Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Az egész hazugság?

Figyelt kérdés
adott egy idegen fiu aki 21 éves én 24 vagyok, barátnoje volt, de mikor én is felköltöztem a szomszédjába otthagyta a csajt, egyik naprol a masikra, mert neki én kellek, én többször visszautsitottam, h joban vagyok a csajjal, nem akarom öt, de végul beadtam a derekamat, összejöttunk, jo volt minden, de mellettemm is folyamatosan flörtölt csajokkal, olyankor összevesztünk, majd addig jart utánnam , mig ki nem békultem vele, mindeki azt mondta hagyjam, mert csak velem is játszik, de mikor ketten voltunk olyan más volt, mint ha nem is ö lett volna, késöbb mondta h szeret, és ha mással látna nem tudná elviselni, volt h mondta h fáradt és nem a sex miatt csak aludjak vele mert már ugy megszokta h ott vagyok, és mikor mondtam h haza kell utaznom, totál elkesderedve és komolyan (ami nagyon ritka nála) azt mondta mig én othol leszek ö várni fog rám, nem megy sehova, csak munka és alvás, és most meg velem játsza el h le se szar, nem keres, persze most megint ezen felfujtam magam, ilyenkor máskor már ezerszer hiv, de most nem, beleszerettem és most naygon fáj h én is csak egy vagyok az ezerbol neki, minden hazugság volt? mult hétvégén is tudta h nem leszunk egyutt, mert menstruálok, mégi értem jött és elvitt a barátjánál hétvégézni, pedig mondtam h nincs kedvem de addig fujta elfele, már szinte könnyes volt a szem h menjek mar, akkor mégis csak a szexrol szolt az egész?

2014. jún. 15. 23:27
 1/5 anonim ***** válasza:
Strigula.vagy,beoltottak
2014. jún. 15. 23:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
Ez totál értelmezhetetlen. Fuss neki újra, de tagold is. A mondatkezdő nagybetűt, vesszőket, pontot nem véletlenül találták ám ki. Használd bátran Te is.
2014. jún. 15. 23:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
Csak tolja a sablonszövegeket, hogy magánál tartson. Hagyd a fütyibe
2014. jún. 15. 23:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:
ezerszer eldontottem, hogy vége, de mikor felkeres midig kibékülök vele, és most is ugy teszek mintha levegönek nézném, de közben megörülök, hogy most miért enm hiv...
2014. jún. 15. 23:32
 5/5 anonim ***** válasza:
te bajod h mindig kibékülsz.. akk tűrjél..
2014. jún. 16. 00:38
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!