Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek szakítsak a barátommal?

Figyelt kérdés

2.5 éve jöttünk össze. Voltak kisebb problémák, összeveszések de semmi komolyabb. Mikor 11 hónaposak lettünk, szakított velem arra hivatkozva, hogy még nem élte ki magát és nyáron szeretne szingli lenni... Nagyon csúnyán összevesztünk, én még akkor is szerettem. Kavart 3 csajjal (egyikkel sem feküdt le) aztán végül felkeresett (2 hónap múlva), hogy tudja hogy nagyon elb*szta és nem várja el tőlem, hogy visszafogadjam, de rájött hogy csak engem szeret és sose talál még egy ilyen lányt. Pár napra rá összejöttünk, ez volt 2012 nyár végén.

Megigérte, hogy eléri, hogy újra bízzak benne. Minden szép és jó volt. Tavasszal egyik alkalommal nem akarta, hogy menjek vele egy házibuliba, ahol (később kiderült) ott volt az egyik csaj, akivel nyáron kavart. Úgy tudtam meg, hogy pár napra rá nálam aludt a barátom, játszottam a telóján és akkor jött a csajtól az SMS, hogy remélem jól vagy, aludj jól, millió puszika meg stb. Aztán még a barátom osztott le engem, hogy ő csak rólam beszélt vele(??). Beszéltem a csajjal is, ő azt mondta, hogy a barátom egész este sírt neki, amiért összevesztünk, és azt hitte hogy még nem békültünk ki, azért írt smst neki, de megígérte hogy többet nem keresi.

Azóta nem sok minden történt, de pár napja, mikor játszottam a telóján, felugrott a chatablak, és egy csaj írt neki (csoporttársa). Valami zenéről írt, szóval gondoltam van előzménye a dolognak. Kérdeztem a barátomat (egyáltalán nem vádlón), hogy ezt mire írta?, és mondta, hogy biztos rossz helyre jött. Mondom aha. Aztán 2 perc múlva elkezdett velem veszekedni, hogy kitörölte, mert biztos féltékeny lennék ha látnám, hogy más lánnyal is beszél(?). (Amúgy ha beszél lányokkal, sosincs semmi bajom-kivéve ha flörtölget velük, mert nálam az nem fér bele) Meg minek törölné ki, ha semmi olyat nem írt? Akkor semmi okom nem lenne féltékenynek lenni. Egyébként a barátom olyan, hogy soha nem ír rá senkire, csak ha valami infó kell neki, innen gondoltam egy picit, hogy bejön neki a lány. Másnap is beszélgettek, aztán harmadnap olyanokat írt neki, hogy jöjjön a csaj inni este, meg meghívja egy koktélra, meg ilyesmik.

Ezen már kicsit kiakadtam, erre megint leosztott, hogy csak poén volt.

Én szeretem nagyon, és a környezetünk is el van tőlünk ájulva, hogy milyen tökéletes pár vagyunk, és hogy a barátom sose beszél rólam csúnyán, meg hogy látszik rajta, hogy én vagyok neki a Nő, stb.

De ha nála vagyok (nagyon sokat), általában kockul, sose mozdulunk ki, ha kérem mindig azt mondja, hogy nincs kedve.

Ha felhozom a szakítás témát, akkor meg nagyon kiakad. De én meg szenvedek így, nem tudom megbízzak-e benne, van-e még jövőnk.

Bocsi, hogyha zavaros lett. 18L


2014. márc. 10. 13:41
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:

Sokat vagy nála. Csodálkozol, ha állandóan kockul? Semmi különleges nincs abban, hogy együtt vagytok.

Szerintem szakítsatok. Ne haragudj, hogy ezt írom, de egyszerűen megfojtod. Kiveszed a kapcsolatból annak a varázsát, semmi új nincs, nagyon sokat vagytok együtt, és semmi sem történik. Ne csodálkozz, ha másfelé is kacsintgat. Ha meg akarod menteni a dolgot, hagyd kicsit levegőzni, találkozzatok hetente kétszer, engedj neki kicsivel több teret, legyél figyelmesebb, és ne akadj ki minden szaron.


Nem csodálkoznék egyébként, ha ő mondaná ki, hogy vége.

2014. márc. 10. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 A kérdező kommentje:
Köszi a tanácsot, de ha tudni szeretnéd, nem én könyörgök neki hogy átmehessek, hanem ő szokott megkérni. :D
2014. márc. 10. 13:46
 3/16 anonim ***** válasza:
Tanulni kell, takarítani, fáradt vagy, stb... Nincs magánéleted?
2014. márc. 10. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 A kérdező kommentje:
Szerinted 0-24 ott vagyok? Este átmegyek, reggel hazajövök, ennyi. Egyébként észrevetted, hogy egyáltalán nem ez volt a kérdésem? :) Ha arra nem tudsz érdemleges választ adni, akkor legyél szíves ne oktass ki arról, amit nem kérdeztem. Köszönöm
2014. márc. 10. 13:59
 5/16 anonim ***** válasza:
Szavazással döntsük el helyetted?Kényelmesebb lenne gondolom.
2014. márc. 10. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 A kérdező kommentje:
Kíváncsi lettem volna, hogy más mit gondol a viselkedéséről, ennyi az egész:)))
2014. márc. 10. 14:05
 7/16 anonim ***** válasza:
Nem ez volt a kérdésed!
2014. márc. 10. 14:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
A négyes válaszoddal igazoltad a feltevésemet. Segíteni próbáltam, te meg elküldesz a p**csába. Hát akkor hajrá, csinálj, amit akarsz :)
2014. márc. 10. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
szex működik-e?
2014. márc. 10. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 A kérdező kommentje:

Nyilván nem egyértelmű, hogy véleményeket szeretnék, ha már egy kisregényt leírtam a csaj ügyeiről:DDD

Grat nektek, hogy csak trollkodásból álltok ki.

2014. márc. 10. 14:11
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!