Hisztek abban, hogy az embernek a szivére és nem az eszére kell hallgatnia mégha a másikat nemis érdekli vagyis legalábbis úgy tűnik mintha ez nem érdekelné és mégis kimondjátok neki?

Ez butaságnak fog hangzani talán,de bizom benne hogy vannak normális és megértő emberek akik értelmes tanácsokat adnak erre. Én mindig azt az elvet tartottam hogy bármennyire reménytelennek tűnik valami de amiről teljes szivemmel tudom azt hogy érzem és igaz mégha a másik fél dacosan de mégis érezhetően rajta hogy igenis érdekli azt mondja nem érdekel elmondjátok neki amit éreztek? Volt már rá példa nektek hogy valakinek akit nagyon szerettetek elmondtátok mit éreztek és ő is ezt értékelte? Sokan azt mondják büszkének kell lenni kitartónak,de szerintem ez nem minden esetben van igy mivel mondják aztis hogy az ember egyszer él és lehet ha most nem mondjuk el soha többé nemfogjuk tudni már! Nektek mi a véleményetek erről?