a pénzt közben oda, mert abszolút nem olcsó mulatság). Már nagyon más külföldi egyetem jelentkezésből kiestem, max egy ittenire tudok jelentkezni, de itt ahol én lakom nem akarok egyáltalán. Szóval maga engem ebben az is bosszant hogy szüleimnek csalódást koznék, mert ők már totál beleélték magukat hogy majd ott tanulok és büszkék rám...

Ha szakítok, ugrik a dolog (nem mintha bánnám, de akkor ténleg nem tudnék mihez kezdeni). De nem csak ezért akarom megmenteni vele a kapcsolatot.

2014. febr. 17. 21:09
 3/7 anonim ***** válasza:
A Te életed, nem a szüleidé. A kapcsolatod ne ilyenen múljon szerintem. Engedd el :c És persze őt is bánthatja, ha 5 év után elmondod neki, hogy csak az egyetem miatt voltál vele...Saját vélemény, 17 éves fejjel. Remélem segíthettem.
2014. febr. 17. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
Ha ezt megtudja, akkor egyrészt ígyis úgyis kitesz, és ugyanúgy mehetsz haza, másrészt egy életen át meg leszel bélyegezve, te leszel a k*rv*, mert érdekből voltál vele. Te le tudnál vele úgy feküdni, hogy nem is szereted?
2014. febr. 17. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:
Nem tudnék...:(
2014. febr. 17. 21:43
 6/7 anonim ***** válasza:
Szerinted együtt lenne veled, ha nem feküdnél le vele?
2014. febr. 17. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:
O egyutt, nem zavarna. Eddig is mikor nyaron ott kinnt voltam nala, volt hogy egy hetig nem nyult hozzam (nem tudom milyen okokbol) amit meg is emlitettem neki, de akkorse tudta megmondani mi a baj, hanem ismet en lettem a hibas h szoltam...
2014. febr. 18. 08:46

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!