Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit tegyek, ha már 2 éve nem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tegyek, ha már 2 éve nem volt senkim? 27/N

Figyelt kérdés
Kezdem az elején. Alapjába véve mindig is zárkózottabb, nehezen megnyílós ember voltam, iskolában, közösségben.. 20 éves voltam, amikor először volt barátom. Ez a kapcsolat tartott 5 évig, de aztán ő elhagyott. Nagyon megszenvedtem a szakítást. Az is nagy baj volt, hogy nekem akkor csak ő számított, nem gyűjtöttem barátokat, nem igazán jártam közösségbe, mindig vele voltam. Már lassan 2 éve hogy vége ennek a kapcsolatnak, de én azóta sem találtam még mást. Voltak pár hónapos próbálkozások, de egyik sem jött össze. Ha rám néznek, rögtön azt gondolják a pasik, az emberek, hogy mogorvának tűnök és nehezen nyílok meg. Ezen már egy ideje tudatosan próbálok változtatni. Van 1-2 barátnőm, de nem igaziak, az is nagyon bánt, hogy soha senkivel nem tudom megosztani a gondolataimat. Időnként eljárok velük szórakozóhelyekre de a kutya se néz rám. Próbálkoztam netes ismerkedéssel, az sem vált be. A volt kapcsolatomat már kihevertem, újat szeretnék! A környezetem szerint szép vagyok, de én ebből úgy konkrétan nem látok visszajelzést. Utálom, hogy körülöttem mindenki kapcsolatban van, együtt tervezik a jövőt, engem meg csak csesztetnek, hogy vénlány maradok, mikor megyek már férjhez stb. Annyira rossz már ez az egész. Én mostmár így maradok? Létezik, hogy valaki egyedül marad?
2014. ápr. 23. 20:07
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:

Írj rám és ismerkedjünk :) 29/F

Amúgy nem csak te vagy egyedül, mindenki más más okból...

De minden nő elkel a végén :-)

2014. ápr. 23. 20:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:

Szia!

Én egy évvel vagyok Tőled idősebb,és ellenkező nemű :)

Nyugi! Nincs elveszve semmi!Még sok idő van előtted,nem fogsz egyedül megöregedni!

Van valami hobbid?Miket szeretsz csinálni?

Milyen zenéket szeretsz?Ha gondolod hogy ezt inkább privátban írnád meg,írj nyugodtan,Én szívesen próbálok ötleteket adni hogy hol és hogyan lenne érdemes ismerkedni.

Ne görcsölj semmin !nyugi!nincs veszteni valód!

2014. ápr. 23. 20:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:

Első!

bezzeg nálunk pasiknál nem ez a helyzet :)

2014. ápr. 23. 20:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:

De rendesek vagytok. Látod csajszi ilyen pasik is vannak. Nekem is segíthettek ;)

26l

2014. ápr. 23. 20:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:

Ha kicsit is megnyugtat, elmondom, hogy én 28 évig éreztem azt, hogy egyedül maradok. Nem is volt kapcsolatom egyáltalán. 28 éves korom előtt egyetlen csókolózás volt a karrierem 16 éves koromban. Hiába jértam el a baréátnőkkel szórakozni, hiába ismerkedtem neten. így alakult.

Aztán 28 voltam, amikor megismerkedtem a mostani férjemmel.

Sajnos nem minden lány kel el, vannak, akik egyedül maradnak, de én a helyedben 27 évesen még nem gondolnék erre.

2014. ápr. 23. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:

én vettem egy vibrátort. majd rá egy hétre megismertem életem szerelmét, a mostani férjemet. ennek 7 éve már :)

ne add fel! akkor lép az életünkbe a nagy ő, a szerelem, ha így jobb, amikor nem is várjuk, nem is keressük :)

ne görcsölj, az érződik rajtad, a kisugárzásodon.

2014. ápr. 23. 20:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 A kérdező kommentje:
Két éve ezt hallom, ne görcsölj rá bla bla.. :/ Azért ennyi idő után már nehéz ezt úgy érezni!
2014. ápr. 23. 20:22
 8/18 anonim ***** válasza:

# 6/7

Azt akartad írni a kérdezőnek hogy Ő is vegyen vibrit? :)

Kérdező!

Ne légy pesszimista!

Most próbáld egy picit másképp élvezni az életet!

Lehet a bulikban többet kéne koktéloznotok csajok! :) Bár az sem jó mert ha túl vagytok koktélozva az sem egy vonzó dolog!Csak mértékkel ! :)

2014. ápr. 23. 20:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
Nagyon viszket..?
2014. ápr. 23. 20:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 A kérdező kommentje:
Na jó, úgy látom, kár volt kérdezni. Köszönöm az igazán sokat érő válaszokat.
2014. ápr. 23. 20:33
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!