Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Annyira nehéz! Mit csináljak?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Annyira nehéz! Mit csináljak?

Figyelt kérdés
Elég régóta voltam párkapcsolatban, a párom az utóbbi egy évbe hanyagolt, nagyon keveset találkoztam vele, alig beszélgettünk, pedig össze költöztünk, folyton a barátokkal volt, késő este járt haza, gyanakodtam, hogy megcsal, mert már nem úgy kívánt mint eddig, aztán kiderült, hogy nem egyszer volt viszonya más nővel, és mind különböző nőkkel. Ha megkérdeztem hol volt, tagadta. Én eljöttem tőle, már egy idelye, és nem is fordult meg a felyembe, hogy megbocsássak neki, csak olyan nehéz a tudat, hogy ezt kaptam tőle azok után hogy mindenben mellette voltam, és szerettem. Most van egy férfi, aki azt mondja szeretne boldoggá tenni, és mellettem lenni. Tudom, hogy azt se érdemli meg, hogy bánkódjak miatta, de nehéz több évet csak egyik napról a másikra kiheverni. Mit tehetnék, hogy könnyebb legyen?
2014. ápr. 16. 11:55
 1/3 anonim ***** válasza:
Mi nehéz?Hagyd ott ennyi.
2014. ápr. 16. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Nincs min gondolkodni, gondolj a negatív tulajdonságaira, illetve, ahol csak lehet megalázott. Én a helyedben nem kezdenék bele semmi újba, amíg a régi ott motoszkál a fejedben, ne bánts meg feleslegesen egy olyan embert, aki nem tehet semmiről.
2014. ápr. 16. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
hagyd ott, ha megteheted (van hova, gyerekek), és ne vesd magad a másik karjába, ha nem érdekel igazán. adj időt magadnak magadra.
2014. ápr. 16. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!