Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Engem akar, vagy csak sajnál?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Engem akar, vagy csak sajnál?

Figyelt kérdés

2 éve vagyunk együtt a barátommal, és nekem ő az első. Neki viszont én az első komoly kapcsija. Szóval ő sportol, és engem is rá vett, ugyanis túl sokszor hallgattam a humoros kritizálását, hogy tehén. 63-ról fogytam 50-re. Akkor már vékony voltam, az volt a baja. Mindent megteszek, hogy jó legyek neki. Mivel meccse lesz nemsokára, azt beszéltük, hogy majd velem eljár futni, és megyünk edzeni. Ő kibékült az én néném férjével( aminek nem örülök, mert nem szeretem). Ellenem van és oltsa, hogy mással legyen, meg mit engedjen nekem és mit ne. Teljesen telebeszélte a fejét. Mint az előtt. Nem beszéltek, mi nem veszekedtünk. Most kibékültek, megbeszéltük, hogy nem fogunk veszekedni miatta, és hogy nem lesz ugyanaz mint eddig. Mivel nekem ígérte, hogy futunk már jött a 3. személy is, aki persze csak annyit mondott mit keresek ott, fiúk között. Már elegem van és nekem is kinyílt a szám, még rosszabb viszonyba lettünk. A barátom az persze nem mellettem állt ki, hanem már azt mondja, hogy ne menjek vele, menjek mással( csak, hogy az én legjobb barátnőmet elűzte már kicsit tőlem, mert utálja) De nekem el kell viselni az ő barátja fejét. Ha barátnőmmel vagyok leszól. Kb annak örülne, ha otthon ülnék egész nap, ő meg élné világát. Sajnos már csalt meg ezért még a sarokig se bízok benne. Én nagyon szeretem, de ő mikor összevesztünk a bunkó ember miatt, azt mondta, hogy nem szeret, nem tud lekoccoltatni, boldog lenne, ha nem lennék mert elege van belőlem, utál velem lenni, és hiába is mondaná, hogy vége úgyse érteném meg. Persze, hogy elsírtam magam, mert ez nekem rosszul esik, mert nem ez az első ilyen mondata. Másnap kibékültünk, persze mindig miattam, és mondja hogy szeret, meg drágám. Vett nekem fagyit, csokit ezt azt. Aztán felhozta, hogy jövőre összeköltözhetnénk, mert már jó lenne ketten. Nem értem, mi ez? Ha nem szeret, miért akar velem összeköltözni?

(Ha kicsit értelmetlenül fogalmaztam, bocsánat.)

18/L :(


2014. szept. 1. 14:08
 1/7 anonim ***** válasza:
Nem sajnál, kihasznál. És nagy eséllyel kicsit sem szeret.
2014. szept. 1. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:
Ezt már mondták sokan. :(
2014. szept. 1. 14:17
 3/7 anonim ***** válasza:
Ha már megcsalt hagyd a fenébe...szerintem.
2014. szept. 1. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:

kihasznál

nem áll ki melletted

megcsalt

nem szeret

sőt mi több, utál és a szemedbe mondta


bocsánat a kérdésért, de te ennyire buta vagy??? miért nem a boldogságot keresed? miért szenvedsz?

2014. szept. 1. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 Fényember ***** válasza:
Nekem egyszer azt mondta valaki hogy az a jo kapcsolat, amiben epitik egymast a felek. Te szerinted itt epulsz mellette? Mert szerintem csak szep lassan ossze omlasz.
2014. szept. 1. 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 A kérdező kommentje:
Sajna már így is össze vagyok. Ugye rossz családi környezetbe nőttem fel, apu mindig bántotta anyut én teljesen kibuktam. Úgyhogy ha egy rossz szót is szólnak hozzám elsírom magam, és ingerült vagyok. De eddig tartottam magam, amióta sajnos vele vagyok már azért elsírom magam ha épp nem kék hanem zöld. Vagdosom a kezem, gyógyszerezek kb. mint egy elmebeteg. De viszont, ha elsétálna egy idegen ember mellettem egy kényes pi--ának nézne..Szóval ne ocsmány lánynak képzeljetek el:)
2014. szept. 1. 14:39
 7/7 anonim ***** válasza:
Kihasználnak, naiv és hülye vagy.
2014. szept. 1. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!