Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Csak kifogás, hogy várni...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Csak kifogás, hogy várni szeretne a munkahelyi dolgok miatt? Vagy jó jel, hogy addig is lépni akar?

Figyelt kérdés

párom 29éves, én 22vagyok 4hónapja vagyunk együtt.

Egyre többször hangoztatja, hogy szeretne velem összeköltözni.

Mondta hogy bajok vannak a munkahelyével, mert bent a vezetőség arról tárgyal, hogy 1,5-2év múlva megszünhet a cég, és sok alkalmazott el lesz bocsájtva mert magánkézbe kerül a vállalat.

Párom emiatt azt mondta, hogy szeretne költözni, de ezt az időt ki akarja várni.

Nem mondtam neki, de nekem ez nem igazán tetszett.

Mondtam neki, hogy ne idegeskedjen előre,majd ha ott leszüjnk együtt kitalálunk valamit.

AZt mondta addig is szeretne összeköltözni, mert ideiglenesen lenne egy ház am jó lenne nekünk. És ha kiderült hogy mi lesz a melóhelyével léphetnénk véglegesen minden téren.


Ez jó jel azért?

Vagy ez a várakozás csak kifogás?

Ki hogy vélekedik?

Ez azt jelentené, hogy 2-3éven belül a kezemet smekérné meg? :(


2015. jan. 28. 12:57
1 2
 1/12 A kérdező kommentje:

ne értsetek félre, nem siettetek semmit.

De mindketten szeretnék KÖZÖS jövőt, és mindketten szeretnénk menni otthonról, plusz EGYÜTT akarunk kialakítani ezt-azt közösen. :)


Nagyon szeretem, és én fiatalon vállalnék családot is,persze tudom hogy oda hatalmas anyagi háttér kell!


De fiatalon szeretnék menyxasszony is lenni:)

Ezt persze nem éndöntöm el, de szerintetek nem is kérné meg a kezemet abban a 2éven belül, a melóhelyi zűrök miatt?

Vagy ez attól független lenne, és ha akrja megkéri? :)


Életem szerelme, tudom nem vagyunk együtt régóta, de úgy érzem Ő az! :)

2015. jan. 28. 13:00
 2/12 A kérdező kommentje:

meg azt mondja, egyre többször hogy Neki volt előttem komoly kapcslata, de ilyet még sosem érzett senki iránt, és velem BÁRMIT eltud képzelni,. és olyan tervei vannak velem hogy még Ő is meglepődik mert ilyen még senkimellett nem fordult meg a fejében!


Ez mit jelent egy férfinél????

2015. jan. 28. 13:02
 3/12 anonim ***** válasza:
Ne legyél már butácska. Értjük mi, hogy szereted a párod, de nem tinik vagytok már, hogy ész nélkül, mással nem törődbe éljetek. A munka, az anyagi biztonság igen is fontos, nem véletlenül akarja kivárni, hogy mi is lesz a sorsa, mert munkahelyet elég nehéz lehet találni, viszont a házat, lakást valamiből fent kell tartani.
2015. jan. 28. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:

Nem hinném, hogy kifogás lenne, bár még ez is megeshet, de nyilván a párod nem szeretne a bizonytalanságra építkezni.

Ha pedig addig is szeretne összeköltözni, akkor nem hinném, hogy nagy baj van, kissé túlreagálod a helyzetet.

Mellesleg 4 hónap után, ha várni is akar még egy kicsit, az mindenképpen érthető, nem pedig rossz jel:)

2015. jan. 28. 13:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
Amiket meg mond, azokat úgy is érti, szó szerint.
2015. jan. 28. 13:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 A kérdező kommentje:

Igazad van.


De szerintem felesleges azon agyalni hogy "MI LESZ HA..." ennyi erővel az ember ne kezdjen semmibe, mert senkinek sem biztos a munkahelye.

Neked sem, nekem sem, másnak sem. Mivel mindig ott a lehetőség hogy kirúgnak stb.



DE abból meg már kinőttünk hogy Ő 30évesen meg én 22évesen 2-3évig még egymásnál aludjunk és nem jutunk 1ről a 2re...

2015. jan. 28. 13:05
 7/12 anonim ***** válasza:
hát nemtudom. én 4 hónap után még nem kezdenék építkezni. 1 év a próbaidő. amúgy még csak 22 éves vagy hova sietsz annyira?
2015. jan. 28. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:

összeköltözve könnyebben bolgogulnátok anyagilag.


mire vár? ha marad, összeköltöztök, ha kirúgják, nem? mikorra derül ki biztosan, hogy őt megtartják? mert ezt még évekig is játszhatja veled. hogy még egy kicsit, még egy kicsit..

2015. jan. 28. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 A kérdező kommentje:

Utolsó igazad van.


Én is megijednék nyilván, ha felhozódna a munkahelyemen az alehetőség, hogy lehet leépítés lesz és menesztve leszek.

De Istenem, ez mindig benne van a pakliban...



Nem gondolom azt, hogy ez halogatás vagy kifogás lenne, vagy ahogy írtad-eljátszogatna velem évekig-mivel az összeköltözést alapból Ő HOZTA FEL!


Én sosem eröltetek semmit, ezt kerek perec meg is mondtam neki, hogy sosem eröltetném sem az összeköltözést, sem az eljegyzést, semmit.


AZ exei mindig ilyesmikkel zaklatták, és kicsit megundorodott ezektől :)


Én is vágyom egy gyűrűre, (IGEN MÁR MOST IS IGENT MONDANÉK)de eröltetni sosem tudnám.


Szóval az összebútorozás is az Ő ötlete

2015. jan. 28. 13:30
 10/12 A kérdező kommentje:

Amugy igen 22vagyok, nem sietek sehová.

De azt gondolom, hogy megtaláltam azt a férfit, akire vágytam és aki számomra tökéletes.És ha ő is azt érzi hogy én vagyok neki az igazi, akkor mire várjunk???

Vagy mire várjak??? Fiatal vagyok igaz, de amit ki akartam próbálni kipróbáltam.

Van aki 32 évesen akar megállapodni, van aki 22évesen....

2015. jan. 28. 13:32
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!