Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » A barátnőmnek teljesen elmente...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A barátnőmnek teljesen elmentek otthonról? Főleg lányok mert ők jobban tudják ez mi lehet?

Figyelt kérdés

Kicsit több, mint 4 éve vagyunk együtt. Próbálgattam közös programokat szervezni, de jóformán azt nem mondta, hogy mit képzelek magamról, hogy ilyesmit csinálok legyünk csak egyszerűen együtt.Ha megpróbáltam étterembe vinni vagy csak egy laza büfébe, akkor nem engedte, hogy amit ő elfogyasztott én kifizessem én pedig megalázva éreztem amit említettem is neki, de ügyet sem vetett rá úgyhogy ezek idővel elmaradoztak. 2 naponta találkoztunk azt mondta, hogy neki ez egy picit sok. Én ezt megértettem, így kb hetente egyszer találkozgattunk. Összekőltözésről pedig hallani sem akart. Az hogy szex mennyi volt a 4 év alatt egy kezemen meg tudom számolni. Természetesen ezt egy idő múlva meguntam, igy a szextől teljes egészében elment a kedvem és más dolgokkal sem próbálkozom. Kb 8 hónapja nem is próbálkoztam be a szexel mert ugysem akarja. Így persze egyre ritkábban találkoztunk és 1-2 óra beszelgetés után hazamentem. Azóta teljesen bekattant. Örökké csak a dugáson jár az esze örökké csak csinálná, de annyira elvette tőle a kedvem, hogy nem igazán van már hozzá kedvem és lehet ő is érzi, hogy ennek a kapcsolatnak nagyon a végét járjuk. Ha meló után nem rögtön odamegyek, akkor biztos van valakim és az eddig meg nem kapott szexet valaki más adja meg és azért nem próbalkozom nála és nem haragszik ha van valakim csak dobjam ki és ő mindent megad nekem amire csak szükségem van. Ha fürdök örökké utánam jön mindenféle hülyeseggel hogy elfelejtette kisminkelni magát (éjszakára ugyhogy nem készül sehova és előtte szinte soha nem is volt rajta smink) és a sminkelés pontosan addig tart amíg fürdök, ha 10 perc alatt, akkor 10 percig tart a smink, ha 2 óráig fürdök, akkor a smink is annyi és persze csak egy olyan bugyi van rajta ami nem takar semmit, amikor előtte mindig franciabugyit hordott és bugyin kívűl nincs más rajta. Sminkelés közben pedig mindig eszébe jut, hogy elfelejtette megmosni valamijét ami mindig változik és ha beengedem magamhoz sminkelést félbehagyva bejön de mindig úgy ül, hogy a feneke pont ott legyen és még húzogatja is a fenekét. Ha nem engedem, akkor sminkeli tovább magat, de amint beérünk a szobába a sminket letörli. Aludni csak anyaszült meztelen hajlandó. Ő ajánlja fel, hogy esetleg elmehetnénk egy gyorsbüfébe, akkor gondoltam, végre tudunk egy kicsit dumálni erről az egészről viszont az is vitába torkollott, mivel nem hogy az ő részét, de még a sajátomat se akarta hagyni, hogy kifizessem.

Szerintem férfitársaim tudják milyen megalázó tud lenni, ha a lány fizeti ki amit elfogyasztottak. Túl sokszor akar közös programokat amibe én egy forintot sem tehetek bele. Mindenhova jönne utánam, hogy minél többet legyünk együtt (egyszer szó szerint utánam jött a wc-re és amikor én nem tettem ugyan ezt vele ki volt akadva hogy nem is szeretem, mert egy igazi pár mindenhova követi egymást).Főz nekem mire hazaérek(ilyet sem csinált előtte bár soha nem is igényeltem). Kirándulásokat szervez amibe szintén mégcsak bele sem szálhattam nemhogy én fizessem amiből jönnek az újabb balhék. És ha ez nem lenne elég 3 hónapja örökke azzal nyaggat, hogy költözzünk össze és mindent ő állna az én fizetésemből pedig csak 30 ezerre van szükseg a többit meg felőle wc papírnak is használhatom. Mikor mondtam neki, hogy ez így már nekem nemhogy sok, hanem rengeteg és attól, hogy évente 1x szívesen elmegyek valamerre attól még nem az én stílusom hogy örökké kirándulgassunk, meghogy a nő fizessen helyettem és már nem az aki volt és örökké veszekszünk, mindkettőnk boldogabb lehtne mással, akkor elkezdett hisztizni hogy neki soha senkivel nem volt ilyen jó, mint velem es ő nagyon nagyon boldog így sajnálja, ha én nem, akkor majd jobban igyekszik (azóta jobban erőlteti ezt a nem fizethetek semmit f@$zságot és nem tudom vele megbeszélni, hogy az ellenkezőjére van szükségem, mert jön azzal, hogy ő nem akar szakítani így kemény 2 percre elmegy sétálni és már vissza is jön, hogy mennyire szeret) és ő nem fog eldobni egy 4 éves kapcsolatot hülyeségek miatt. Szerintetek mitől kattant be ennyire és mit tudnék vele kezdeni? Elnézést tudom, hogy elég hosszú lett.

