Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan győzhetném meg a pasimat, hogy borotválja le a bajuszát?

Figyelt kérdés
3,5 éve együtt vagyunk és nem egyszer céloztam rá, hogy jobb lenne neki bajusz nélkül, és nem csak azért, mert jobban tetszene nekem, hanem jobban is állna neki, és nem csak sztem, hanem mások szerint is. Tegnap már konkrétan meg is mondtam neki ezt, hogy nem szeretne-e megválni tőle, de ő ragaszkodik hozzá, pedig jóképű fiúról van szó, elcsúnyítja csak a szép arcát, főleg, hogy barna hajú, de a bajusza szőkés-őszes, attól függetlenül, hogy csak 26 éves. Meg hát nem csak ez miatt szeretném meggyőzni, hanem, mert nem szeretem, mikor azt mondják az ismerőseim, hogy nem való hozzám, mert kaphatnék jobbat is, meg a külsőjére tesznek megjegyzéseket. Csak nekem nem kell más. Ő is beleszólt nem egyszer a külsőmbe, vagy pl csak olyan ruhákat viselek, amiben tetszek neki, én próbálok neki megfelelni, de nem csak nekem kellene. Azt mondta nem tervezi leborotválni, de nem egy ismerőse beszólt neki miatta csak ő nem érti, vagy nem veszi fel. Tudtok tippeket adni, hogy mit csináljak?
2014. jún. 4. 14:23
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
rumcájsznak volt bajsza? szerintem nagyon parasztos
2014. jún. 4. 14:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
43%

ne szólj bele, hogy hord-e bajuszt.

elmondtad neki, tudja, hogy nem szereted. innentől ő dönt.

2014. jún. 4. 14:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
72%
Te se alkalmazkodj, hordd azt, ami tetszik, és a többi.
2014. jún. 4. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
43%
fúú én hogy utálom a bajuszt, ha már kicsit látszik rögtön leszedem :D
2014. jún. 4. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
100%

Minek jártok ti?

Te szereted, ő meg kritizál, ebből szerinted mi lesz?

2014. jún. 4. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:
Valahogy pedig megszeretném győzni őt. Ő olyasmire is utalt, hogy nagyón beleszólok, pedig 3,5 éve csak célozgatni mertem, mert féltem.a hogy megbántom csak tegnap már úgy voltam vele, hogy megmondom neki és kész, de ha ő érzi ezt beleszólásnak, akkor én azt minek érezzem, amit ő csinál. Nem örülnék ha továbbra is megtartaná, főleg hogy őt is meg engem is csesztetnek vele.
2014. jún. 4. 14:57
 7/11 A kérdező kommentje:
Fiúk! Ha a barátnőtök megkérne titeket, főleg ilyen helyzetbe mit tennétek?
2014. jún. 4. 14:59
 8/11 anonim ***** válasza:
biztos nem hülye a barátod, és magától is látja, hogy nem menő. valamiért mégis akarja.
2014. jún. 4. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
legyen neked is bajuszod. gondolom neki sme fog tetszeni. mond neki leszeded ha ő is.
2014. jún. 4. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 A kérdező kommentje:
Ez az, de miért..?
2014. jún. 4. 15:06
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!