Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit lépjek a fiú felé?

Figyelt kérdés

Szombaton voltam két barátnőmmel egy plébániai közösség farsangi bálján, az egyik barátunk által. Volt ott egy fiú, akit először a barátnőm kért fel táncolni, majd ő kért fel engem, meg mikor kisebb körben táncoltunk (a három csaj, aki kb senkit se ismert a társaságból), magától beállt hozzánk. Később hozott nekem innivalót (ami mellesleg ihatatlan volt, mert összekevert édes löttyöket, de a gesztus aranyos volt), de sajnos nem maradt ott beszélgetni, mert egy baratja elráncigálta, utána meg már indulnunk kellett haza. Ezután kiderítettem a barátunktól, hogy kicsoda, és bejelöltem facebookon, és vissza is jelölt.

Valójában nem tudom, hogy csak szimplán jó fej akart lenni, vagy én is szimpatikus voltam neki. Mert ha a második, akkor nem szeretném az egészet egy fb ismeretségnél abbahagyni.

Arra gondoltam, hogy a közös ismerősünkön keresztül elhívnám az ifjúsági közösségünk táncóráira, mert amúgy is mindig kevés a fiú. Szerintetek jó ötlet? Vagy esetleg más ötlet?


2014. febr. 19. 23:32
 1/1 anonim ***** válasza:
Mikor egy ilyen kérdésnél meghallom a "Facebook" szót, akkor a hajamat tépem. Már nem sok van.
2014. febr. 19. 23:36
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!