Van-e köztetek olyan, aki élt (él) hosszabb ideig olyan házasságban, amelyben nagyon rosszul érezte magát, de valamilyen ok miatt nem mert kilépni belőle, és a kívülállók előtt a tökéletes párt játszotta el? Ha igen, mi volt az oka ennek?

A kérdést azért tettem fel, mert kíváncsi vagyok arra, hogy hozzám hasonló helyzetben voltak-e mások is. Sok évvel ezelőtt egy fiatalon és elhamarkodottan kötött házasságban éltem, amelyben a kezdetektől nem éreztem jól magam, mégsem mertem kilépni belőle öt évig. Az esetemben az ok az volt, hogy olyan környezetben nőttem fel, ahol nem láttam rossz házasságot, bár persze tudtam arról, hogy sokan válnak el mostanában, de mégsem hittem el, hogy velem is megtörténhet ez. És bár furcsa, de nem akartam a szüleimnek sem csalódást okozni. Nagyon hosszas vívódás és erőgyűjtés kellett a befejezéshez. Szerencsére nem született gyermek, így minden szálat fel tudtunk számolni, és aztán később megismerkedtem a jelenlegi férjemmel - és ebben a házasságban már a kezdetektől nagyon jól érzem magam, remélhetőleg ez így is marad.

Bocsánat a hosszabb bevezetésért, csak azért írtam le, mert hátha ezen keresztül meg tudok néhány embert szólítani, aki a saját életére ismer, és ír erről.