Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ti nálatok is ilyen egy oldalú a kapcsolatbeli ismeretség?

Figyelt kérdés

Lassan 3 éve vagyok a barátommal, van hogy 2-3 hónapig nem látjuk egymás, munka, iskola ügyből kifolyólag, de összességiben konstans az együttlétünk.


A gondom, az, hogy még mindig alig tudok róla valamit, azon kívül természetesen amit látok belőle és úgymond amit kapok tőle. Az elején is feltűnt,hogy keveset beszél magáról, de úgy gondoltam majd idővel változik, megnyílik. Meg kell hagyni nagyon ügyes abban, hogy semmit ne áruljon el magáról, a konkrét kérdésre valami kitérőt válaszol, majd aztán engem kérdez a dologgal kapcsolatban, így úgy, de a vége , hogy végül nem tudom meg, hogy mit gondol a dologról. De ez igaz a családjára is, a múltjára , néha néha, úgy elmesél dolgokat, de elég váratlanul, amikor valami előhoz neki egy emléket, akkor meg se merek szinte szólalni, nehogy megszakítsam. Nagyon szeretek vele lenni, teljesen összeillünk, minden téren, de ez a rész nagyon kezd aggasztani . Mintha egy félidegen lenne, tudom túlzás, de értitek, a családja a múljta nem ismert számomra, és ha rajta múlik ez így is marad.

Valaki jár hasonló cipőben ? Vagy ismerőse esetleg ? Bármi ami segíthetne a dolog megismerésében, feldolgozásában ?



2014. aug. 25. 18:00
1 2
 1/12 A kérdező kommentje:
26 F / N
2014. aug. 25. 18:01
 2/12 anonim ***** válasza:
Én nem vagyok ilyen helyzetben sőt egyik ismerősöm se de én azt mondom hogy lehet hogy nem jó a viszonya a családjával. Vagy van valami ezen a téren amiről nem szeretne beszélni.
2014. aug. 25. 18:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 A kérdező kommentje:
Mindig ő kezdi a beszélgetés, mindig kérdez, mindig kíváncsi, ha folyamatosan beszél is, mindig arról teszi ami érdekes, elgondolkoztató, amit olvasott, tanult, de magáról sosem, ezeken keresztül is próbálom őt megismerni, de nagyon nehéz, olyan mintha a véleményeiből, kifejezéseiből kéne következtetnem, hogy ő ki
2014. aug. 25. 18:04
 4/12 anonim ***** válasza:
Akkor lehet hogy nem szeret magáról beszélni.
2014. aug. 25. 18:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 A kérdező kommentje:
Köszönöm Sherlock :)))) , ezen most nevettem, köszi = )
2014. aug. 25. 18:08
 6/12 anonim ***** válasza:

Szerintem beszéld meg vele ezt hogy mi a gondod ezzel

Sherlock voltam :D

2014. aug. 25. 18:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 A kérdező kommentje:

"Józsi ! Én nem értem, mi a gond , miért nem mesél magadról?"

Józsi :

"Nem tudom. Ami fontos,úgy érzem elmondom mindig, ne légy egy kicsit toleránsabb, kérlek.

Tényleg a múltkor ezt és azt láttam, tettem, olvastam, éreztem, stb, ..."

És már másról beszél.

2014. aug. 25. 18:22
 8/12 A kérdező kommentje:

-ne


: D

és haragudni se tudok rá, mert olyan nyugodt , kiegyensúlyozott, határozott, amikor így lerázz, mindig magától értetődőnek veszem, tudom hülyeség, amikor nem vagyok a hatása alatt, mindig mérgelődök, hogy megint lerázott : )

2014. aug. 25. 18:24
 9/12 anonim ***** válasza:
Akkor meg hagyd rá.....megértem hogy rossz de nem tudsz mit tenni.
2014. aug. 25. 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
46%

kérdezz rá dolgokra, mit tudom én, hogy hogy jön ki anyuékkal, ilyesmi.

mi is az első fél évet távkapcsolatban éltük le, ha szóban nem is beszélnek vagy nem szeretnek annyira beszélni magukról, azért írásban lepötyögik. ha már 3 áve vagytok együtt, illene tudnod róla dolgokat

szerintem ha kérdezel, válaszolni fog, ha nem válaszol, akkor kérdezd meg, hogy miért nem akarja elmondani. ha 3 éve együtt vagytok,és szeretitek egymást veled akarja elvileg leélni az életét, akkor miért nem ossza meg veled a dolgait. nyugtasd meg, hogy előtted nem kell tikolóznia, ilyesmi. Nem tudom hány évesek vagytok, de lehet hogy a korábbi kapcsolataiban azt tapasztalta, h nem jó, ha a múltjáról mesél, illetve valaki nem is kíváncsi rá

2014. aug. 27. 15:54
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!