A helyesírási hibákert szintén elnézést kérek, de telefonról írtam.



2015. máj. 12. 15:58
1 2 3
 1/30 anonim ***** válasza:
51%
szerintem a másik fiút szereti!
2015. máj. 12. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/30 anonim ***** válasza:

Szerintem eddig volt neki màs...

Miért is baj ha ő fizet?

2015. máj. 12. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/30 anonim ***** válasza:
72%

huhh ez hosszú volt...


lehet valamelyik barátnője elmesélte, hogy őt veri a pasija, mindenhova elrángatja, de ott kussolnia kell, vagy csak egyszerűen otthon hagyja, van hogy hónapokig nem látja...és ezek hallatán rájött, hogy "mennyire értékes vagy számára"...


de mi lenne ha nem egy raklap ismeretlentől kérdeznéd hanem tőle??? ő biztosan tudja a választ...


(22F)

2015. máj. 12. 16:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/30 anonim ***** válasza:

Oszinte leszek halvany fogalmam sincs... Hany evesek vagytok? Nem lehet,hogy csak bepanikolt hogy egyedul marad? Ha elmentek valahova szolj a pincernek hogy csak toled fogadjon el penzt es szervezz te valami programot meglepeteskent es sutyiba csinald ha hisztizik mond meg neki hogy igy mist te tarthattad el ot. Meg hogy az osszekoltozesrol csak akkor lehet szo ha mindent feleztek amit ki kell fizetni. A szex meg... Probald meg megbeszelni vele es szepen lassan szokjatok vissza ra de csak olyan mennyisegben hogy mindenkinek jo legyen. Lehet eszbe kapott hogy milyen hideg es elutasito volt veled es megerezte a kapcsolatot fujo halal szelet es igy probalja ujraeleszteni.

18/L

2015. máj. 12. 16:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/30 A kérdező kommentje:
milyen másik fiüt?? nincs is másik fiú xd
2015. máj. 12. 16:06
 6/30 datass ***** válasza:

Tehát röviden:


- Sokáig nem akart veled lenni egyáltalán,alig akart látni + szex sem volt ahogy olvasom.


- Most pedig le sem tudod magadról vakarni és állandóan veled lenne + szex lenne állandóan.


Kérdés hogy mitől változott ekkorát...

Miért akar állandóan veled lenni? Nem lehet hogy megcsalt és így próbálja kompenzálni hogy túlzottan a társaságod figyeli?

2015. máj. 12. 16:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/30 A kérdező kommentje:

köszi a gyors válaszokat :) az a baj ha probalok vele bészélni mindig hisztizik hogy ugyis azt akarom hogy szakitsunk de o nem akar elrohan 2 percre majd visszajon de akkor mar annyira felment a pumpa hogy higadtan nem tudnam es eleg erzekeny lett a temara

2-es te tuti lany vagy :) egy ferfi tudja milyen megalazo ha a baratnoje akarja fizetni az ettermet/bufet

am en 24 o 23 eves

2015. máj. 12. 16:13
 8/30 anonim ***** válasza:
100%

a legvalószínűbbnek azt tartom, hogy rájött hogy mennyire rossz volt a kapcsolatotok, alig találkoztatok stb és nem akar elveszíteni, így most meg már túlzásba viszi, de helyre akarja hozni

ezért erőlteti ennyire ezeket a közös programokat, mindig melletted akar lenni

nyilván ez meg már a ló túloldala, egyszerűen túl sok, de ezt ő vagy nem érzékeli vagy ennyire kétségbeesett

próbálj meg vele beszélni, hogy te mit szeretnél és mi ami már túlzás


az meg hogy miért akar most ennyire, mikor az elején alig akart találkozni, nem tudhatom

lehet csak rádöbbent, hogy elveszíthet, de lehet más is van a háttérben

2015. máj. 12. 16:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/30 A kérdező kommentje:

a megcsalást nem hinnem mert buliba csak nagyon ritkan jart szulinapra ahol altalaban csak a csalad volt de azon kivul soha nem ment sehova

iskola/melo utan mindig haza vette az iranyt es ha szabadnapja volt es nem voltam vele otthon gubbasztott

2015. máj. 12. 16:16
 10/30 A kérdező kommentje:
es pont akkor jott ra hogy nem a legjobb a kapcsulatunk amikor mar csak 1-2 orat dumaltunk es amirol o nem tudott pont akkor akartam lezarni a kapcsolatot csak nem ment?
2015. máj. 12. 16:21
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!