Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit tegyek, hogy végre elfogad...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tegyek, hogy végre elfogadják a barátomat?

Figyelt kérdés
Már két éve vagyunk együtt a barátommal, ő az első kapcsolatom. Nagyon boldogok vagyunk együtt, bár néha nehéz vele, mert nagyon akaratos, de melyik kapcsolatban nincsenek apróbb zűrök?? Ezeket a civakodásainkat anyum persze rögtön támadásnak veszi és még jobban megutálja a páromat, és még inkább le akar beszélni róla, mert "találok én jobbat is ezerszer". már ott tartunk, hogy utálja és be sem engedi a házba. Nem tudom mit kellene tennem, még egyetem előtt állunk, nem tehetjük meg, hogy összeköltözzünk, én 18, ő 19 éves. Próbáltam már vele beszélni, hogy amiket ő halálos vitáknak gondol, valójában semmiségek és én így elfogadtam őt a hibái ellenére, de anyum erre képtelen, azt gondolja, hogy csak a rózsaszín köd miatt nem látom reálisan a helyzetet, és el akarja hitetni velem, hogy a barátom nem nekem való. Segítsetek, mivel nyugtassam le a szüleimet és főleg anyukámat, mert beleőrülök ebbe az egészbe. Én nem akarom elhagyni a barátomat, de azt sem akarom hogy a családomat elveszítsem...
2014. júl. 4. 01:01
 1/4 anonim ***** válasza:
Nem kell döntened. Elmondod otthon, hogy felnőttkorú lettél, és szeretnéd te megtapasztalni ezt a kapcsolatot. Vagy elfogadják, vagy nem, te fenntartod ezt a kapcsolatot. Tiltani más úgysem tilthatnak el tőle.
2014. júl. 4. 01:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim válasza:
Szerintem ha nagyon akaratos, az nem jó jel. Minden szülő a legjobbat akarja a gyermekének, senkinek sem tetszene, ha egy civakodó, akaratos pasival járna a lánya. Ezek agresszióra utaló jelek.
2014. júl. 4. 01:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
Meg kellene nekik mondnanod vagy mutatnod, hogy valamit félreértenek. Valóban ne támadj vissza, hanem nyugodtan próbáld ezt kezelni. Valójában nem is értem a dolgot. Legpontosabban csak te és ő tudhatjátok, hogy min vesztek éppen össze, nem a szülők. Ők csak egy másodlagos képet látnak és hallanak, mégpedig tőled. Mit mondasz vagy mutatsz nekik amiből azt szűrik le, hogy valami ennyire nem stimmel, hogy már a házba sem engedi be?
2014. júl. 4. 01:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
Köszönöm az eddigi válaszokat. Valójában nem mondanám agresszív természetnek, de néha ütközik a személyiségünk vagy hogy mondjam. Én is akaratos vagyok, ő is, így vannak vitáink, de nem komolyak. Én sem értem, miért tartják ellenségnek, mert sosem mondok rosszat nekik a barátomról. Néha már úgy érzem, bármit is tenne, úgyse lenne jó, szóval tökmindegy. Nem szoktunk csapkodni, meg ordibálni, de így is túlzottan féltenek tőle, pedig nem is adtunk rá okot.
2014. júl. 4. 01:39

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!