Ezek után még én írjak rá és könyörögjek a bocsánatáért?

Mielőtt még valaki megbélyegezne hogy kis tizenévesek vagyunk, elmondom hogy én is és párom is felnőtt emberek vagyunk (párom viselkedéséből viszont nem ezt veszem ki sokszor). Két éve együtt vagyunk már, az első évben tökéletes volt minden. Aztán jött a második év, jöttek a gondok : mindenbe belekötött. Én ismerem magam annyira hogy nem változok meg egyik percről a másikra. Ő kiment külföldre hogy tovább fejlessze tanulmányait, rendben. Mióta ő kinntvan, mintha kicserélték volna teljesen : nem kedveskedik, már nem érdeklem annyira, jár ide-oda (ami nem is baj, de (!) maga az zavar engem hogy folyton a lányokkal barátkozik-pár kép és alatta a hozzászólások engem totál kihoztak a sodromból, holott nem vagyok féltékeny típus-az egyik csaj ott puszi jeleket küld a közös kép alá, másik meg üzenetbe azt küldi neki hogy "drága lelkem"?!!-véletlenül láttam az üzit egyszer a megnyitott facebook oldalán, nem kémkedtem). Két hónapja volt egy nagyon csúnya vitánk, azóta komrpomisszumot kötöttünk, ez ment is egy hónapig. Aztán ő elkezdett ismét a régi lenni, nem érdekeltem, barátok az első helyen, én meg valahol a sor utolsú helyén, abszolút nem kedveskedett nekem már egy szép szóval sem, nemhogy egy kis aprósággal. A végén odáig fajult a helyzet hogy mikor írt, egy sima "szia"-át lökött, megkérdezte hogy vagyok, és ennyi volt a nagy beszélgetés. Igyekeztem fenntartani a beszélgetésünket, kérdeztem milyen volt a dán órája, erre a válasz az volt hogy "milyen kérdés ez?". Jó, itt már nekem ment el a kedvem a beszélgetéstől, bocsánatot kértem akkor a "kellemetlen" kérdésemért. Később bevágja hogy "mondjak már valamit"-miután ő le*asz hogy milyen kérdéseket teszek fel, még én kérdezzek?! Aztán ő elhúzott, azzal az ürüggyel hogy megy tanulni. Másnap a "cucc" szón kapta fel a vizet, hogy miért nem beszélek vele magyarul... Azt követő nap meg nem tetszett neki az hogy reagáltam arra hogy mit vacsorázik. És azóta a nap óta nem beszélünk, nem ír rám, én sem írtam rá. ezek után, hogy ő volt a kötekedős, neki nem tetszett semmi, komolyan én vagyok a hibás? Már nem egyszer megalázkodtam és bocsánatot kértem az ő hibájáért, sosem értékelt semmit. Én már arra is gondoltam hogy talált ott magának valakit és azért ilyen velem, mert soha nem volt ilyen, még szüleimnek is feltűnt a visekedése és bunkózásai. Mit tegyek?