Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hány ex-partneretek van, akiktől tanultatok valamit?

Figyelt kérdés

Mindenkinek van ex-barátja/ex-barátnője, de nem mindenki mondhatja el azt magáról, hogy sikerült tanulnia valamit az exeitől. Nekem két olyan exem van, akiktől tanultam dolgokat, az egyiktől még igazán sokat is tanultam és bár rossz körülmények között váltunk el, de igazán örülök, hogy megismertem őt, mert teljesen másképp látok sok mindent és másképp állok hozzá bizonyos dolgokhoz, mint ahogyan azt azelőtt tettem. Az életem sokkal másként alakult volna, ha nem ismertem volna meg őket és azt mondhatom, hogy szerencsés az ilyen párkapcsolat, amelyből az ember egy életre nyer valamit.


Ti hogyan álltok ezen a téren ?


2014. ápr. 13. 12:39
 1/8 anonim ***** válasza:

Én megtanultam, ha egy pasi nem keres pár napig,azzal kár többet foglalkozni. Akármennyi ideje vagyunk együtt.

Ezt jó pár exemtől megtanultam.


Valamint azt is, ha félév-1 éven belül nem komolyodik a dolog,akkor időpazarlás.

2014. ápr. 13. 12:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
Mindegyik exem után le tudtam vonni a tanulságot, de 2 exemről mondhatom, hogy lényegesen meghatározta az életemet. Bár az egyikkel rosszul váltunk el, örülök, hogy az életem részei voltak, mert nekik is szerepük van abban, hogy ki vagyok ma. Ahogy ők is formáltak engem, úgy én is őket és mindig pozitív irányban, jó hatással voltunk egymásra.
2014. ápr. 13. 12:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
Ja és persze az a két kapcsolatom volt komoly, évekig tartó.
2014. ápr. 13. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
100%

Hm... mindegyiktől tanul valamit az ember szerintem.

Néhány, amit én megtanultam: van, hogy két ember összeillik, - csak midig a rossz időben találkoznak.

- mindenki máshogy szeret, és csak azért, mert valaki nem úgy szeret, ahogy te akarod, nem jelenti azt, hogy nem vagy számára fontos.

- ha nem beszél rólad a barátainak/nem mutat be nekik pár hónapon belül, akkor nem gondolja komolyan, titkolózik. de az is lehet, hogy csak nincsenek barátai :D

- sose leszel elég jó olyan embernek, aki nem áll készen egy kapcsolatra vagy nem tudja, mit akar.

- ha szexuális téren követelőző, akkor hagyni kell a francba.

- a kompromisszum elengedhetetlen, de ha csak az egyik fél enged mindig mindenből, az a kapcsolat szar.

- ha le akar veled feküdni, és te elsőre nemet mondasz, sokat elmond a személyiségéről az, hogy erre hogy reagál. ha tolakodó, erőszakos, vagy mondjuk elhagy, akkor valószínűleg az ágyban is ugyanolyan önző szaralak lett volna, az olyanért meg sosem kár.

- hacsak nem vagy tizenhat éves, ne várasd hónapokig a szexszel. ha 1-2 hónap után sem érzel iránta vágyat, vagy akarsz vele lefeküdni, akkor ő nem a megfelelő partner.

- ha szar volt az első randi, ne mentegetőzz, hogy 'a második lehet jobb lesz'. Nem lesz. Ugyanez érvényes a csókra, szexre is.

- ha a beleegyezésed kéri mielőtt kipróbálna veled bármilyen szexuális jellegű új dolgot, tartsd meg.

- ha nem tudsz vele beszélgetni az érzéseidről, vágyaidról, nem megfelelő partner.

- ha a párod egyben nem a barátod, akkor nem a megfelelő partner.

- ha hezitálsz, hogy 'belsőre annyira jó lenne', de egy bizonyos külsőség visszafog, akkor nem a megfelelő partner.

- ha meg akarja neked mondani, mit csinálj (legyen akár viselkedés, öltözködés, életmód, testedzés, bármi) azonnal hagyd el.

- ha erőszakoskodik, ocsmányul beszél veled, visszaél a helyzetével (teszem azt erősebb, gazdagabb és ezáltal téged bármilyen módon elnyom) AZONNAL lépj le, mert később nem fogsz tudni.

- ha tiszteletlenül beszél a nőkkel/nőkről/ más nőkről hagyd a francba.

- ha csak úgy tud téged dicsérni, hogy másokat lehúz (tehát hasonlítgat, hogy pl. 'nem olyan vagy, mint a többi lány' vagy 'sokkal viccesebb vagy, mint Péter'), akkor hagyd a francba. Az ilyesmi sosem dicséret, hanem fölösleges, unintelligens hasonlítgatás.


Hirtelen ennyi.

