Azt hittem túl vagyok rajta, de nagyot tévedtem. Szerintetek jó döntést hozok?

6 éves kapcsolat volt, több, mint egy hónapja lett vége. A szakitásom fő oka az volt, hogy általában bulik alkalmával, ittasan folyton a legjobb barátnőmnek mondogatta, hogy mennyire bejön neki, legszivesebben ráugrana, plussz hogy nem csak külsőre jön be neki, belsőre is, szóval ilyesmiket...Én azonnal szakitottam, de nem ez volt az első ronda húzása, a bizalom már 1x megfakult (többször megbántott,sumákolt), viszont én megbocsájtottam, mert szerettem nagyon. Szakitás után úgy éreztem, hogy kiszerettem belőle, annyira megbántott, hogy szinte csak dühöt éreztem, sirni sem tudtam...csak élveztem az életet, annyira dühös voltam rá, hogy szinte minden érzést elnyomott bennem....mostanáig. Azóta is folyamatosan próbálkozik, keres, aztán megfogadja, hogy most már tényleg nem ir, de utána valami ürüggyel mégis...amikor találkoztunk a cuccok miatt férfi létére sirt, remegett, nagyon szét volt esve lelkileg, még sosem láttam ilyen állapotban, tudom, hogy nem szinjáték, ezért már Oscar járt volna.... Eddig hallani sem akartam felőle, direkt bunkóztam vele, ha keresett is, de még ez sem érdekelte, mert állitása szerint megérdemli, Ő már annak is örül, ha pár mondatot beszélek vele. A legutóbbi beszélgetésünk nem a sérelmek sorolásába torkollott (sajnos). Nagyon jól elbeszélgettünk, rólunk, a hibákról, ecsetelte, hogy mennyire hülye volt és hogy közhely,de tényleg igaz az, hogy akkor döbbenünk rá mennyit jelentett nekünk a másik, ha elveszitjük. Azt mondta én voltam az egyetlen öröm az életében, mióta elvesztett csak egy robotnak érzi magát, aki felkel, elmegy dolgozni, de üres az élete. Azóta sokat gondolok rá, de úgy érzem, hogy nem szabad elgyengülnöm, annyira hátba támadott, hogy nem tudom ezen túl lehet e lépni. Arra gondoltam, hogy letiltom őt, igy biztosra sem Ő,sem én nem fogunk irni egymásnak....már itt ülök a gép előtt órák óta, de nem nagyon vagyok képes az utolsó helyről is kitörölni Őt..nem fogom tudni mi van vele, nem fogom látni többé...legszivesebben rohannék a karjaiba jelenleg, de tudom, hogy az eszemre kell hallgatnom és inkább szenvedek. Teljes káosz van bennem, mindig mondogatom neki, hogy lépjen tovább, de Ő nem akar és azt mondta jó darabig még fog reménykedni, hátha valami csoda történik... Ti is úgy cselekednétek, mint én? Próbálnátok teljesen kizárni és szenvedve,de túllépni? Vagy hallgatnátok még utoljára a szivetekre? De mégis milyen lenne ez a kapcsolat, ha igy megtört a bizalom? Azt mondta, hogy bármit megadna azért, ha tudná bizonyitani, hogy újra méltó tud lenni a bizalmamra. Nagyon nehéz ilyen kijelentések, mondatok után ignorálni Őt.