Széttépnek ezek az érzések. Mit tegyek?

Megpróbálom röviden összefoglalni...

4 éve lett egy nagyon jó fiú barátom. 1-1,5 évnyi barátság után bevalotta, hogy teljesen belémszeretett. Én már előtte is éreztem hasonlókat, de nem beszétem róluk, mert neki már családja volt/van. Egy ideig húztuk a dolgt titokban, találkozgattunk, telefonon beszéltünk, de semmi szexuális kapcsolat nem volt közöttünk, még egy kézfogás, ölelés sem. Csak kapaszkodtunk a másikba. De én nem sokáig bítam ezt az állapotot, gyötört a lelkiismeret. Ezért sokszor kértem, hogy ejezzük be, mindenkinek jobb lesz úgy. De nem birtuk egymás nélkül. Utána sokszor szándékosan vitát generáltam, sokat veszeedtünk, míg végül befejeztük egymással. Nagyon nehéz vot, folyamatosan sirtam, gyötrődtem. Szépen lassan elfogadtam a dolgot, azt hittem végeg túl vagyok rajta. De mégsem....ahányszor meghallom a nevét a szívem kalapálni kezd, elpirulok, néha sírni tudnék... kb 1,5 éve, hogy hivatalosan vége, de nekem azóta nem fakultak az érzéseim. A legrosszabb, hogy most kollégák lettünk. Nézem, ahogyan jol elbeszélget, elszórakozik a többi kollégával... Ha pedig egy légtérbe kerülünk, feszélyezve érzi magát. Velem nem tud csak úgy elbeszélgetni, csak arrol, amiről muszáj, a munkával kapcsolatos dogokrol. Néha úgy megkérném, hogy beszélgessünk, legyen a közelemben, de nem tehetem... Nem tudom ő mit érez, haragszik-e, vagy semleges érzései vannak...de engem széttép ez az érzés, hogy majd megveszem érte, de soha nem lehet az enyém... Félreértés ne essék, nem akarom a családját szétrombolni, soha nem is akartam, inább szenvedek én... Csak rohadt nehéz...

Ismerkedni sem tudok, mindenkiben őt keresem... Soha nem fogok tudni úgy szeretni, mint ahogy őt szeretem...mit tegyek, hogy kicsit fakuljanak ezek az érzések?