Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jogosan szakított velem?

Figyelt kérdés

Egy hete megismertem egy férfit munkában. Nagyon jól elvoltunk, megnevettetett, kedves volt, okos, aranyos és a nap végén elhívott randizni. Alig telt el egy fél óra, megcsókolt. (A randi alatt.) Hajnali 4kor mentem haza, olyan sokáig tartott és a végén megkérdezte, hogy szeretnék-e a barátnője lenni. Mikor legközelebb megint mentem dolgozni, megerősítette a szándékát. Munkán kívül csak egyszer találkoztunk ez alatt az egy hét alatt, mert hajnaltól zárásig van két napot, utána az anyukájához megy, akit ápol és közben tanul a vizsgáira. Munka közben meg nem is tudtunk beszélgetni, mert amikor volt, hogy műszak után ott maradtam nála, 2x is kifigyelt a diszpécser és elküldött. Valamelyik nap megfogalmazódott bennem egy ötlet, amit tegnap elmondtam neki és kértem, hogy nézze reálisan a dolgokat, ne legyen dühös, ne akadjon ki, mert csak egy ötlet, ha nem tetszik, el lehet vetni. Azt mondta, vele mindent meg lehet beszélni. Elmondtam neki. Kiakadt olyannyira, hogy azt írta, megy lefeküdni, majd holnap (vagyis ma) megírja a válaszát. Az eredmény a szakítás volt, az alapja az ötletem. Pedig csak meg akartam könnyíteni a kapcsolatunkat, hogy többet tudjunk találkozni. Próbáltam kérlelni, hogy beszéljük át, találkozzunk, talán lehet, tényleg nem jó ötlet, de ő nem tágított. "kész, így döntöttem." "ez van." " a döntésem végleges". Kb ilyeneket mondott. Gyerekesnek, felelőtlennek tartott, de valamilyen szinten ő is az. Egyszer sem hallgatott meg, mindig az volt, amit ő akart. Az elején pedig direkt ő mondta, hogy egy kapcsolatban először a felek megbeszélik, miért is szeretne az egyik szakítani és vagy helyre lehet hozni, vagy szétválnak az útjaik. Ő nem hagyta ezt, egyből kimondta a döntő szót. Lehet egy ötletre alapozni a szakítást, amivel csak jót akartam?

20l 37f


2014. okt. 18. 10:28
1 2 3 4
 1/32 anonim ***** válasza:
Jogosan, bár nekem a szövegből a konkrét ok nem derül ki.
2014. okt. 18. 10:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/32 anonim ***** válasza:
10%

mi volt az ötlet?


ez a csávó olyan bort iszik vizet prédikál típusnak tűnik...

2014. okt. 18. 10:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/32 Gbrll86 válasza:
Mi volt az ötleted ami miatt szakított? Szeretted őt? És ő Téged?
2014. okt. 18. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/32 Költőnő? ***** válasza:
87%
Mi volt az ötlet?
2014. okt. 18. 10:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/32 anonim ***** válasza:
79%
Mi volt az otlet?
2014. okt. 18. 10:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/32 anonim ***** válasza:
86%
Èrdekes hogy az a bizonyos "ötlet" nem kerül emlìtèsre. Gyanìtom okkal vágott ki kapásból...
2014. okt. 18. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/32 anonim ***** válasza:
69%

Lényeget miért hagyod ki???

Ha az volt az ötleted, hogy kiveszel egy szabadnapot nem jogos. De ha az hogy odaköltözz hozzá jogos.

Okos lány lehetsz

2014. okt. 18. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/32 anonim ***** válasza:
77%

Mit akarsz egy nálad 17 évvel idősebb férfitől?

Egyébként is, 1 hete ismerted, ne foglalkozz vele, majd jön valaki más, ha szerencséd van, akkor hozzádillő korú.

2014. okt. 18. 10:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/32 anonim ***** válasza:
Azér arra a bizonyos ötletre én is kíváncsi lennék.
2014. okt. 18. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/32 A kérdező kommentje:
Hogy mindenkit az az ötlet érdekel. Arra gondoltam, hogy költözzünk össze. Mindketten dolgozunk, kapunk rendes fizetést és így legalább esténként láthatnánk egymást. Nem vagyok olyan szívtelen, hogy hagyja az anyukáját miattam. Ez rosszul esett. Elfogadtam az életével járó körülményeket, mikor összejöttem vele, csak nektek nem volna rossz, ha nem látnátok a párotokat nagyon sokáig? Szerintem jó lett volna, ha esténként, amikor hazaér fáradtan, van vele valaki. De mondtam neki előtte, mielőtt az ötletem felvetettem, hogyha nem tetszik, vagy nem akarja, akkor nem. Nem vagyok rámenős. Mit akartam egy nálam 17 évvel idősebb férfitól? Megértett. Jó humora volt. Kedves. Okos. Aranyos. Hosszú idő óta először nevetett meg valaki úgy, hogy fájt a hasam a sok nevetéstől. Azt mondta, igazi hercegnőként bánik majd velem és amikor vele beszélgettem, vele lehettem, tényleg annak éreztem magam. Ti nem tudtok amúgy kedvesen válaszolni? Jól esik, hogy obszcén szavakkal akartok a sárba tiporni? Nem csináltam semmi rosszat.
2014. okt. 18. 11:10
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!