Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan meséljek erről a fiúról anyának, és hogyan vegyem rá, hogy elengedjen vele találkozni?

Figyelt kérdés
Még sosem volt barátom, pedig néhány hónap múlva már 18 leszek. Végülis eddig nem is igazán érdekeltek a fiúk, inkább a tanulásra koncentráltam (ami most is jól megy), de pár hónapja már beszélgetek interneten egy fiúval, mondhatni minden nap váltunk néhány szót. Ő a közeli városban lakik (1 órányira kb), és már felmerült az is, hogy találkozhatnánk végre. A fiú 23 éves és egyetemre jár, nagyon aranyos, nem beszélt sosem a szexről meg semmi ilyesmiről, csak normális dolgokról. Annyi a "bibi" a fiúval, hogy nem magyar, hanem francia és sötét bőrű, ezért is nem meséltem még anyának róla, mert nem tudom, hogyan reagálna erre. Abba a városba el tudnék menni, mert tudok vezetni, és semmi "olyasmi" nem történne, csak sétálni mennénk meg max moziba, és azt a környéket ismerem is. Ti ilyen esetben mit szólnátok? Engednétek a lányotok találkozni egy fekete fiúval?
2014. ápr. 5. 12:54
 1/7 anonim ***** válasza:
Nekem ha lenne lányom én max azért húznám a számat hogy interneten ismerted meg, de valószínűleg elengedném, de tuti a táskájába nyomnék egy paprika sprét vagy valami ilyesmit. Sztem mondd el neki nyíltan ez meg ez van ne köntörfalazz azt kész, ha normális anyád van biztos elenged.
2014. ápr. 5. 13:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:

Ha semmi olyasmi nem történne akkor meg mi értelme elautókáznod odáig? Dumcsizhattok továbbra is neten, épp olyan mintha oda mennél és semmi sem történne.

Fekete fiúba nem merek beleszólni, de ha valaki a lányomra pályázna az nálam biztosan úgy kezdődne hogy eljön hozzánk és bekopog, biztosan nem úgy hogy a lányom átmegy hét határon hogy életében elöször láthassa.

2014. ápr. 5. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:

Miert nem o megy oda ahol te laksz? Nekem ez kicsit olyan, hogy te a vilag vegere elmennel erte mar most, o meg nagyon bele fog ebbe kenyelmesedni.

Mond el anyukadnak, hogy szeretnel talalkozni valakivel, akivel par honapja mar interneten beszelgettek.

Szerintem nem kene problemat csinaljon a fiu borszinebol.

2014. ápr. 5. 14:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:
Azért inkább az ő városában, mert az sokkal nagyobb, mozi is van, itt nálunk meg szinte semmi sincs.. Egyébként köszi a válaszokat!
2014. ápr. 5. 19:01
 5/7 anonim ***** válasza:
Hát te is szépen választottál... részvétem.
2014. ápr. 6. 00:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 Beviz Elek ***** válasza:
Egy csokival? Ha lenne lányom és egy csokival akarna ramdizni, akkor elásnám mindkettöt
2014. ápr. 16. 22:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
egy bdös nggerrel soha a kvrva életbe nem!
2014. ápr. 16. 22:36
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!