Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Megbocsátanátok a párotoknak,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megbocsátanátok a párotoknak, ha így viselkedne veletek?

Figyelt kérdés

Azt tudni kell, hogy másfél év együttlét után külföldre ment, de meg akartuk próbálni így is. Már majdnem egy éve kint volt, (közben azért járt haza is) amikor furcsán viselkedett, minden magyarázat nélkül törölte a kapcsolati státuszt fb-on. Aztán amikor mondtam neki, hogy ez nem túl korrekt, legalább személyesen beszéljük meg, akkor visszaállította. Megbeszélni nem tudtuk, de abban maradtunk, hogy mivel nekem a sulival kell foglalkoznom, Tartsunk szünetet, míg befejezem. És addig egyikünk sem ismerkedik. Mivel hittem, hogy szeret, nem is gondoltam arra, hogy képes hátbatámadni. De láttam a levelezését egy másik lánnyal, akivel csak azért nem jött össze, mert Állítólag van barátja. Ezek után, még jött jópofizni, mintha mi sem történt volna.


Ti hogyan reagáltatok volna a helyemben? (Lehetőleg normális válaszokat adjatok, Köszi. :D)


2014. jún. 4. 02:03
 1/9 anonim ***** válasza:
100%
Egyértelmű hogy nem szeret téged... itt nem ez a kérdés, hogy megbocsátasz-e, hanem hogy kell-e neked valaki olyan, aki nem szeret téged. (nekem nem kellene...)
2014. jún. 4. 02:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim válasza:
Szia. Ha egy kapcsolatban szünetet kell tartani,véleményem szerint ott nagy baj van. Magamból kiindúlva én sem lakom együtt a barátnőmmel de mégy egy megyében sem:/ egy év 4hónapja vagyunk eggyütt. Előtte 3évig csak ismerkedtünk még komolyabbá nem vált és találkozásokra került sor.:) Havonta ha találkozunk jó esetben 3x kivéve ha eltudunk intézni egy ott alvóst. Na de ennyit rólam...bocsi ha untatlak.:) De a távolság nek ok hogy szünetet tartsatok ha igazán szeretitek egymást! És a leírás alapján a párod úgy mond túl nagy teet kapott és lehet hogy meg csal:/ Nyílván való hogy idősebb vvagy nálam a le írás alapján.:) De én 17évesen azt gondolom hogy a távolság nem ok a szünetre.És ha igazán szeretitek egymást átvészeltek mindent.:) Vagy csak a párod nem bírja a távolságot nem tudom,de ezek szerint te jobban szereted mint ő téged:/
2014. jún. 4. 02:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:

Szia. Az a véleményem, hogy dugjál énvélem.

Így jól kiszúrsz vele, ebből majd megtanulja a leckét.

2014. jún. 4. 02:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:
2-es, le a kalappal. :) Megnyugtató, hogy még vannak, akiket nem a micsodájuk vezérel.
2014. jún. 4. 02:52
 5/9 anonim ***** válasza:
44%
Nem tudom, hogy a helyedben mit tennék, mert ha az ember szerelmes, akkor másképpen működik az agya. Most azt gondolom, hogy a ti kapcsolatotok már nem őszinte és ilyenkor jobb a befejezést választani.
2014. jún. 4. 03:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
dugj fenyőgajjat a kukijába
2014. jún. 4. 08:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
100%
Ha így viselkedik nem szeret :/ , elküldtem vna a francba már amikor letörölte vna a kapcsolatban akkor
2014. jún. 4. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
100%

"minden magyarázat nélkül törölte a kapcsolati státuszt"


Én itt vetettem volna véget a dolognak. Ha ennyire sem érdeklik az én érzéseim, hogy egy ilyet megcsináljon...akkor részemről ennyi lett volna a kapcsolat.


Nekem sem kéne olyan aki nem szeret. Menjen, keressen másik balekot.

2014. jún. 4. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
Az milyen már, hogy "tartsunk szünetet, és addig egyikőnk sem ismerkedik"? :)
2016. jan. 25. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!