Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit tanácsoltok, mit tegyek?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tanácsoltok, mit tegyek? Szeretnék segítséget, mert teljesen kivagyok.

Figyelt kérdés

6 évig jártam egy fiúval, akivel 1 évig együtt is laktunk. Ahol éltünk(+70kmre is ugyanez a helyzet), sajnos rettentő kevés a munkalehetőség, és hiába kerestem, nem találtam semmit, max 6 órás állást, ami alig fizet és nem tudok fejlődni, karriert építeni.

Ő talált állást, ami vétek lenne ott hagyni.. Nem bírta elviselni,hogy nem tudok egyről a kettőre jutni, de tudta,hogy emiatt nem fogom elhagyni, ezért megjátszotta,hogy megcsalt(leirta egy közös barátunknak, ő mesélte),hogy megutáljam, aztán megkért,hogy költözzek haza+ olyanokat mondott,hogy nem akar velem élni, mert még fiatal(21évesek vagyunk)

Így is tettem,hazaköltöztem, mikor elbúcsúztunk láttam rajta,hogy szomorú és mondta is,hogy szeret. Azután mindenkinek azt mondta,hogy már nem szeret engem és nem is akar velem járni, elkezdett ismerkedni az interneten..én teljesen összetörtem.. De közben ugyanúgy hív telefonon, beszélünk, el akar jönni hozzám pár napra, de közben tagadja,hogy szeret.. Olyanokat irt haveromnak,hogy depis, meg nem akar párokat látni, de velem nem hajlandó erről beszélni..

Egyszer ezt mondja, egyszer azt..Ma pl azt mondta a haverjának,hogy már nem szeret engem, de nem akarja,hogy sírjak.. Tudta,hogy ezt be fogja nekem másolni a haver, lehet azért mondta,hogy inkább próbáljak meg túllépni rajta? Vagy csak a karrieres cucc a hazugság?

Én úgy érzem belehalok ebbe az egészbe, nagyon fáj, testileg és lelkileg kivagyok..

Mit tegyek? Nem tudom,hogy most mikor mond igazat és mikor nem..De én így nem tudok élni.. Ő volt a múltam, a jelenem és a jövőm is..teljesen kilátástalan most minden.


2014. jún. 13. 17:22
 1/2 anonim ***** válasza:
húha bonyolult egy dolog..a probléma forrása ha nem tévedek akkor a te munkád illetve annak hiánya. ezt kellene első körben orvosolni. ha mégsem tudod, állj elé szemtől szembe (ne telefonon, ne üzengess neki vagy hasonlók..)és kérd meg, hogy mondja a szemedbe, hogy nem szeret. ha szeret, nem lesz rá képes, vagy látni fogsz valami reakciót az arcán, amiből ki tudsz indulni. beszéljétek meg a dolgot, mondd neki, hogy próbálsz munkát keresni ott a környéken.
2014. jún. 13. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:

Attól, hogy másik kategóriában is felteszed a kérdést, még nem változik, hogy csak hitegeted magad és ahogy egy másik válaszoló is írta, mindenbe belekapaszkodsz, amivel be tudod magadnak beszélni, hogy még mindig szeret.


Aki szeret, nem így viselkedik. Azt hazudta, hogy megcsalt és elzavart, de csakis azért, hogy neked jó legyen? Maszlag!

Neten ismerkedik, de téged szeret és depressziós? Maszlag!


Nem biztos, hogy nem megy vissza hozzád, hiszen talonban tart, ezért is hinti el ezeket az infókat neked.

De hogy egy épeszű ember, aki szereti a másikat, nem így viselkedik mint ő, az biztos.

2014. jún. 13. 17:39
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!