Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Ez normális lenne, vagy hiszti?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ez normális lenne, vagy hiszti?

Figyelt kérdés

Helyzet a következő. Én most diplomáztam, a párom nem volt itthon az utóbbi néhány napban, ezért nem tudott eljönni a diplomaosztómra, sem velem együtt végig izgulni az államvizsgát, dolgozott.

4 napra utazott el, pont életem legfontosabb eseményeiből maradt ki. Ma ért haza, megbeszéltük, hogy a délutánt együtt töltjük. Egyik havertól a másikhoz csapódott, majd 5 körül közölte, hogy mostmár lassan indul haza, útközben összeszed. Ültem és vártam rá, mint egy marha. Tudom, hogy nem a pontosságáról híres, de azért este 8-kor már megkérdeztem, hogy mivan, egy "icipicit" idegesített a dolog... Röhögve elmeséli, hogy még itt leragadt, meg ott. Teljesen elpattant az agyam. Az összes havert végigjárta, mindenhol leragadt egy kicsit. 10 órakor ott tartottunk, hogy ő még le akar zuhanyozni, meg még átugrik hozzá két haver, de ő ivott egy felest, úgyhogy már nem tud eljönni értem, menjek én ha akarok.

Én közöltem, hogy megy a p*csa bárhova is, csá. Most én vagyok a köcsög, mert szerettem volna egy délutánt eltölteni a párommal, akinek látszólag minden rohadtul fontosabb, mint én. Most ilyenkor mivan???



2014. jún. 28. 23:04
 1/6 Dr.Michael Jocks ***** válasza:
0%
Unhat téged, nem vagy valami szép igaz? :/
2014. jún. 28. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
Biztos, hogy ilyen pasival akarod tervezni a hátralevő életed?
2014. jún. 28. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
100%
első, a TE kommented nem volt "szép". kérdező, még jó hogy kiakadsz, én is kiakadnék... nem sokat tehetsz, leülsz vele megbeszélni, elmondod hogy mi bánt és majd a többi már rajtatok múlik
2014. jún. 28. 23:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:

Én nagyon allergiás vagyok a hisztire, meg arra is, ha egy nő ráakaszkodik a férfire. DE EZ ITT NEM AZ!


Már bocsánat, de az, hogy 3 egész órát megvárat, aztán még jókat vihorászik és iszik is, hogy kinullázza a programot, az GÁZ, nagyon gáz. Én meggondolnám, hogy ezt így lehet-e folytatni. Megbeszélheted vele, de sztem nem fogja érteni (elbagatellizálja, kiröhög, játssza hülyét, rádkeni, erre számítanék), vagy nem akarja érteni majd!


30 F

2014. jún. 30. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
Öt perc múlva ott leszek, mondtam már egy órája is:)
2014. jún. 30. 18:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:

Kedves Utolsó! Beletrafáltál. Sajnos pont ilyen, vicc nélkül. Már megszoktam, nem akadok ki, ha egy órával később jön, mint ahogy megbeszéltük (már ha itthon várok rá nem máshol), de ez most sok volt és emellett nagyon rosszul is esett, hiszen mégis csak különleges dolog az ember életében, ha a kezébe adják 4 év gyümölcsét.

Egyre nehezebben bírom ezt az énjét. Végülis másnap bocsánatot kért és nekiállt puncsolni, de attól hogy lenyelem, elfelejteni nemtudom. Nem tartom magamat hisztisnek, de úgy gondolom a haverok ráértek volna még egy napot (avagy lezavarhatta volna őket délután), míg nekem jól esett volna, ha végre megölel és akár csak egy kicsit is érezteti velem, hogy büszke rám. Én ettől érezném azt, hogy szeret és fontos vagyok neki, nem pedig a sor legvégén kullogok, akit csak akkor vesznek elő, ha már minden mással végzett.

2014. júl. 2. 15:26

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!