Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ez szétválaszthat minket?

Figyelt kérdés

Romantikus alkatú nőnek tartom magam. Amikor a párommal megismerkedtem, még mindketten gyerekek voltunk, nem túl nagy igényekkel egymás felé. Azóta eltelt 4 év. Míg én nőiesedtem lelkileg is, vágyom a gyengédségre, törődésre és romantikára, míg ő megmaradt egy

"kisfiú" igénye szintjén. Sokszor beszéltem vele a vágyaimról - romantikus vacsora, virágot kapni, dicséretet-, de azzal a szöveggel leráz, hogy ő nem

az a fajta, ne is várjak tőle semmit.


Félek, hogy komolyabb problémák állhatnak a háttérben. Szexis fehérneműben várom és táncolok neki meg se rezzen, kiöltözöm egy esti csavargáshoz és az utca embere csorgatja rám a nyálát de őt meg sem hatja... Mit tegyek, hogy végre a nőt lássa bennem és rávezessem egy kis romantikára?


Párom 24, én 23 éves nő vagyok. Három és fél éve vagyunk együtt.



2015. jún. 6. 11:03
 1/5 anonim ***** válasza:

Ez szinte minden esetben így működik. A szerelem idején neki nagyobb a motivációja a romantikára, te meg kevésbé veszed észre ennek hiányát, mert rózsaszín ködben éltek.

Beszélgessetek erről sokat, de nyugodtan, ne felhánytorgasd neki. Mondd el, hogy néha jól esne ez vagy az, konkrétan vázold. De ne elvárás legyen. Ha fontos vagy neki, néha eszébe fog jutni. De te is kedveskedj neki, ahogy régen. Ha virágot hoz, vagy bókol, "jutalmazd" meg érte kedvességgel, bókkal stb. Akkor megint lesz motivációja.

De olyan nem lesz, ahogy a reklámokban meg a romantikus filmekben látod. A felnőtt kapcsolatok nem ilyenek. Biztos ad jeleket a szeretetéről, pl. lemossa a kocsid vagy bármi, próbáld ezeket értékelni.

2015. jún. 6. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
Kierőszakolni nem lehet virágot,romantikus vacsorát,stb.,meg már az nem is olyan amire vágynál.Bekeményítenék a helyedben.Azt mondanám neki,hogy nekem egy érett férfire van szükségem,aki megadja a tiszteletet a nőnek,bókol,alapvető dolgokat teljesít(virág,stb,mert szerintem ez alapvető dolog),aki tesz azért hogy nőnek érezhesd magad mellette.Ha ő erre nem képes,nem hajlandó,és leráz azzal a szöveggel hogy nem ilyen típus,ballaghat olyan nőhöz akinek sokkal kevesebb igényei vannak.
2015. jún. 6. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 Interferencia ***** válasza:
Igen.
2015. jún. 6. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

Teljesen meg tudlak érteni sajnos :/ Bár én nem olyan régóta vagyok együtt a párommal, és nem is fiatalon jöttünk össze, de én is bármit tehetek, bármivel próbálkozhatok, nem figyel fel rám, nem érezteti, hogy kíván :( Kiöltözöm (csak neki!), megcsinálom a hajamat, kisminkelek, semmi. Elkezdem csábítani (csókok, simogatás, suttogás...stb), SEMMI. Nekem pedig már kezd elegem lenni, hogy egyszerűen nem érzem magam mellette nőnek, kívánatosnak. Sajnos az eltérő igények nem eredményeznek hosszútávú kapcsolatot, mert képtelenség így dűlőre jutni. Én is valószínűleg szakítani fogok a barátommal, hiszen lassan az önbizalmam kárára megy...:(

Ui.: az emberek nem változnak, tehát vagy elfogadod őt így, vagy továbblépsz.

2015. jún. 6. 12:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 omba ***** válasza:

Már szét is választott.

"ne is várjak tőle semmit. " - és ezt őszintén be is tartja.

2015. jún. 6. 17:13
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!