Ja, még valami.

- ha bármilyen dolgot csak azért csinálsz, mert ő akarja, és nem azért, mert te akarod, az nem kóser.

2014. ápr. 13. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:

Hm. A 4-es jól megfogalmazta a dolgokat.

Mind a 9 ex-partneremtől tanultam valamit.

A teljesség igénye nélkül:

- az egyiktől azt, hogy a távkapcsolat nem nekem való, mert igénylem azt, hogy ne évente 1-2-szer tudjak találkozni valakivel,

- másiktól azt, hogy lehet valaki bármennyire is lelkitárs és jóbarát, ha szexuálisan nem vonzódom hozzá, akkor jobb, ha nem lépünk túl a barátságon, mert az neki fájdalmat okoz és nem szeretnék senkinek sem fájdalmat okozni,

- ha 2 hónapon belül nem jutunk el odáig, hogy büszke legyen arra, hogy én vagyok a barátnője és ne titkoljon el a barátai elől, akkor nincs értelme folytatni

- ha már az elején nincs közös érdeklődési körünk, hobbink és nem tudunk beszélgetni mindenféle témáról, akkor előbb-utóbb véget ér a kapcsolat és mindkettőnknek "csak" időpazarlás

- ha nem fogadja el, hogy van gyermekem, akkor kár is foglalkozni vele, mert ez nem fog megváltozni

- ha nem úgy szeret, ahogy vagyok, amilyen vagyok és amim van vagy éppen nincs, akkor nem ő a nekem való férfi

Röviden ennyit tanultam az elmúlt 9 kapcsolatomból, meg még sok mást is, de azért mindent nem írok le. 32N

2014. ápr. 13. 13:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:

#4, kevés pontosabb fogalmazást olvastam itt :)

Én is tanultam szinte mindegyiktől,de főleg magammal kapcsolatban, ezek közül talán a legfontosabbak:

-hogyha elmúlik a szexuális vágy, akkor az már nem fog visszajönni.

-Ha elkezd más is érdekelni, akkor ott már gond van, mert úgyse birod ki, és előbb-utóbb vagy megcsalod és/vagy el is hagyod másért

-Ehhez kapcsolódva, ha valakit valakiért hagysz el, akkor az új kapcsolat se fog sokáig működni, mert kell a szünet.


-és sose szabad az észre hallgatni, mert úgyis mindig a szív győz, és ha küzdesz magad ellen, azzal magadnak okozod a legtöbb fájdalmat, rosszabb esetben a partnerednek is...

2014. ápr. 13. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 kolosszus22 ***** válasza:
4-es, pacsi, szép összefoglalás, igaz minden pontja mindkét nem számára.
2014. ápr. 13. 15:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:

#1 – Ez attól is függ, hogy mit akarsz adott pasitól. Igen, ha féléven vagy egy éven belül nem komolyodik a dolog egy fokkal sem, akkor valószínűleg nem is fog, de ez abban az esetben fontos, ha amúgy te komoly párkapcsolatot keresel; mert ha nem, csak szórakozásról van szó, akkor meglehettek valakivel akár több ideig is anélkül, hogy bármelyikőtök is többet akarna.


#2 – Dettó :).


#4 – Szép összefoglalás. Ezek mind okos megfigyelések, kár, hogy egyeseknek még egy élet is kevés ahhoz, hogy ezeket a dolgokat az eszükbe véssék és aztán nem csoda, hogy annyi kihasznált/megalázott/átvert nőt hagynak maguk után sokan.


#5 – Kösz neked is a választ.


Mindegyikőtök jót írt, de mondjuk én kevésbé általános dolgokra gondoltam. Úgy értettem inkább, hogy az egész élethez való hozzáállásotok, a világszemléleteteket milyen mértékben befolyásolták az ex-partnereitek. Tehát nem konkrétan azzal kapcsolatosan, hogy milyen hibákra figyeljetek oda a következő párkapcsolataitok alkalmával, hanem inkább olyan dolgokkal kapcsolatban, amelyek a jellemetekre vonatkoznak és ánblokk az egész életetekre, nem csak ismerkedési/szerelmi viszonyaitokra. Például én az egyik ex-barátom mellett tanultam meg egy olyan módon élvezni az életet, ahogyan azt addig nem ismertem és minden, amit addig csináltam, illetve az, ahogyan viszonyultam másokhoz és a saját dolgaimhoz egy teljesen új értelmet kapott, úgymond az egész jellememre hatással volt és attól a pillanattól kezdve egy egészen más énemet ismertem meg. Igazából ilyesmire gondoltam , egy mélyebb, áthatóbb változásra, amely nem csak adott térről szól vagy adott felszínről, hanem a gyökeres belső énről.

2014. ápr. 13. 18:28

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!