Milyen egy viszonzatlan szerelemben a másik félnek lenni?

Ugyanúgy nagyon rossz, feltéve, hogy van egy kis empatikus készséged, ugyanakkor viszont nyilván sokkal hamarabb túl tudod tenni magad rajta.

Nekem kicsit régebben egy osztálytársammal volt ez. Nagyon jókat beszélgettünk, de aztán egyszer egy barátnőm rákérdezett nála, hogy tetszem-e neki... Na, és innentől nem tudtam mást csinálni, mint kerülni, mert egyszerűen sajnáltam. Én képtelen lettem volna úgy gondolni rá, de neki sem akartam fájdalmat okozni, bár valószínűleg sikerült. :/

Rossz.

Az exemmel vagyunk így. Másfél éve vagyunk külön, de még mindig szerelmes. Nem találkozni, nem beszélni vele nem tudok bizonyos körülmények miatt. Ha kicsit kedvesebb vagyok vele, elkezd reménykedni. Ha rossz napom van és bunkóbb vagyok, megbántom ezzel. Pedig nem akarok fájdalmat okozni neki feleslegesen. Nagyon nehéz tartani a 3 lépés távolságot, de közben nem bántani.

Nyilván nem örültem a "kudarcuknak", de ezzel nincs mit tenni. Mindkétszer megmondtam,h én nem szeretnék tőlük többet. Ilyen helyzetben nem nagyon lehet mást tenni, mint normálisnak maradni. Természetesen sajnálatból nem randizok/járok senkivel.

Azt,h jó érzés a szeretett félnek lenni, úgy értem,h azért mégiscsak jót tesz az ember önbecsülésének, ha tudja,h odáig vannak érte, tetszik másoknak. Szerintem ez mindenkinek jól esik. Ha a legkisebb zaklatás is jelen van - pl. folyton érezteti,h szenved miattam - az már rendkívül bosszantó. Ilyen esetben biztos nem marad normális a viszony.

Nekem szerencsém volt, mindkét illető teljesen intelligensen elfogadta,h részemről nincs több.