Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Léphetek én valaha is az exe...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Léphetek én valaha is az exe helyére? Ti mit tennétek?

Figyelt kérdés
Barátommal nemsokára 1 évesek leszünk. Az ország két távoli pontján éltünk, de egy éve a közelünkbe jött dolgozni (huzamosabb ideig), így ismerkedtünk meg. Az első randin is nagyon szimpatikus volt már nekem, ami a mai napig előttem van, az az hogy a második randin már közölte velem, hogy ő ezt tényleg komolyan gondolja velem, ez nagyon jól esett és szép lassan bele is estem és most se tudnám elképzelni az életemet nélküle. Azonban rettegek attól, hogy ez viszonzatlan. Pár hónappal a megismerkedésünk után mondta, hogy honvágya van, én pedig felajánlottam neki, hogy akkor a náluk lévő egyetemre jelentkezem és menjünk vissza ketten (akkor voltam végzős a középsuliban). Felvettek, ide is költöztünk, egyelőre hárman lakunk, de nem jöttünk/jövünk ki a mamájával, ezért most intézzük a külön albérletet. Ezek alapján úgy tűnik, hogy minden rendben, de nem tudom hogy tényleg így van-e. Kb. 6-7 hónapja nem mondta hogy szeret, max ha én mondtam neki, akkor volt egy "Én is" reakciója. Sokszor van olyan érzésem, hogy csak pótlék vagyok. Tudom, hogy az előttem lévő barátnőjét nagyon szerette, és sokáig nem tudta magát túltenni rajta. Tudjuk egymás fb-jelszavát, nem szoktam ezzel visszaélni, de pár napja mégis jobban beleolvasgattam az exével meg a barátaival történő beszélgetésekbe attól az időponttól amikor összejöttünk. Hát nem tagadom, hidegzuhanyként ért. Az exének az elején leírta, hogy nem tudna rám párjaként tekinteni, és hogy megsajnált engem. Nagyon megalázó volt látni. Az egyik barátja írta (gondolom előtte megnézett fb-n) hogy "Nem is olyan rossz." erre az én szívszerelmem válasza annyi volt hogy "Nincs semmi melle" Nem tagadom, ezzel nem is hazudott, de akkor is nagyon rosszul esett. Úgy 3 hete komolyabban összezörrentünk, megkértem, hogyha nem akarja velem azt folytatni, meggondolta magát, nem szeret stb. akkor mondja meg és hazaköltözöm. Azt mondta, nem szeretné, hogy elköltözzek és h megváltozik. A szüleivel nagyon jól kijövök. Az exével úgy március óta egy üzit se váltottak, de előtte rendszeresen és olyanokat, amiből azt lehet levonni, hogy a lány még hiányzik a páromnak (holott a lány vagy 3-4szer megcsalta amíg együtt voltak). Ti mire következtetnétek? Bevalljam neki hogy láttam ezeket az üzeneteket és hogy nem tudom mire véljem az egészet? Mert tudom hogy nem fogok tudni úgy tenni mintha nem olvastam volna és nem estem volna gondolkodóba velünk kapcsolatban. Egyébként nem szokott szóba jönni az exe, úgy veszem észre, nem szeret beszélni róla, de ki tudja belül mi zajlik benne, elég kiismerhetetlen a lelkivilága. Tanácsokat lécci!
2014. okt. 21. 16:32
 1/5 anonim ***** válasza:
"Az exével úgy március óta egy üzit se váltottak" - ez vigasztaljon, és ne rágd magad ... lehet, hogy az elején kissé pótlék voltál, de már nem ... vagyis a fene sem tudja, hogy mi van
2014. okt. 21. 16:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

Az igen..:o

Hmm.. én a helyedben leülnék vele és beszélgetnék. Rákérdeznék, hogy szereti-e még az exét. Hogy mit változtatna meg bennem, az az, mi nem tetszik neki. Mint pl. írtad, hogy a barátjának írta, hogy nincs melle. Tehát zavarja a hiányosság. Ez nem szép dolog.. Mert akkor minek jött össze veled..? Felejtésként? Vagy talán tényleg szeret? De akkor meg nem így viselkedne.:/

Csinálj egy kamu fb-t. Kamu név, kamu kép.Jelöld be, és beszélgess vele. Egy hosszas beszélgetés után térj át a barátnős témára. :s

Oszd meg velem/velünk is, hogy mi a helyzet! ;)

Remélem, hogy tudtam segíteni valamennyit.:)

2014. okt. 21. 16:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 A kérdező kommentje:
Ez a kamu fb sajnos nem megvalósítható az esetünkben, egyrészt mert ritkán van fenn, másrészt meg mert együtt lakunk és csak egy laptop van..tuti lebukás. Azt megemlítsem szerintetek neki, hogy láttam ezeket az irományokat?
2014. okt. 21. 17:03
 4/5 anonim ***** válasza:
abból balhé lesz
2014. okt. 21. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

Hmm.. akkor úgy csináld, hogy amikor nincs otthon.

Ha megemlíted, vagy veszekedést csinál belőle, vagy pedig higgadtan elmondja, hogy mi a helyzet. :)

M

2014. okt. 21. 17:08
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!