Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Neked, hogyan esne? Én reagálo...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Haramia kérdése:

Neked, hogyan esne? Én reagálom túl?

Figyelt kérdés
Két hónapja vagyunk hivatalosan együtt a párommal, de kb. 5 éve ismerjük egymást. Korábban is volt, hogy összegabalyodtunk egy-egy estére, de valahogy sosem volt jó az időzítés. Most azonban egyikőnknek sincs párja, ráadásul, ahogy ő elmondta most mindkettőnk részéről érezhető a kötődés, az hogy érzelmek vannak a másik irányban. A munkája miatt sajnos elég keveset tudunk találkozni (heti 1 v. 2 szer) de általában amint végez jön hozzám, keres. Munka közben szintén elég kevés lehetőség van kommunikációra, általában ha végez éjjel vagy hajnalban szokott írni közösségi oldalon pár mondatot. Valentin napkor elfelejtett felköszönteni és amikor végül jeleztem neki, hogy ez milyen sz*rul esett nekem, elmondta, hogy nonstop 3 nap dolgozott azt se tudta, hogy hívják, de szeret és reméli, hogy azért még szóba állok vele. Akkor ezt letudtuk ennyivel. A találkozásaink azóta is jók, van egy csomó tervünk, programjaink de persze most itt van a nőnap, amire szintén nem írt egy árva sort se és én már megint megbántva érzem magam. Nekem kicsit hihetetlennek tűnik, hogy ha valaki akarja akkor nincs 3 másodperce arra, hogy felköszöntse a másikat, ha pedig Ő mégsem gondol rám a szerelmeként, vagy nőként, akkor meg miről beszélünk?? Szerintetek jogosan akadok fenn ezen?
2014. márc. 8. 19:18
 1/4 anonim ***** válasza:
100%
Túlreagálod, az én pasim is elfelejtette a valentin-napot, de nem foglalkozok vele és egyébként emlékeztetlek, hogy tudtommal 0:00-ig még nőnap van.
2014. márc. 8. 19:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
100%
Vannak olyan emberek,akiknek az életében az ilyen ünnepek nem kapnak nagy hangsúlyt,prioritásukat tekintve talán az utolsó helyen állnak,és nem is annyira foglalkoztatja őket.Ők jobban szeretik spontán éreztetni a szeretetüket.Ha egyébként jól bánik veled,érzed,hogy becsül és tisztel,nem hiszem,hogy rögtön vitázni vagy szakítani kéne.Persze rosszul tud esni az ilyesmi annak,akinek fontosak ezek a dolgok,ezt el is mondhatod neki,de ne vádaskodj vagy veszekedj.Ő ilyen,vagy így szereted,vagy keresel mást,aki figyelmesebb és romantikusabb fajta.
2014. márc. 8. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:

ez nem jelenti, hogy ne szeretne

lehet számára ezek nem fontosak és nem is tartja számon

ezek végül is nem igazi ünnepek, nem akkora tragédia ha elfelejti vki

2014. márc. 8. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:

Én se mondtam semmit valentin napkor a barátomnak, és szerintem a névnapját is el fogom felejteni, pedig amúgy fülig szerelmes vagyok belé. Egyszerűen ezek a napok számomra nem fontosak.

Ha amúgy minden rendben, akkor nem kell szerintem aggódni, esetleg NE HISZTIZVE, hanem normálisan említsd meg neki, hogy neked sokat jelentene ha legalább mondaná hogy boldog xy napot, még ha nem is vesz semmit.

2014. márc. 8. 22:21
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!