Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Barátom inkább vett egy drága...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Barátom inkább vett egy drága telefont, ahelyett hogy végre rám költené a pénzét, a kapcsolatunkra. Mit gondoltok erről?

Figyelt kérdés
10 hónapja mióta összejöttünk én fizetek mindent neki. Ő közölte az elején hogy nehéz anyagi helyzetben van mert van egy hitelje, amit alig bir kifizetni a fizetéséből annyire megemelkedett. Én ezt elfogadtam, tudtam hogy hamarosan véget ér. Szóval körülbelül havi 40-50 ezret áldoztam rá, a kapcsolatunkra ( pl panzióra mert amúgy nem tudunk sehol együtt lenni, benzinre a saját autómba hogy eljárjak érte ha talizunk meg hazavigyem, ételre, néha egy kis szórakozásra, mozi, stb.) És ezt soha nem hánytorgattam fel, nem éreztem tehernek, most már azért írom így, mert ezzel a lépésével amit csinált, azért elgondolkoztam hogy érdemes volt e rá költeni. Szóval ebben a hónapban letellt neki az a bizonyos hitel ami a gondot okozta. Na erre fel vett magának egy 180 ezres telefont áruhitelre. Nem volt neki elég évekig az adósság, most fizetheti ezentúl ezt, jó hogy nem olyan komoly összeg, mint a hitel volt, de akkoris maga a gesztus szerintem elég felelőtlen. Szóval most megint nem lesz pénze a kapcsolatunkra, mert telefont kell kifizetni havonta, meg hozzá a mobilnetet, telefonszámlát. Azt meg továbbra is elvárja hogyha vele akarok lenni, akkor fizessem a szállodát, az autó fenntartást. Össze akartunk költözni nyáron albérletbe is, de úgy látom ezt sem veszi komolyan. :(
2015. febr. 15. 12:11
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
93%
Én a helyedben elhagynám még most. Ismerek pár ilyen embert, fogalmuk nincs arról, hogy mit is jelent a tartozás, mik a következményei annak, ha nem tudják fizetni, és egyrészt téged is magával ránthat, másrészt pedig kihasznál. Ennél sokkal jobbat érdemelsz.
2015. febr. 15. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 bandi6891 ***** válasza:
100%

Tedd lapátra,én biztos nem játszadoznék.Aztán majd menjen randira a hiteleivel meg a megvásárolt sz***aival...


kicsit ideges leszek ilyenkor,nem sül le a bőr a képéről...

2015. febr. 15. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
100%

Te komolyan nem vetted észre, hogy csak azt élvezi, hogy költesz rá? Én már otthagytam volna. Keressen mást, aki fizet neki minden szart.

Ezzel a lépéssel bizonyította, hogy csak a pénz miatt van veled. Ráadásul ne mondja már, hogy sosem volt párszáz forintja mondjuk egy csokira vagy valami.

2015. febr. 15. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
90%

Soha nem értettem, hogy egy nő miért az ilyen kihasználó embereket részesíti előnyben.

Az addig oké, hogy kedveled meg minden, de akkor is láss az orrodnál tovább.

Én soha nem csinálnék ilyet az biztos.

Ha mégis kialakulna egy ilyen helyzet akkor minden felesleges pénzemet arra költenék, hogy valahogyan viszonozzam a kedvességedet. :)

Értem én, hogy a mobil is egy státuszszimbólum lett, de vannak olcsóbbak is.

Mivel magyarázta ezt a lépését, hogy ilyen drága mobilt vett.

Egyébként ismertem olyan párt akiknél pont ez volt a helyzet, hogy a csaj fizetett mindent.

Ha valaha szakítotok akkor keress meg, bennem nem csalódnál. :)

2015. febr. 15. 12:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
Hagyd ott amíg teheted... Ha annyit nem tudott megtenni hogy megbeszéli veled a dolgot, meg ilyen felelôtlen.... Mi lenne vele ha besikerülne egy gyerek akkor mit csinálna? O.o Meg az albérlet van amikor 2 ember alig tudja fenn tartani... De csak legyen ilyen felelôtlen, majd rájön gyszer hogy nem kéne olyannak lenni, csak lehet késôn... Menekülj mert fizethetsz mindent ez után is.
2015. febr. 15. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:

Szerintem önző.

Nagyon kényelmes ez a helyzet így neki,hogy te állsz mindent.


Én lány vagyok,suli mellett dolgozok,amennyit tudok,de így is kevés pénzem van,nagyjábol a barátom áll mindent.

De én vissza szoktam hívni, amikor tehetem,nagyobb összegű programokat(wellness) közösen állunk.

Lehet maradi vagyok,de a férfinek kéne téged többet meghívnia,de minimum felesbe mindent,nem hogy mindig te fizetsz,ő meg csak magára gondol,ha pénze van.

Későbbiekben meg te lennél a család fenntartója?

Ő meg otthon élvezné a luxus cikkeket amiket vesz magának? Na ne.

SzeRintem keress kevesbe önző embert.

2015. febr. 15. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
Én már kilöktem volna a palit. Nehogymár nekem, a nőnek kelljen eltartani egy férfit. Mondjuk fordítva sem normális dolog. Egy ember legyen már annyira felelőségteljes, hogy nem vesz fel hitelt főleg ha tudja hogy amúgy sokkal fontosabb dologra kéne költenie azt az összeget... Dodb ki
2015. febr. 15. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
Már rég ki kellett volna dobnod.
2015. febr. 15. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
Dobd ki. Jobbat érdemelsz nála.
2015. febr. 15. 12:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:

Sokszor kell még elmondanom ezen az oldalon,de amíg ilyen bunkókkal és hülyékkel jöttök össze,és csak a kinézet számít Nők,addig ne csodálkozzatok ezeken a dolgokon...

Értelmes és normális férfi soha nem csinálna ilyet még közelbe sem,de nektek úgysem az kell...

2015. febr. 15. 12:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!