Szerintetek ez mennyire normális, most akkor mi van?

Tehát a történet dióhájban, párommal élek kint Németországban, de most hazajöttünk én Budapesten vagyok a lakásban egyedül, nem tudtam hazamenni apukámhoz (betegségem miatt nem tudtam volna 300 km-et kocsikázni), ő a családjával van, 10 hónapja vagyunk együtt és még nem vitt haza egyáltalán, most Szent estére akart volna, de nekem ez így kínos lett volna. Tehát most egyedül vagyok, a lényeg: ma reggel odaadtuk egymásnak az ajándékainkat, kaptam tőle egy sálat, amit ő kötött és beleírta a nevemet, én nagyon örültem neki, én csináltam neki egy nagy (200X140 cm) pachwork takarót, örült neki, amikor oda adtam neki, meg minden, viszont amikor elment (mentem vele, a boltba kitett) nem vitte magával sem, én a sálat a nyakmba tettem, meg a táskámba, a takaró, amit csináltam neki az itt van mellettem (ágyban vagyok) a földön összehajtva a csomagolópapíron. Oda is én raktam le mert "szétdobálta".

Amikor szóvá tettem, akkor az volt a válasza, hogy, ha kap valamit, azt ő nem használja nehogy baja legyen.

Oké, de akkor miért hagyta itt így ledobva. Ez olyan rosszul esett tőle.

Nem szeret? Vagy nem tetszik neki? Miért nem becsüli meg, azt amit kap? Főleg, hogy elég sokat dolgoztam vele (szívből csináltam, szeretetből, szerettem csinálni, mert neki szántam, hiába foglalkoztam vele éjszaka is).

Ha ennyire nem tetszik neki, akkor legalább illemből miért nem vitte haza (ez csak egy lakás, ami be sincs rendesen rendezve, ideiglenesen lakom én itt, amíg ő otthon van szüleinél), tehát nem ez az otthona, hogy így fogalmazzak.

Mit tennétek a helyemben? Mire vélnétek? Nekem ez nagyon rosszul esett.