Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Gyűlölök főzni. Találok olyan...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Gyűlölök főzni. Találok olyan harminc feletti férfit aki így elfogad?

Figyelt kérdés
Sose szerettem és nem is érdekel a főzés és semmilyen konyhai elfoglaltság. 3 éve élek külön, szerencsére jó a fizetésem, így mindig megoldottam a kaját rendeléssel illetve hétköznap éttermekben eszek. Természetesen mindent el tudok készíteni, ha muszáj, egyszerűen csak nagyon-nagyon utálom. Szerencsére eddig minden barátom elfogadta, sőt a legtöbb főzött helyettem, mivel ők szerettek a konyhában bűvészkedni szerencsére. Viszont ők inkább 25-30 év között mozogtak. Mostanság viszont inkább harminc feletti férfiakkal kezdtem randizgatni, és náluk mintha ez egyfajta alapelvárás lenne, hogy minden nap főzzön az ember lánya. Egyrészt munka után fáradt vagyok, nem fogok nekiállni, másrészt minek csináljak olyat, amit nem élvezek. Persze nem vesztegetem az időm olyanokra akiknek ez probléma, viszont a korosztályhoz ragaszkodok. Vajon létezik olyat harminc feletti férfi aki fog főzni magának ha akar és nem teszi ezt számomra kötelezővé? 23/N
2014. nov. 2. 13:38
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:

Biztosan létezik ilyen férfi.

Az régen rossz, ha azért szeret valaki, mert tudsz főzni, jól főzöl.

2014. nov. 2. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
34%
Valószínűleg hisztérikusan belelovaltad magad ebe a főzés-gyűlöletbe. Nem a főzésre kell koncentrálni, hanem ara, hogy a másiknak örömet szerezz, adjál neki főtt étel formájában ajándékot. Ha így fogod fel, akkor más a leányzó fekvése.
2014. nov. 2. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:

Engem nem zavarna, mert szeretek főzni. Viszont egyéb házimunkákból vegye ki a részét, pl. takarítson. Bár ezt is meg lehet oldani bejárónővel.

30F

2014. nov. 2. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
26%

Akiknél sikered lesz


1.Alkoholisták, a jó fieztésedből ráadásul tudod nekik biztosítani a "folyékony kenyeret" nekik.


2.Prosztó parasztok akik amúgy se eszne csak qrás nonstop


3.Mesterszakács csávók (vigyázz mert egy részük látens homokos a másik felük meg 40 éves korára Laci bácsi /ha tudod ki az/ testalkatát nyeri el)


4.Újgazdag f**zfejek akik amúgy is csak a százcsillagos étteremben zabálnak


5.MEKDONÁLCOS kaján felnőtt hulladék generáció.

2014. nov. 2. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 A kérdező kommentje:

Nem erről van szó, tényleg gyűlölöm. Értelmetlen tevékenység, mivel úgyis elfogy 10 perc alatt amit két óra alatt alkottam. Semmi értelme, számomra. Örömöt meg tudok szerezni máshogy. :)


A többi házimunkával semmi gondom, feltéve, ha felesben megoldjuk. Plusz ha a párom bevállalja a főzést, akkor én meg megkímélem a teregetéstől, ha ő például azt nem szereti.

2014. nov. 2. 13:47
 6/11 anonim ***** válasza:
Vegyél általános célú robotot, és főzzön az. Minden évben egyre jobbak.
2014. nov. 2. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
Na jó, csak vicc volt, még nem egészen van ilyen robot (legalábbis megfizethető áron), de 1-2 év múlva már lesz. Nem vicc! :)
2014. nov. 2. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
Szerintem meg nem értelmetlen, hiszen az vagy, amit megeszel. Sok múlik az étkezésen. Én ezért főzök magamra, pedig egyedül élek. Szóval nekem nem lenne gáz, én főznék, te meg takarítanál, mert én azt utálom. :) A mosást még bevállalom, azzal nincs bajom.
2014. nov. 2. 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
Mit fogsz csinálni, ha majd családod lesz?
2014. nov. 2. 15:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 A kérdező kommentje:
Ugyanezt amit most.
2014. nov. 2. 15:34
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!